Futsal Hungary
Hírek
2010.02.05. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Szenzáció!!! A Luparense edzője az MVFC-nél!

Szenzáció!!! A Luparense edzője az MVFC-nél!

 

Az 1973-ban született spanyol szakember nem ismeretlen a magyar szurkolók számára, hiszen a Mezei-Vill egy csoportban szerepelt a tréner korábbi együttesével, a Luparensével.

A napokban köszönt el az olasz klubtól, amely egyébként a legnagyobb sikerét Montaldonak köszönheti, hiszen a Murcia 5-4-es legyõzésével a legjobb négy közé vezette a gárdát az bajnokok versengésében.

S hogy miért érkezett a bihari kisvárosba a mester? Segíteni.

A pozitív megközelítés mindig pozitív eredményt hoz, az élet minden területén igaz ez a megállapítás, s talán ez a bejelentés is a nagy sikerrel megrendezett EB hozadéka.

Hivatalos bejelentés ugyan még nincs, de egy akadémia terve már megfogalmazódott Mezei József fejében, s ebbõl talán már következtethetünk arra, hogy pontosan miért is utazott hazánkba a szakember, aki a legmagasabb edzõi képesítéssel rendelkezik, s Javier Lozano is õt javasolta elsõként a világhírû trénerrel folytatott tárgyalások során.