Nyíregyházára látogat a Haladás
2023.09.29 | 11:33
Nyíregyházára látogat a Haladás

Teljes fordulót rendeznek péntek este a férfi NBI-ben, ahol egy meccset már lejátszottak csütörtök este, amelyen a Kecskemét magabiztosan győzte le a Maglódot. A többi öt találkozóra ma este kerül sor, amelyből kettő élőben követhető lesz. Köztük a Nyírbátor is, ahonnan először lesz élő stream.

NBI 7. forduló:

A Nyíregyházának egy öt meccses nyeretlenségi sorozatot sikerült lezárnia, hiszen eddig csak az első fordulóban tudtak nyerniük a Pécs ellen, azóta csak két döntetlenre futotta. Most a fővárosból, a sereghajtó otthonából tudták elhozni a három pontot, amivel feljebb jöttek a tabellán három helyet. Viszont most a legnehezebb feladat vár rájuk, hiszen a címvédő Haladás érkezik. A szombathelyiek az egyetlen csapat, akik hibátlanul állnak a tabellán. A hétfői napon a Kecskemétet verték meg, ráadásul kapott gól nélkül, ami jelzi, hogy kiváló formában vannak. Ami nehezítheti a dolgukat, az a hosszú utazás, de ettől függetlenül nem kérdés, hogy ők a találkozó esélyesei.

 

Mind a két fél győzelemmel abszolválta az előző játéknapot. Az újpestiek remek hajrával fölényesen győzték le a Pécset, amivel tartják előkelő helyezésüket. Moga mester fiai eddig hozták a kötelező meccseket, de ha valóban szeretnének akár a felsőházba kerülni, akkor bravúrokra is szükség lehet. Ilyen lehetne ez a mostani mérkőzés is a Berettyóújfalu otthonában. A Mezei-Vill meggyőző teljesítménnyel hozta el a három pontot a Maglód otthonából, és most egy újabb sikerrel a dobogóra is felléphetnek, ami plusz motivációt adhat. Ráblék eddig egyetlen hazai meccsüket tudták csak megnyerni, és vélhetően ezen a statisztikán szeretnének javítani, amire minden esélyük megvan.

 

A Debrecen az előző fordulóban is döntetlenre végzett, így immáron a negyediknél jár a szezonban, amivel a három pontos rendszerben nem sokra mennek. Az előrelépéshez győzelmekre lenne szükség, de valahogy nem akar összejönni, pedig most is közel voltak hozzá. Kétgólos hátrányból sikerült fordítani, de a végén meg kellett ismét elégedniük az egy ponttal. Továbbra is a helyzetkihasználás tűnik a legnagyobb gondnak. Ez a Nyírbátor otthonában is döntő lehet, akik eddig nagyon egyenletes teljesítmény nyújtanak, annak ellenére is, hogy legutóbb Veszprémben kikaptak nagyobb különbséggel, Elek Gergő először találkozik ellenfélként egykori csapatával, ami plusz motiváció lehet a számára. Amennyiben sikerül otthon tartani a három pontot, legalább két helyet előrébb lépnek tabellán az alapszakasz egyharmadánál.

 

A Pécs jól tartotta magát sokáig az Újpest vendégeként, de továbbra is hadilábon áll a gólszerzéssel, úgy pedig nehéz pontot vagy pontokat szerezni. Hat meccsen szerzett hét gól az nagyon kevés. Most a lendületben lévő Veszprémet kéne megállítani, akik a Nyírbátort múlták felül fölényesen, és nehéz elképzelni, hogy ne folytatnák a jó szereplést a baranyai együttes otthonában. Jó formában vannak Tataiék, akik csak a három ponttal lehetnek elégedettek péntek este.

 

Nehéz eldönteni, hogy az Aramis legutóbb Debrecenben szerzett-e egy pontot, vagy kettőt veszített. Vezetett két góllal is az első játékrészben, illetve a hajrá előtt is még eggyel, de a legvégén nekik kellett futni az eredmény után. Most hazai pályán a sereghajtót fogadják, akik ellen kötelező a győzelem, ha szeretnének harcban lenni a felsőházért. Ami nehezíti a dolgukat, hogy Bognár továbbra is el van tiltva, viszont Kövesdi visszatérhet a csapatba. Ami az MFA együttesét illeti, továbbra sem jött még össze a pontszerzés. A Nyíregyháza ellen a vereség mellett még betalálni sem sikerült, így több mint két meccse nem jött össze a góllövés, ami sokat mondó jelenlegi helyzetükről. Abban bízhatnak Tóth Miklósék, hogy a budaörsiek sincsenek a legjobb formában és hátha meg tudják szakítani a negatív sorozatukat, ami jelen helyzetükben bravúrnak számítana.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-SG Kecskemét Futsal /NB I. 16. forduló/
2024.12.02 | 13:46
Aramis SE - Vehir.hu Futsal Veszprém (2024.11.29, stream)
2024.11.28 | 20:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.11.01 | 08:45
2024.10.16 | 10:08
Női válogatott
2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink