Úgy tűnik, csak rossz napja volt az FK Udvarhelynek
2022.03.28 | 13:45
Úgy tűnik, csak rossz napja volt az FK Udvarhelynek

Vékony jégen táncolt az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó élvonal rájátszásában. Egy újabb negyeddöntőbeli botlás a szezonjuk végét jelentette volna.

Vasárnap délután a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban rendezték a teremlabdarúgó 1. Liga negyeddöntőjének második összecsapását. Az FK Székelyudvarhely azt a Luceafărul Buzăut látta vendégül, amely ellen az első összecsapáson meglepetésre 8–5-ös vereséget könyvelt el még szerdán.

Pedig a futsal élvonalban a két gárda eddig nyolcszor találkozott egymással, hétszer a székelyföldiek diadalmaskodtak – éppen az utolsót nyerte meg a Luceafărul. Miután a párharc az egyik fél második győzelméig tart, egy újabb kisiklás az idény végét jelentette volna a Jakab Zoltán által irányított gárdának.

A szurkolók érezték, hogy ezúttal a kedvenceik mellett kellett lenniük, a korlátozások eltörlését követően az eddigi legnagyobb számban foglaltak helyet a lelátókon, mintegy hatszázan buzdították őket.
Az FK a Grigoraș – Kedei, Miklós, Bálint, Kanyó kezdőcsapattal indított, a második sor a mezőnyben a Balázsi, Szécsi, Tankó, Kerestély négyes volt, a meccs során pályára lépett még: Farkas – Csomor, Gálfi, Csog, Hegyi. Rögtön az ellenfelének esett a házigazda, két nagy helyzetet követően Miklós közelről a kapufára lőtt. A 4. percben sikerült megszerezniük az előnyt, a felső kapufáról lecsorgó labdát Tankó pofozta közelről a hálóba (1–0).

A Luceafărul két lehetőséggel jelezte, nem csupán a statiszta szerepkört szeretné betölteni – Grigoraș az egyiket bravúrral hárította. Válaszképp szép akció után Tankó tálalt mesterien Balázsi elé, aki a kimozduló kapus lábai között laposan elgurította (2–0). A 10. percben Burciu kezén pihent meg a a játékszer, mivel ez a saját félkörén belül történt, így a hatos pontra mutattak a játékvezetők, a nagybüntetőt Szécsi magabiztosan a léc alá bombázta (3–0). Nagyon hamar, a 11. minutumban kigyűlt a hazaiak csapathibája, ugyanebben a percben viszont négyre emelte találatainak számát az FK Udvarhely, egy szabadrúgást Kanyó készített le Szécsinek, a csapatkapitány ötről bespiccelte (4–0).

Dobre szépített, majd a fiatal Csomor pillanatai következtek. Első érintéséből találatot jegyezett, túloldalt őróla változtatott irányt egy lövés, így öngól lett, hogy aztán nagyon távolról, szinte a félpályáról leadott lövése megtréfálta a kimozduló kapust. 7–2 állt az eredményjelzőn a szünetben, érett a mindent eldöntő, harmadik meccs. A második felvonás elején nem potyogtak a gólok – ekkor is gyorsan begyűjtötte öt szabálytalanságát az FK, már a 30. percig, ekkor lőtte Kedei együttese nyolcadik találatát. Egy gólváltást követően a fiatal Hegyi túl nagy vehemenciával szállt be a játékba, nekilökte ellenlábasát a palánknak, villant a piros lap.

Összességében könnyedén nyert, kiegyenlítette a párharc állását az FK Székelyudvarhely. Az, hogy melyik csapat jut az elődöntőbe, küzd meg ott a Galaci Uniteddel, az hétfőn dől el, 18 órától a városi sportcsarnokban újból egymásnak feszül a két csapat.

Teremlabdarúgó 1. Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Luceafărul Buzău 9–3 (7–2).
Gólszerzők: Tankó Levente (4.), Balázsi Attila (7.), Szécsi Barna (10., 11.), Csomor Máté (17., 20.), Bálint Andor (19., 31.), Kedei Barna (30.), illetve Gabriel Dobre (14.), Csomor Máté (18., öngól), Marius Nicodim (33.).
A két győzelemig tartó párharc állása: 1–1.

A mérkőzés felvétele:

forrás: szekelyhon,ro

 

 

 

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink