Az elmúlt idénye gyengébbre sikerült a vártnál a kiskunfélegyházi Mókusok nõi futsal csapatának. Egész szezon alatt cserélõdtek a játékosok és nehezen, tulajdonképpen csak az utolsó fordulók mérkõzéseire állt össze a végleges keret, és ez megmutatkozott az eredményeken is. Bár a Fair Play díjat zsinórban másodszor, a tavalyi esztendõ után idén is sikerült begyûjteniük a lányoknak, a pontvadászatban nem jeleskedtek és csak a Skorpió Salgótarján ellen tudták két alkalommal megszerezni a 3 pontot.
Az elõzõ bajnoki év során edzõjük mindent elkövetett, hogy mielõbb ütõképes együttessé kovácsolja csapatát, de a minimális edzéslehetõség nem könnyítette meg munkáját. Sajnos gyakorlás szempontjából a következõ szezon sem ígér sok jót, hiszen a lányok többsége hét közben az országban szétszóródva tanul illetve dolgozik és szinte csak a hétvégi mérkõzésekre tud hazautazni. A jó szereplés érdekében tehát különösen fontos, hogy a kiskunfélegyházi tréner a nyár folyamán minél jobban fel tudja készíteni csapatát az elõttük álló megmérettetésre.
Az 2010/2011. évi 10 résztvevõs NB I-ben a Mókusok célja legyõzni a legnagyobb riválisokat és minél jobban felzárkózni az élvonalbeli csapatok mögé. Ehhez stabil jó teljesítményre lesz szüksége a félegyházi együttesnek és mindenképpen javítani kell a védekezésen illetve sokat gyakorolni a támadások pontos befejezését.
A felkészülés július elején futóedzésekkel vette kezdetét, majd 10-én illetve 17-én egymás elleni edzõmérkõzéssel folytatódott, ahol már a csapatba jelentkezõ új játékosok egy része is bemutatkozott. Kapus posztra Budapestrõl érkezett Makai Margit, aki mindkét alkalommal jó benyomást tett az edzõre, továbbá Kiss Katalin és Fazekas Tímea személyében korábban a KHTK keresztfélpályás sikercsapatában futballozó játékosok döntöttek úgy, hogy leakasztják a szögrõl porosodó futball cipõjüket és csatlakoznak a Mókusokhoz. Részt vett az edzéseken a kilencszeres diákolimpiai bajnok atléta, Csontos Piroska is, aki egyelõre csak ismerkedik a labdás sportággal, de talán hamarosan itt is megmutathatja tehetségét. A következõ hetekben újabb lányok érkezése várható a kiskunfélegyházi együtteshez, akikbõl remélhetõleg többen is be tudnak majd illeszkedni a csapatba erõsítve a Mókusok játékát.

(Tomer)
