Tovább robognak-e az egyetemi csapatok a rájátszásban?
2023.03.27 | 13:19
Tovább robognak-e az egyetemi csapatok a rájátszásban?

Teljes fordulóra kerül sor hétfőn este az NBI rájátszásában. Az U19-es EB selejtező miatt pénteken nem rendeztek bajnokit, így ma nagyüzem lesz a bajnokságban.

NBI Rájátszás, 4. forduló:

Felsőház:

DEAC - MVFC BERETTYÓÚJFALU
18:30 Debrecen, Egyetemi Sportaréna
A rájátszásban eddig a DEAC gyűjtötte a legtöbb pontot, szám szerint hetet, de még így is csak negyedik, mivel az utolsó helyről kezdett. Legutóbb a címvédőt győzte le remek játékkal, így már csak egy pontra van a dobogótól. Ez azt jelent, hogy amennyiben ma is nyerni tudna, legrosszabb esetben harmadik helyre lép előre a tabellán, de ha nem nyer a Kecskemét, akár másodikak is lehetnek. Erre hazai pályán megvan minden esélyük, bár annak ellenére, hogy a Mezei csak négy pontot szerzett eddig a rájátszásban, nincs rossz formában. A múlt héten döntetlenre végeztek a Kecskemét ellen, pedig a végén volt két meccslabdájuk két tízméteres formájában, de nem tudták berúgni, így maradt az egy pont. Ami jó hír, hogy visszatérhet az eltiltott Rafinha. Az alapszakaszban egy Mezei győzelem és egy döntetlen a mérleg, de a debrecenieknek fájó emlék lehet a pontosztozkodás, hiszen a hajrá előtt még 3-0-ra vezettek, és a végén remek vészkapus játékkal Matheus triplájával mentettek pontot.

HALADÁS VSE - ARAMIS SE
18:30 Szombathely, Haladás Sportcsarnok
A Hali megbotlott legutóbb Debrecenben, de ennek ellenére magabiztosan vezetnek, így nincs különösebb gond. Most hazai pályán javíthatják az előző fordulós vereséget, ami nem is tűnik nehéznek, legalábbis papíron. Az Aramis érkezik, akik még nem nyertek a rájátszásban, de ennek ellenére mind a három meccsen közel voltak vagy a pontszerzéshez vagy a győzelemhez. Legutóbb a Veszprém ellen még egy perccel a vége előtt vezettek, pedig mindössze három felnőtt játékosa állt rendelkezésre Moga mesternek. Az összes több utánpótláskorú, mind a három góljukat az U20-as csapat játékos szerezte. Ez is jelzi, hogy Budaörsön a fiatalokra lehet számítani, akik bontogatják szárnyaikat. Számukra a szombathelyi találkozó igazi erőfelmérő lehet, hiszen most még nehezebb dolguk lesz a bajnokcsapat otthonában. A Hali a találkozó favoritja, a kérdés, hogy a megfiatalított Aramis mennyire tudja megnehezíteni az ő dolgukat.

VESZPRÉM FUTSAL - SG KECSKEMÉT FUTSAL
18:30 Veszprém, Március 15. Sportcsarnok
Két olyan csapat találkozik Veszprémben, akik talán csalódásnak élték meg eddig a rájátszást. A hazaiak Fehér Zsolt visszatérése óta nem nyertek mérkőzést, és akár veszélybe is kerülhet az éremszerzés lehetősége, hiszen ahhoz az első négy hely valamelyikén kellene végezni. Jelenleg az ötödik helyen állnak, így fontos lenne egy siker. Legutóbb Budaörsön esélyesként léptek pályára a megfiatalított Aramis ellen, de hiába vezettek az elején már két góllal, a hajrában küzdeni kellett még az egyenlítésért is. Végül még egy meccslabdájuk is akadt, de nem sikerült kihasználni. Ami a Kecskemétet illeti, csak az Aramist tudták legyőzni eddig a rájátszásban, mellette vereség Debrecenben, majd döntetlen Berettyóújfaluban, aminek a végén még Mányáék örülhettek. Ha valóban szeretnének bajnoki döntőt játszani, akkor szükség lesz az idegenbeli győzelmekre is. Ez persze most sem ígérkezik egyszerű feladatnak a veszprémi oroszlánbarlangban. Az alapszakaszban mind a kétszer a Kecskemét örülhetett, de most, hogy felépültek sérült játékosaik, jó esélyük lehet hazai pályán visszavágni. Veszprémi oldalon mindenki hadra fogható, míg a Kecskemétnél Öreglaki piros lapja miatt nem léphet pályára.

Alsóház:

RUBEOLA FC - NYÍRBÁTORI SC
20:00 Dunakeszi, Magyarság Sporttelep
Jól kezdte a Rubi a rájátszást, egy győzelem és egy döntetlen volt a mérleg, de legutóbb kikapott Nyíregyházán, hiába állt többször is győzelemre. Mivel a riválisok is gyűjtögetik a pontokat, visszacsúsztak az utolsó helyre. Most az egyik legfőbb riválist fogadják, hiszen az azonos pontszámmal álló Nyírbátor érkezik. A Bátor legutóbb simán kikapott a fővárosban, hiába szerezte meg a vezetést. Most egy újabb vereség már sokba kerülhet, főleg egy fő ellenlábas ellen. Ami jó hír lehet, hogy Siska eltiltása lejárt, így ő visszatérhet, így a támadójáték jelentősen javulhat. A Tigrisek hazai pályán fanatikusaik előtt jól szerepelnek, és ha most is sikerül begyűjteni a három pontot, az sokat érhet a végelszámolásnál. Az alapszakaszban egy Bátor győzelem és egy döntetlen a mérleg, így van miért törlesztenie a Jenei legénységnek.

MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA - Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA
20:10 Budapest, Sport 11 Sportcsarnok
Nem kezdte jól az MFA a rájátszásban, de legutóbb egy bravúros újpesti győzelemmel sikerült javítani, ami életmentőnek is nevezhető. Most a Nyíregyházát fogadják, akik szintén az előző játéknapon szerezték meg első, nagyon fontos győzelmüket a Rubi ellen. Ezzel kissé levegőhöz jutottak a Lovas legények, de annyira sűrű a mezőny az alsóházban, hogy most tényleg minden pontnak jelentősége van, így nem férhet bele egy-egy botlás. A Nyíregyháza szép emlékeket őriz mostani ellenfeléről, hiszen története első NBI-es sikerét is ellenük érték el otthon, majd győzni tudtak a fővárosban is. Ezek alapján azt mondanánk, hogy a vendégcsapat az esélyes, és egy győzelemmel kedvező helyzetbe kerülnének, de ehhez az újbudai fiataloknak is lesz egy-két szavuk.

ÚJPEST FC-220 VOLT - ELTE-BEAC
20:40 Újpest, UTE Labdarúgó Akadémia
Eddig a rájátszás meglepetés csapata az ELTE, akik az alsóházban a legtöbb pontot szerezték és jelenleg a harmadik helyen állnak. Az előző fordulóban remek második félidővel magabiztosan verték a Nyírbátort, amivel reálissá vált a bentmaradás. Persze nem dőlhetnek hátra és még sok pontot kell gyűjteni, hogy elérjék a céljukat, de most már megvan a megfelelő önbizalom is, ami jó játékkal párosul. Most egy igazi erőfelmérő jön, hiszen papíron az alsóház legerősebb együtteséhez látogatnak. Az Újpest meglepetésre kikapott legutóbb hazai pályán az MFA-tól, de így sem kell izgulniuk a kiesés miatt, hiszen magabiztosan vezetik az alsóházat. Persze ettől függetlenül nyerni szeretnének és gyarapítani a pontjaik számát, de most ez nem lesz egyszerű a lendületben lévő egyetemisták ellen. A liláknál Szeghy nem játszhat, akit legutóbb kiállították, ebben a szezonban már harmadszor. Az ELTE kerete teljes, így bizakodva várják a ma esti találkozót. Az alapszakasz végén ebben a felállásban már találkoztak és akkor hiába vezettek több góllal is az újpestiek, a végén még ők örülhettek a döntetlennek. Talán most is hasonló izgalmak várhatóak.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink