Ahogy nyugaton, keleten is akadt meglepetés a második játéknapon. A Talent nem bírt hazai pályán a Keszivel, míg a Balmaz kiütötte a Frogs-t.
A leggólszegényebb mérkőzésre Veresegyházon került sor, ahol a Rubi fogadta a Gyöngyöst. A találkozón egyetlen gól döntött, amelyet a vendégek szereztek, így elvitték a három pontot. A Berkes alakulat az első körben 2-0-ra nyert, így két forduló után kapott gól nélkül állnak hibátlanul, egyedüliként a mezőnyben. A hazaiak bánhatják a sok kihagyott helyzetet.
Jól kezdte a szezont a Lajosmizse, kiütötte otthon a Kistarcsát, így bizakodva utazhatott Balmazújvárosba. Ott viszont meglepte őket ellenfelük jó játékkal és helyzetkihasználással. A Balmaz szünetben még csak két góllal vezetett, így volt remény a Frogsnak, de a fordulás után is a hazaiak akarata érvényesült, így magabiztos győzelem lett a vége. Már most látszódik Elek Gergő keze nyoma az együttesen.
A Talent számított az esélyesnek a Dunakeszi ellen, de szünetben mégis a vendégek vezettek és csak a második felvonás közepén tudott egyenlíteni a hazai alakulat. Az utolsó 10 percben mind a két együttes megszerezhette volna a győztes gólt, de ez nem sikerült, így döntetlen lett a vége, ami igazságosnak mondható.
A Kistarcsa – MEAFC meccsen két olyan csapat találkozott, akik az első körben kikaptak. A találkozó elég fordulatosra sikerült. A miskolciak két góllal is elhúztak, de a Kistarcsa nagy erőket mozgósítva fordítani tudott a második félidőben, de nyernie nem sikerült, mert a vendégek egalizáltak, így pontosztozkodás lett a vége. Így már csak a Szent Istvánnak nincs pontja a keleti csoportban.
Annak a Szent Istvánnak, akik a Todorhoz látogattak, és mindössze négy percig élt a reményük. Ekkor már 3-0 volt az eredményjelzőn, így sok kérdőjel nem maradt. A vendégek még a második félidőben ugyan egyszer feljöttek két gólra, de ennél többre nem futotta, és végül ötgólos különbség lett a vége. A vendéglátó könnyedén nyert a sereghajtó ellen.
NBII Keleti csoport, 2. forduló:
BALMAZÚJVÁROSI FC – NNC FROGS LAJOSMIZSE FUTSAL 8-2 (3-1)
TALENT 2019 SE-CH KLÍMA – VS DUNAKESZI 2-2
RUBEOLA FC – ESC DKV-INDUSTRY KFT 0-1
KISTARCSAI VSC – MEAFC-MISKOLC 3-3
TODOR-PET BAU TEAM – SZENT ISTVÁN SE-OTP BANK 8-3