Portugáliával kezdi az évet a válogatott
2015.01.07 | 16:06
Portugáliával kezdi az évet a válogatott
Portugáliában a válogatott
A magyar futsalválogatott hétfőn Portugáliába utazott, ahol kedden és szerdán egy-egy felkészülési mérkőzést játszik a házigazdákkal.2014 a felkészülés jegyében zajlott a futsalválogatott számára, Sito Rivera szövetségi edző irányításával több barátságos mérkőzést játszott a csapat, ezeken már a márciusi Eb-selejtezőkre való felkészülés volt a cél. Legutóbb december első napjaiban Ciprus legjobbjait fogadtuk, az első mérkőzésen, Szombathelyen 6-4-re, míg a visszavágón, Pápán 1-0-ra sikerült győznünk. A válogatott 2015 márciusában játssza Eb-selejtezőit. A mieinknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen a világ egyik legjobbja, Spanyolország is a csoportban van. A spanyolokon kívül a macedónok szerepelnek a négyesben, ők lesznek a minitorna házigazdái. A negyedik ellenfél egyelőre nem ismert, az előselejtező csoportok legjobb másodikja kerül mellénk. Sito Rivera szerint jelenleg mindent a márciusi mérkőzéseknek kell alárendelni, egy jó felkészüléssel meglehet a pótselejtezőt érő második hely a csoportban. A spanyol szakember szerint a hazai bajnokság színvonala még nem üti meg az európai elit szintjét, éppen ezért nagyon fontos, hogy minél több nemzetközi mérkőzésen edződjenek a játékosok. A portugálok elleni két összecsapás különösen jó erőfelmérő lesz, hiszen a kontinens egyik élcsapatával játszhatunk.  - Portugália benne van Európa öt legjobb csapatában, több világsztár is tagja a keretüknek. A célunk az, hogy fejlődjünk, és olyan játékot mutassunk, amely elég lehet a márciusi selejtezőkön való sikeres szerepléshez. Sokat kell még javulnunk öt a négy elleni játékban és védekezésben is, ehhez a portugálok elleni két mérkőzés és a február elején sorra kerülő, finnek elleni mérkőzések kimondottan hasznosak lehetnek. Ezeken a találkozókon az új kerettagok bebizonyíthatják, hogy kisebb rutinjuk ellenére bevethetők nemzetközi szinten is - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak. A válogatott hétfőn hajnalban elutazott Portugáliába, és délután hat órakor már edzést tartott a csapatnak a mérkőzés helyszínén Sito Rivera. A válogatott kerete:  Balázs Zoltán (ETO FUTSAL CLUB) Tóth Gyula (ETO FUTSAL CLUB) Lódi Tamás (ETO FUTSAL CLUB) Harnisch Ákos (ETO FUTSAL CLUB) Dróth Zoltán (ETO FUTSAL CLUB) Németh Péter (1.FC VESZPRÉM) Rábl János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU) Lovas Norbert (MVFC-BERETTYÓÚJFALU) Dávid Richárd (MVFC-BERETTYÓÚJFALU) Szabó Péter (MVFC-BERETTYÓÚJFALU) Hosszú Ádám (ARAMIS SE) Horváth Szabolcs (ARAMIS SE) Horváth Norbert (ARAMIS SE) Szeghy Szabolcs (1988 DÉLI FC) A felkészülési mérkőzések időpontjai:(magyar idő szerint) 2015.01.06 21:30, Nazaré 2015.01.07 21:30, Nazaré  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink