Új év jön az NBII-ben is
2022.01.02 | 11:00
Új év jön az NBII-ben is

A női másodosztály is lassan a féltávhoz közelít a 2022-es esztendő beköszöntével, a kilencedik forduló következik Keleten és Nyugaton, bár van még egy-két hiányzó, bepótolandó találkozó előtte a csapatoknak. Még két hétig kipihenhetik a téli szünetet az NBII-es játékosok, aztán pedig tovább folytatódhat a harc a feljutásért.


Női futsal NBII évértékelő

Keleten még két veretlen csapatunk is van. Sem a Miskolc, sem a Berettyóújfalu nem talált még eddig legyőzőre, bár ez azzal a ténnyel is összefügghet, hogy egymással egyelőre nem játszottak a szezonban. Két hét múlva esedékes az első csúcsrangadó, meglátjuk, utána ki marad veretlen. Az élen a Vénusz áll, hiszen két győzelemmel több van a nevük mellett. Az MVFC után kicsit sűrűsödik a mezőny, két csapat is következik 12 ponttal, méghozzá az Újfehértó és a Kiskunhalasi Szilády. Kettejük harcából decemberben a Kiskunhalas jött ki jobban, méghozzá nagyobb vereséget mérve a szabolcsi ellenfélre, ettől függetlenül a tabellán szorosan egymás mellett állnak. Ezután a tabellán kisebb ugrás után a Mályi SE következik, akik idén elég rapszodikus teljesítményt nyújtottak, megverni csak a mögöttük lévő két csapatot tudták. Az Eger három ponttal, egy győzelemmel van a tabella végénél némileg feljebb, a sort pedig a Tiszai Sportcentrum zárja, egyelőre sikerek nélkül. A góllövőlistát nagyon magabiztosan, hat lejátszott találkozó után 39 (!!!) lőtt góllal Visnyánszki Dalma vezeti a Vénuszból.

Nyugaton némileg más a helyzet, jóval kiegyenlítettebbnek tűnik a bajnokság, nincsen már sem veretlen, sem nyeretlen csapat. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a Máltai SE nyújtotta, akik egyetlen Újpest elleni vereségüktől függetlenül magabiztosan vezetik a tabellát. Utánuk kissé sűrűsödik az állás, hiszen három csapat is következik 13 ponttal, közülük a Dunaújváros és az Újpest hét, a Kelen pedig nyolc meccset játszott már le. Tetemes a különbség az éllovas és közöttük, ám még abszolút nem ledolgozhatatlan. A tabella második felét, "alsóházát" a Tóalmás és a Kalafa vezeti nyolc ponttal, őket az ELTE követi négy, valamint az Almásfüzitő három ponttal, amit a Kelen ellen szereztek. Jól látható tehát, hogy a bajnokságnak lassan a feléhez érve sem dőlt el még semmi, különösen így, hogy a lejátszott találkozók száma alapján inkább a harmadánál tartunk. Nyugaton Katona Vanda vezeti a góllövőlistát, hét meccsen 15 gólt szerezve, ami azért is nagyon érdekes, mert Vanda a jelenleg utolsó helyen álló Almásfüzitő játékosa!

További sok sikert kívánunk minden játékosnak és csapatnak a szezon hátralévő részére, valamint a 2022-es évre!

Címkék

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink