Semmi sem dőlt el Belgiumban
2023.04.13 | 09:22
Semmi sem dőlt el Belgiumban

Férfi futsalosaink izgalmas mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedtek a belga válogatottól Roosdaalban a két csapat vb-pótselejtezős párharcának első felvonásán. Jövő hétfőn Berettyóújfaluban megfordíthatja a párharc állását a magyar csapat.

A magyar és a belga válogatott is a második helyen zárt saját vb-selejtező csoportjában, a pótselejtezőn egymás ellen harcolhatják ki a sorozat elitkörébe jutást. A belgák az európai topválogatottnak számító grúzok mögött lettek másodikok, és az elmúlt bő egy évben igazi élcsapatok ellen diadalmaskodtak, a világbajnok portugálokat, a szlovénokat, az olaszokat és az azerieket is sikerült legyőzniük.

A párharc roosdaali mérkőzésén a belgák azokat az erényeiket igyekeztek kihasználni, amelyekre a mieink előzetesen is készültek: gyors, dinamikus játékosaik vannak, akik nagyon jók az egy az egy elleni párharcokban, és pillanatok alatt képesek helyzeteket kialakítani. A magyar válogatott a stabil, fegyelmezett védekezésre helyezte a hangsúlyt a mérkőzés első félidejében, és a hazaiak nem is nagyon találták a réseket a védelmünkön. A 7. percben viszont sikerült kihasználniuk egy kisebb hibánkat, és Ghislandi révén megszerezték a vezetést (1-0).

A gól nem fogta meg a mieinket, megvoltak a helyzeteink, és a 12. percben sikerült kiegyenlítenünk: Dróth Zoltán fordult le a védőjéről, majd bombázott a léc alá (1-1). Az első félidő hátralévő részében a belgák nem tudták kihasználni legnagyobb erősségüket, a mieink továbbra is jól védekeztek, és a kapunkban Alasztics Marcell is bemutatott néhány bravúrt.

Dróth Zoltán lő... 1-1!

A fordulás után sok labdát szereztünk a felezővonal környékén, ezekből veszélyes kontrákat vezettünk, ráadásul gyorsan összeszedtek négy szabálytalanságot a hazaiak, továbbra is teljesen nyílt volt a mérkőzés. Az egyéni villanások továbbra is veszélyt jelentettek a kapunk előtt, de Alasztics remekül védett, sokáig nem változott az eredmény. A 34. percben úgy tűnt, Vas Ádámmal szemben szabálytalankodtak a hazaiak, de nem szólt a bírói síp, Rahou pedig a labdaszerzés után kihasználta a ziccert (2-1). A gól után hatalmas magyar helyzet maradt ki, majd a hajrában újabb lehetőségeket dolgoztunk ki, de a belgák kapusa is jól védett. Az utolsó percekben mindent megtettünk az egyenlítésért, kisbüntetőt, majd egy hatméterest is elvégezhettünk, de egyikből sem sikerült gólt szerezni, előbb Pál Patrik, majd Dróth Zoltán próbálkozását védte a hazai cserekapus.

A másik oldalon Alasztics is bemutatott egy-két bravúrt, így az eredmény nem változott, egy izgalmas, végig kiegyenlített mérkőzés végén 2-1-re a belgák nyertek, de a párharc nincs lefutva, jövő hétfőn 18.00 órakor Berettyóújfaluban kiharcolhatjuk a továbbjutást.

– Az eredmény azért csalódást keltő, mert nagyon sokat beletettünk ebbe a mérkőzésbe, nemcsak ziccereink voltak, hanem tízméterest és hatost is hibáztunk. Ilyen körülmények között fájó a vereség, de Belgium ma is bizonyította, hogy nagyon jó csapat, és idegenben egyáltalán nem számít rossz eredménynek a minimális vereség. Nyílt a párharc, igyekszünk kijavítani a hibáinkat, és hiszem, hogy ha a visszavágón is hasonlóan játszunk, elérhetjük a célunkat – mondta a lefújás után Turzó József szövetségi kapitány.

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink