Szoros meccsen egygólos győzelem
2022.08.28 | 07:15
Szoros meccsen egygólos győzelem
A szeptemberi, Izrael elleni vb-selejtezőre készülő férfi futsalválogatott Kuvait ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen szombaton a budaörsi Aramis-csarnokban. A mérkőzés előtt Kozma Mihály szakágvezető az 50. válogatottságát ünneplő Nagy Imrének adta át a szövetség emlékplakettjét. 
 
Az első percek kiegyenlített játéka után a magyar válogatott vette át a kezdeményezést, és gyorsan megszerezte a vezetést: a 4. percben Fekete Márk szerzett labdát az ellenfél kilencesénél, lekészítette Komáromi Péternek, aki higgadtan a bal sarokba gurított (1-0). A folytatásban küzdelmes volt a mérkőzés, de mindkét csapatnál sok volt a pontatlanság, a szünetig nem született újabb gól.

A második játékrészt a magyar csapat kezdte jobban, a 25. percben Büki Baltazár találatával megduplázta az előnyét (2-1), de három perccel később szépítettek a vendégek (2-1). A magyar válogatott a folytatásban is közelebb állt a gólszerzéshez, de kimaradtak a lehetőségei, a hajrában támadásban a kapusukat mezőnyjátékosra cserélő kuvaitiaknak is volt nagy helyzetük a végén. Az eredmény nem változott a lefújásig, a magyar csapat 2-1-re megnyerte a mérkőzést.
 
– A mai napon támadásban és védekezésben is akadozott a játékunk, ám ez nem volt váratlan, hiszen több hiányzónk is volt, emellett szerettem volna minden kerettagnak megfelelő játékidőt biztosítani a találkozón. Még messze vagyunk a tavaszi formánktól, ami a hosszú nyári szünet miatt nem meglepő, azonban az első vb-selejtező nagyon közel van, ezért rövid idő alatt jelentős javulásra lesz szükség a tétmeccsekig. A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, végig hajtottak, küzdöttek, megérdemelten nyertük meg a találkozót – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány.
 
A két csapat vasárnap 18.00 órakor ismét megmérkőzik egymással az Aramis-csarnokban.

 
Magyarország-Kuvait 2-1 (1-0)
Magyarország: Spandler Mátyás - Rábl János, Tatai József, Harnisch Ákos, Suscsák Máté
Cserék: Krajcsi Bence, Dávid Richárd, Komáromi Péter, Nagy Imre, Pál Patrik, Vas Ádám, Bíró Attila, Hajmási Milán, Sipos Gergő, Fekete Márk, Büki Baltazár, Suscsák Máté
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink