Utánpótlás a világban
2008.07.28 | 00:00
Utánpótlás a világban

Futsal utánpótlás nevelés a világban

A futsal egyre növekvõ népszerûségnek örvend a világban, egyre többen ismerik és szeretik meg a labdarúgás ezen ágát. A fokozódó ismertségnek egyenes következménye a fejlõdés, s ma már elmondható a nemzetközi mezõnyrõl, hogy az elit utáni réteg kezd kiszélesedni, olyan nemzetek is elkezdték a sportág fejlesztését, ahol addig nem is igazán foglalkoztak vele.

Az UEFA és a FIFA is látta, hogy ki lehet bõvíteni a világversenyek mezõnyét, hiszen minõségileg jobb együttesek vehetnek részt a viadalokon, így idén õsszel húsz csapat verseng majd a világbajnoki aranyért, s 2010-ben az eddigi nyolc helyett tizenkét csapat indulhat a magyarországi Európa-bajnokságon. Az sem véletlen, hogy mozgalom indult arra, hogy a sportágunkat felvegyék az olimpia versenyszámai közé.

Megfelelõ alapokra kell helyezni a képzést, hogy stabil lábakon álljon a rendszer, s csak ezután kezdhetõ el az igazán minõségi munka. Rendkívül fontos a megfelelõ kiválasztás, s annál könnyebb egy sportág helyzete, minél szélesebb rétegbõl válogathatnak az edzõk. Kulcskérdés tehát a fiatalok nevelése, s az is fontos, hogy ez milyen módszerrel történik. A legtöbb helyen még mindig a nagypályás labdarúgás „tartja el" a futsalt, sok olyan játékos megy el teremlabdarúgónak, aki nem találta meg elképzeléseit a zöld füvön, ám itt kiemelkedhet.

Lépjünk ki most országunk határain, s nézzük elõször a lengyel modellt, akikkel nemrégiben mi is fontos mérkõzést vívtunk. Azt hihetnénk, nagyobb ország lévén, hagyományokkal, profi csapatokkal rendelkezve, hogy talán elõrébb járnak, mint mi, legalábbis az utánpótlás nevelés terén, ám ebben csalódnunk kell. Nincs egyetlen olyan csapatuk sem, ahol kifejezetten fiatalokkal foglalkoznának. Sokan, a lengyel elsõ osztály túlnyomó része ugyanúgy, ahogy hazánkban, a nagypályáról kerülnek be a futsal vérkeringésébe. A bajnok PA Nova Gliwicének sincs például utánpótlás együttese. Ennek ellenére egy színvonalas bajnokságban küzdenek csapataik, a válogatott is az élmezõny közelében említhetõ, s az UEFA Futsal Cupban is gyakran szerepel az aranyérmesük akár az elit körben is.

A világbajnok spanyoloknál azért más a helyzet, a képzés jóval nagyobb hangsúlyt kap. Meglepõ például mindamellett az a tény, hogy nincs hivatalos utánpótlás bajnokságuk, csak regionális kupaküzdelmek zajlanak a fiatal korosztályban. A képzés az iskolákban történik, az az oktatási intézmény, amely úgy dönt, hogy szeretne a futsallal foglalkozni, az benevezhet az iskolák közötti versengésbe. Tulajdonképpen ez a spanyol módszer: az iskolákat vonták be a rendszerbe, s ez már több világbajnoki aranyat, sok klasszist hozott.

Európán kívül egyre jobb együttesek tûnnek fel. Mindez annak köszönhetõ, hogy futsal akadémiákat létesítenek szerte a világban. Az Egyesült Államoktól Kazahsztánig, Ausztráliától Malajziáig rengeteg ilyen intézmény van. Ezek legtöbbje a brazil módszert követi, szambaosrszágból hozott edzõkkel megspékelve, vagyis a gyerekek körülbelül tizennégy éves koráig szinte csak a technikai elemeket (lövés, passz stb.) sajátítják el, aztán jöhetnek a taktikai feladatok. A hirdetéseikben is a brazil sztárokkal reklámozzák magukat, elmondva azokban, hogy a futsal egyenes út a sikerhez, hiszen a nagy példaképek is ezzel a játékkal indították el karrierjüket.

Láthatjuk tehát, hogy sok oldalról megközelíthetõ a téma, s hamarosan újabb országok módszereivel ismerkedhetnek meg olvasóink.


Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink