Ha minden a terveknek megfelelõen alakul, rutinos, jó képességû futsalost igazol az NB I-es Duna Takarék ETO. Gyakorlatilag már csak az aláírások hiányoznak a megállapodásról, úgy tudjuk, szóban mindenben megegyeztek a felek.
Nem igazol zsákbamacskát az egyesület, Kozma Mihály, a Duna Takarék ETO szakmai igazgatója számára nem ismeretlen a 26 éves román Al-Ionai Ion, hiszen korábban a Székelyudvarhely edzõjeként többször is látta futballozni a Déva volt játékosát. A szakvezetõ szerint Al-Ioani Románia két legjobb futsaljátékosának egyike.
„Hat éve vagyok válogatott, nyolcvanötször szerepeltem a nemzeti együttesben, nyáron harmadikok lettünk a Világkupán – kezdte az ETO új idegenlégiósa, aki tegnap már a gyõriekkel tréningezett. – Eddig Déván játszottam, ahol Gyõrhöz hasonlóan szintén több válogatott futsalos volt. Sajnos a klub anyagi okok miatt szétesett, ezért is örültem az ETO ajánlatának. Számomra ez egy újabb kihívás, aminek mindenképpen meg szeretnék felelni.”
Nem érkezett teljesen ismeretlen közegbe, hiszen a gyõri csapat gerincét jól ismeri még a román bajnokságból.
„Teljesen megszokott, hogy riválisokból csapattársak lesznek, ez akár megtörténhetett volna Romániában is. Mivel több játékossal is ismerjük egymást, biztosan nem lesz gond a beilleszkedés. Erõs csapatba kerültem, amelyben úgy érzem, ki tudjuk harcolni a bajnoki elsõséget.”
A pálya minden területén számíthatnak rá.
„Támadóként kezdtem, de ahogy egyre rutinosabb lettem, hátrébb kerültem. Szeretem szervezni a játékot, de nem jövök zavarba a kapu elõtt sem” – tette hozzá befejezésül a játékos.
Vele együtt Romániából érkezett Gyõrbe próbajátékra egy brazil nemzetiségû futsalos, ám egészégügyi problémái miatt õt nem szerzõdteti a klubvezetés. A korábban beharangozott uruguayi játékos, Mincho Hernandez pedig minden bizonnyal Magyarország helyett Spanyolországban folytatja pályafutását.
Hír még, hogy hétfõn – a két új idegenlégióssal a soraiban – felkészülési mérkõzést játszik a zöld-fehér csapat. A gyõri Magvassy-csarnokban 19 órakor kezdõdõ összecsapáson a szlovákiai elsõ osztályú Spartak Trnava lesz az ellenfél.
(Kisalföld – Szeitz Tibor)