Román-magyar futsalban is
2015.06.10 | 19:10
Román-magyar futsalban is Szerdán Nyonban elkészítették az Eb-selejtező sorozat pótselejtezőjének sorsolását. Az Eb-selejtező csoportküzdelmeinek végeztével hét csoportmásodik és a legjobb csoportharmadik román válogatott várta az UEFA nyoni sorsolását. A magyar válogatott Macedóniában végzett a második helyen saját négyesében, és a sorsoláson éppen a román csapatot sorsolták a mieink mellé. A két együttes először szeptember 15-én mérkőzik meg egymással Romániában, majd egy héttel később a magyarországi visszavágón dől el, melyik csapat lesz az Eb-résztvevő. Az Európa-bajnokságot Szerbiában rendezik, jövő év februárjában. - Románia jó csapat, ezt bizonyítja, hogy kint volt a legutóbbi két Európa-bajnokságon - mondta a sorsolás után Sito Rivera szövetségi kapitány. - Nagyon jól ismerem az ellenfelet, mind válogatott-, mind klubszinten. Riválisunknál több rutinos játékos is szerepel, ettől függetlenül meggyőződésem, hogy a továbbjutás csak rajtunk múlik, kizárólag a mi munkánkon, főleg a védekezésünkön. Nem lesz könnyű, de éppen ezért lehet majd nagyobb értéke a továbbjutásunknak. Az, hogy a visszavágót itthon játsszuk, előnyt jelenthet számunkra. - Lehetett volna a román válogatottól erősebb és gyengébb ellenfelet is kapni - vélekedett dr. Drucskó Zoltán, az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke. - Úgy gondolom, hogy nem lehetünk elégedetlenek a sorsolással, mert a román csapat legyőzhető, még akkor is, ha a nagyobb rutin az ellenfelünk mellett szól. Remélem, hogy lelkesedéssel kompenzálni tudjuk a tapasztalatbeli különbséget. A sorsolás pikantériája, hogy Sito Rivera az általa korábban irányított válogatott ellen meccsel a továbbjutásért. Elmondhatjuk, hogy tőle jobban senki sem ismeri a román csapat erősségeit és gyengeségeit, remélem, tudunk ebből építkezni és profitálni. Nagy szakmai áttörést és lehetőséget jelenthetne az Eb-részvétel kiharcolása. A két csapat mindeddig három mérkőzést játszott egymással, és mindig magyar győzelem született, igaz, hogy ezeket 2003-2004-ben játszották. A mérkőzés további érdekessége, hogy a román válogatott edzője Jakab Zoltán, és keretében négy székelyudvarhelyi magyar anyanyelvű játékos található.  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink