Az élvonalbeli futsal bajnokság negyedik fordulójában a Nyírbátor hazai pályán fogadta az Aramis együttesét – péntek este.
A nyírségiek jól „kapták” el a rajtot: a nyitányon ugyan balszerencsés módon elbukták a berettyóújfalui túrát, további két fellépésükön viszont veretlenek maradtak, négy pontot gereblyéztek össze, holott rendre a felsőházi rájátszásért hajtó riválisokkal – Kecskemét, Nyíregyháza – találkoztak. Eme sorba passzolt az Aramis elleni meccs, amit ismét belehúzott a Bátor, amely az első félidő derekáig háromgólos előnyt szorgoskodott össze. A szünet előtt szépített, majd a folytatásban tovább faragott hátrányán a látogató, amely a hajrához közelítve kockáztatott, átállt az öt a négy elleni játékra. Így az utolsó percek megemelték a házigazdák pulzusát, de a kitartás meghozta gyümölcsét: nyertek, újfent nagyot domborítottak.
Úgy látszik Elek Gergő csodát tesz Nyírbátorban a megalkuvást nem ismerő filozófiájával, melyet a nézők is elismernek azzal, hogy szinte telt ház előtt jásszák a hazai mérkőzéseiket.
Amennyiben így folytatják, reális esélyük nyílik a felső-ház elérésére.
Ami az Aramist illeti, a sok-sok tehetséges fiatallal jelenleg ennyire futja részükről, nagyon nagy szükségük lenne már Büki Baltazár játékára, viszont jelenleg nincs információnk arról, hogy mikor tér vissza súlyos fejsérülése után a budaörsiek gólzsákja.
Futsal NB I: 4. forduló
Nyírbátori SC–Aramis 3–2 (3–1)
Nyírbátori Sportcsarnok
Vezette: Szabó F. - Szabó P. - Goneth
Nyírbátor: Dobi A. – Szabó S., Szentes B., Varga D., Orosz D.
Csere: Vincze Sz., Opre R., Bartha B., Sánta J., Mizsei Z., Hadházi S., Csorvási Á., Szucsányi S., Csoma A.
Edző: Elek Gergő.
Aramis: Csikós – Gáspár, Vattamány, Lévai, Bognár
Csere: Bukodi, Horváth N., Kövesdi, Gellérfi, Bélavári, Szeghy, Moga
Edző: Tánczos Tibor
Góllövők: Bartha B. 2, Gellérfi (öngól)., illetve Szentes B. (öngól), Gáspár B.