Futsal Hungary
Hírek
2013.04.06. Archívum Olvasási idő: 7 perc
Szerencsés Mezei győzelem a Bikák ellen

Szerencsés Mezei győzelem a Bikák ellen

 

Pénteken este a berettyóújfalui Pálfi István Rendezvénycsarnokban a hazai gárda a Gödöllõi Bikákat fogadta. A Baranyai Pál irányította narancsmezesek jó néhányszor törtek már borsot Szécsi Barnáék orra alá, augusztusban és decemberben, a bajnokság alapszakaszában, oda-vissza legyõzték a Mezeiseket. A Berettyóújfalunak volt tehát törleszteni valója, ám erre az esélyeiket jócskán rontotta, hogy a meccs elõtt többen kisebb nagyobb sérüléssel küzdöttek, a válogatott Trencsényi János játéka például az utolsó másodpercekig kétséges volt. Azonban a Bikák sem álltak túl fényesen, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy csupán három cserejátékost neveztek be a találkozóra.
A mérkõzés villámgyors gólokkal indult. A Mezei lendületesen futsalozott, Nagy István már a második percben bevette Hegedûs kapuját (1-0). Ekkor a játék képe alapján még arra lehetett számítani, hogy ezúttal nem sok izgulni valója lesz a hazai szurkolóknak. Csakhogy gödöllõi csapat gyakorlatilag az elsõ támadásából egyenlített (1-1), sõt rá két percre a menteni igyekvõ Szécsi Barna két méterrõl a saját kapujába bombázott (1-2) és az elõny máris a másik oldalra került. Érezhetõ volt, hogy a vendéggólok megfogták az MVFC-t, a kezdeti gyors, ötletes futsaljuk, teljesen görcsössé vált. Mezõnyfölényben voltak ugyan, de támadásaikból hiányzott az átütõ erõ, míg a gödöllõiek jól védekeztek és többször is veszélyes kontrákat vezettek Pallai Gábor kapujára. Aztán másfél perccel a félidõ vége elõtt Turzó-mester a hazaiak jól bevált módszeréhez fordult, öt a négy elleni hadrendbe állította csapatát. A változtatást hamar siker koronázta, a huszadik percben Trencsényi passzát Nagy István közelrõl jutatta a kapuba (2-2).
A második félidõben nem sokat változott a játék képe. A Mezeisek továbbra is görcsösen futsaloztak, nem nagyon találták a rést a vendégek védelmén. Szente Tamásék elõtt viszont többször is ott volt a lehetõség, hogy visszavegyék a vezetés, de elpuskázták a legnagyobb ziccereket is. Ahogyan az már ilyenkor lenni szokott, az ellenfél ezúttal is megbosszulta a kihagyott helyzeteket. A harmincadik percben Szabó Péter gondolt egyet és távolról iszonyú löketet eresztett meg, ami elemi erõvel vágódott a vendégek kapujának baloldalába (3-2). Baranyai Pál gárdája a hátralévõ játékrészben mindent megtett az egyenlítésért, öt perccel a vége elõtt levitték kapusukat és helyére a mezõnyben Szimcsák állt be. A remélt egalizálás helyett azonban újabb Mezei gól következett. Az utolsó elõtti percben egy megszerzett labdát Szécsi Barna félpályán túlról ívelt az üresen hagyott kapuba, megadva a Bikáknak a végsõ kegyelemdöfést (4-2).        
  
MVFC – Berettyóújfalu – Gödöllõi Bikák 4-2 (2-2)
Berettyóújfalu, 2013.04.05. 500 nézõ
Vezette: Lovas László, Viczián Mátyás, Petrovszki György

MVFC – Berettyóújfalu: Pallai Gábor – Szabó Péter, Lovas Norbert, Rábl János, Nagy István
Csere: Trencsényi János, Szécsi Barna, Gál István, Siska Gergõ, Kiss Attila, Tihanyi Csaba, Sánta János Attila
Edzõ: Turzó József
Gödöllõi Bikák: Hegedûs Ferenc – Ughy Márk, Szente Tamás, Vidák Balázs, Nagy Roland
Csere: Ács Gábor, Lovrencsics Balázs, Szimcsák Tamás
Edzõ: Baranyai Pál, Szente Tamás
Gólszerzõk: Nagy István 2 (2″ és 20″), Szabó Péter (30″) és Szécsi Barna (39″) illetve Ughy Márk (4″), Szécsi Barna (6″ – öngól)
Sárgalap: – illetve –
Szabálytalanságok: 5/3 illetve 5/0

Turzó József (MVFC): Ugyanazt a teljesítményt nyújtottuk a Gödöllõ ellen, mint amit az alapszakasz mérkõzésein is hoztunk. Szerencsére ezúttal kettõvel nyertünk és ilyen még nem fordult elõ, ennek lehet örülni. Sajnos, nagyon sok gondolat forog most a fejemben, ami keserûséggel tölt el. Jó néhány egyéni hibát vétettünk, több alkalommal rosszul védekeztünk és rengeteg labdát adtunk el, amit a vendégek kihasználhattak volna. Egyedül az öt a négyes játék mentett meg minket, mint az már sokszor megtörtént ebben az évben. Most lesz egy kisebb fejmosás, ami után remélem, a srácok elgondolkoznak és megértik, hogy ennél azért több kell.
Baranyai Pál (Gödöllõi Bikák): Úgy gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget, rászolgáltunk volna legalább a döntetlenre. Nekünk nagyon nagy helyzeteink voltak, míg a Mezeinek csak öt a négy ellen voltak lehetõségei. Mi kihagytuk a ziccereket, õk viszont értékesítették a helyzeteket, de a foci már csak ilyen. Sajnálom, hogy nem tudtunk legalább egy pontot elvinni. Gratulálok a Berettyóújfalunak a gyõzelemhez és a második helyhez!

Forrás:berettyóhír.hu

hely         csapat   M   GY   D   V   LG   KG   P
1. RÁBA ETO 22 21 0 1 165 37 63
2. MVFC-BERETTYÓÚJFALU 22 16 2 4 102 55 50
3. GÖDÖLLÕI BIKÁK-V. PHITEN 23 13 2 8 89 88 41
4. UTC FUTSAL TEAM SZEGED 22 11 5 6 91 83 38
5. COLORSPECTRUM ARAMIS 21 10 4 7 80 69 34
6. SWIETELSKY- HALADÁS VSE 22 9 1 12 96 116 24