Télen, Szibériába menni, már régen nem jelent jót. Pláne ha elõre tudtuk, hogy elsõ ellenfelünk, az ott megrendezésre került tornán, a világ élvonalához tartozó orosz együttes lesz. Tavaly, már ugyanezen a tornán, szereztünk tapasztalatokat, ám most a jó sorsunk úgy hozta, hogy mélyebb betekintést nyerhettünk, az orosz futsal zászlóshajójának, a jekatyerinburgi csapat élet és munkakörülményeibe.
Kiváló szálloda, ragyogó ételek, remek szervezés, és egy gyönyörû sportcsarnok várt bennünket az Urálon túl, ahol a házigazdák mellett rajtunk kívül a Horvát, és az Oroszországban játszó brazil játékosok válogatottja kapott meghívót.
Az elsõ nap a mérkõzés helyszínén a Borisz Jelcin által átadott, több mint hatezer személyes sportcsarnokban edzettünk, ahol a város két büszkesége, a nõi kosárlabda együttes és a férfi futsal csapat játssza hétrõl hétre a bajnoki mérkõzéseit. Mondanom sem kell, hogy telt ház elõtt, hiszen mindkét együttes Európa élvonalához tartozik. Ezen a helyszínen kerül majd megrendezésre áprilisban, a bajnokok ligájának négyes döntõje is, ahol nagy eséllyel indul, immáron címvédõként, a hazai együttes.
Az a csapat, amelyik hihetetlenül nagy költségvetéssel rendelkezik, évente kettõmilliárd forintból gazdálkodhat. Ebbõl a pénzbõl, az összes nagypályás elsõ osztályú csapatunk mûködtetése fedezhetõ lenne. Le sem merem írni, hogy négy futsal együttes is van Oroszországban, amelyik náluk többet költ egy évben. Nem is csoda tehát, hogy ez a torna hétszázötvenezer dollárba került a házigazdánknak. Szinte hihetetlen! Most már nem csodálkozom azon sem, hogy a hazai klubból, a Dinamó Moszkvába szerzõdött Sajakhmetovért, több millió dollárt adtak a fõvárosiak. Azon sem lehet meglepõdni, hogy rengeteg brazil sztár szerzõdött abba az országba, amelyben két évtizeddel ezelõtt még nagy volt a szegénység és katasztrófális volt az infrastruktúra is. Most meg a luxus mindenütt! És több csapatra való brazil sztár, akik közül volt, aki nemrégiben még a spanyol bajnokkal nyert trófeát a bajnokok ligájában, most pedig már oroszországi csapatával is birtokolja ezt a címet.
Az orosz válogatott mindig is meghatározó szerepet játszott Európában és a világbajnokságokon is. Gondoljunk csak a Jeremenkóval fémjelzett aranycsapatukra. Utánuk azonban egy kicsinyke visszaesés következett be, mert a generációváltás után igencsak szûrke fiatalok vették át a stafétabotot. Most viszont mintha megint változna valami és újra egy leendõ nagy csapat kialakulása körvonalazódik náluk. Szinte a semmibõl tûntek fel, új sztárok és lettek pillanatok alatt kontinensünk él játékosai. Hogyan lehetséges ez?
Erre is megkaptuk a választ, amikor a második nap a klub utánpótlás edzõcentrumába kaptunk edzéslehetõséget. Egy olyan, csak a futsalra használt terembe léphettünk be, amelyben külön konditeremek, tatikai elemzõ szoba, és ami a legmeglepõbb, egy sok tükörrel ellátott, aerobikozásra kialakított külön helyiség állt a fiatalok rendelkezésére. Itt a játékosokkal, egy nõi edzõ foglalkozott, aki a futsaledzések végén is segített, a levezetõ nyújtásgyakorlatok irányításában. Minden korosztály megtalálható ebben a centrumban, a legkisebbektõl az elsõ csapatig. Õket példaképül állították a gyerekek elé, ezért négy - öt méteres óriásfotókon mérkõzésszituációkban is bemutatják a teremben azokat, akik onnan indultak ahonnan a gyermekek most vannak.
Nem titkolt céljuk ezzel, hogy elérhetõ célként lebegjen mindenki számára az elsõ csapatba kerülés.
A gyermekek azonos színû és feliratú, egyesületi pamutpólóban és nadrágban edzettek, és minden korosztállyal, két - három edzõ foglalkozott. A szülõk pedig nem ordítozhattak be az edzésen fiacskájuknak, mint nálunk, hiszen õket be sem engedték a terembe. Kívül kellett megvárniuk, amíg lejár az edzés, és aztán hazavihették a szemük fényét. Talán ezért, talán másért, de hihetetlenül nagy fegyelemmel viselkedtek a srácok, a trénereknek szinte alig kellett a fegyelmezéssel idõt veszíteniük. Ha már ezeknél a fiatal korosztályoknál el tudják ezt érni, akkor ne is csodálkozzunk azon, hogy a felnõtt csapat mennyire nagy fegyelmezettséggel és szervezettséggel képes játszani. Az edzések, minden korcsoportban rendkívül dinamikusak, mérkõzésszerûek voltak, élmény volt nézni a sok ügyes gyermeket. Ebben az egy városban több igazolt játékos van, mint hazánkban összesen. Valóságos aranybánya ez a szibériai és az orosz futsal számára.
Mivel hat éves kortól, rendkívül felkészült szakemberek dolgoznak velük, a technika elsajátítása nem csak a durva koordinációs szakaszt tudja elérni, hanem idõben át tud lépni, a finom koordinációs szakaszba is. A futball és a futsal technikájához szükséges mozgások ugyanis nem velünk született mozgások, ezeket mindenkinek tanulnia kell. Erre legalább nyolc évre van szüksége mindenkinek, amelyet csak igen felkészült edzõkkel lehet kiválóan megtanítani. Hazánkban ettõl még igen messze vagyunk nagypályán is. Így lehetséges, hogy szinte a semmibõl elõlépõ, a húszas éveikhez közelítõ fiatalok közül, néhányan máris stabil tagjai lehetnek az orosz nemzeti csapatnak. Szemmel láthatóan fényes jövõ elõtt állnak.
Tíz évvel ezelõtt kezdték el ezt a futsal-akadémiás módszert kialakítani néhány körzetben, akkor, amikor látták a generációváltás nehézségeit. Mára, már több mint száz ilyen iskolákkal összekapcsolt intézményben tanítják a futsalt. Talán az elsõk valamelyikébõl jöttek azok is, akik most az új edzõnél bemutatkozhattak a válogatottba, kiszorítva a méregdrága brazil sztárokat. Komolyan befektettek tehát ebbe a sportba, de hasonló dolgokat tapasztalhatunk kontinensünk többi élcsapatainál is. Nem véletlenül helyezte át az UEFA sem a futsalt a professzionális státuszba. De a feltörekvõ országokban is már többen választották ezt az utat, amely egy tervszerû, és tudatos utánpótlásképzésre épül. Kazahsztán fiataljait mindannyian megcsodálhattuk Móron az U 21-es csapatunk elleni mérkõzésen. Rövidesen be fognak robbanni, és Európa élcsapataiban fogunk velük találkozni.
Nekünk mindez még csak álom, és úgy tûnik sokáig még az is marad. A távolság tehát napról napra nõ közöttünk, így egyre inkább meglépni látszik tõlünk a világ élmezõnye. Nálunk, csak az utóbbi idõben indult el a fiatalok képzése és versenyeztetése, de vannak már arra utaló jelek, hogy egymást követõ, és egymásra épülõ korosztályokra is számíthatunk.
Jó lenne, ha hazánkban is egyre inkább terjedne, és egyesületek hiányában, az iskolákkal szövetkezne sportágunk. A jelenlegi nehézségeink éppen abból adódnak, hogy nem jönnek fel az elsõ osztályba olyan, majdnem kész játékosok, akiken csak egy kicsikét kellene igazítanunk. Képzés hiányában feléltük a jövõnket. Ráadásul amatõrök vagyunk, és egyre több profival kell versenyeznünk a világversenyeken. Olyanokkal, akik már régen összekapcsolták a képzést és az iskolai nevelést. Égetõ tehát egy nagy lépést tennünk a gyermekek felé, akik közül a TV közvetítések hatására, egyre többen szeretnének futsalozni. De egyenlõre nincsen hol!
KOZMA MIHÁLY
