REAC bravúr a Nagykanizsa ellen !
2019.11.26 | 19:41
REAC bravúr a Nagykanizsa ellen !  TFSE-SZERTARSPORT.HU – HIDEGKÚT SE 12-2 (5-2) A listavezető a sereghajtó ellen. Igen egyértelműnek tűnt a három pont sorsa, de ennek ellenére az első félidő közepéig jól tartotta magát a Hidegkút, ekkor döntetlenre állt az összecsapás. A folytatásban viszont már csak egyetemisták domináltak, és összesen tíz gólt szerezve könnyedén nyertek. Ennek a győzelemnek és a Kanizsa vereségének köszönhetően már kilenc pont az előnyük.   REAC-SISE – NAGYKANIZSA FUTSAL CLUB 5-2 (3-2) Felszálló ágban voltak a hazaiak, így a Kanizsa nem számíthatott könnyű meccsre, ami végül be is igazolódott. A rákospalotaiak szervezetten és kreatívan játszottak, ami az eredményben is megmutatkozott, és gólos előnyre szert is tettek. A vendégcsapat viszont nem esett össze és a félidő hajrájára felzárkózott egy gólra, így egy teljesen nyílt, második félidő következhetett. A fordulás után kiegyenlített volt a játék, de egyik csapat sem tudott betalálni sokáig. A jég a félidő derekán tört meg, ekkor a vendéglátók ismét kettőre növelték az előnyt. A Nagykanizsa számára sürgőssé vált a gólszerzés, kockáztattak is, de nem tudtak szépíteni, majd az utolsó percben jött a kegyelemdöfés, amivel végérvényesen eldőlt a találkozó. A REAC értékes győzelmet aratott, amivel feljött a hatodik helyre, ami felsőházi tagságot érhet. A Kanizsának ezzel a váratlan vereséggel tovább nőtt a hátránya az éllovassal szemben, ami igen tetemes, 9 pont. Ezen pénteken tudnak javítani, mivel pont a listavezető TF-t fogadják. Bagó Gábor (Nagykanizsa): - – Úgy néz ki, nem csak sérüléshullám sújt minket, hanem egy hullámvölgybe is kerültünk. Ezek valószínűleg összefüggnek, de ez akkor sem lehet mentség a REAC elleni mérkőzésünkre. Alapvető technikai hibák sokasága és mentális problémák voltak. Egy vereség soha nem jön jókor, vagy csak nagyon ritkán, de kétségtelen, hogy ez a legrosszabbkor jött, mivel most két nagyon komoly mérkőzés következik, ahol nehéz lenne azt mondani, hogy mi vagyunk az esélyesek. Az első körben magasra tettük a lécet a teljesítményünkkel és eredményeinkkel.   HALADÁS VSE II – SZC FUTSAL CLUB 5-2 (2-2) A „Kishali” volt az esélyese a mérkőzésnek, de hiába a gyors vezetés, a vendégek fordítottak, és szünetig jól is tartották magukat. A fordulás után már csak a szombathelyiek szereztek gólt, így három gólos győzelmet arattak. Ezzel a három ponttal már dobogósok a hazai fiatalok és mindössze egy pontra vannak a második Kanizsától.

69837417_874073812990710_4840316520686944256_o

Később rendezik: 5 STARS-ÉRDI VSE – TIHANYI FC  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink