Futsal Hungary
Hírek
2012.10.25. Archívum Olvasási idő: 7 perc
Nem sikerült bevenni a Diósgyőri várat

Nem sikerült bevenni a Diósgyőri várat

 

Nem sikerült bevenni a Diósgyõri várat


Hosszú út várt az egyetemistákra a hosszú hétvégén, a Diósgyõr otthonában volt jelenésük az NB II 6. fordulójában. Kicsivel több, mint 5 órás út után érkeztek meg Cserenkó Szabolcs tanítványai Miskolcra, ahol a legnagyobb problémát az okozta a csarnokban, hogy nem tudtak a
meccsrõl az illetékesek és sebtében kellett a pálya két végén álló FIBA kosárlabda palánkokat
eltávolítani – kevesebb, mint egy órával a meccs elõtt derült ki a személyzet számára, hogy lesz meccs. A nézõk azért értesültek róla, és körülbelül 150-en voltak kíváncsiak a meccsre. Hiába voltak sokan, a hangjukat nem lehetett hallani, inkább színházi volt a légkör.

Érdekes mód az egyetemistákat nem tette tompává az utazás, és Várnagy Milán passza után Berndt Dániel szerezte meg a vezetést a 3. perc elején. Várnagy szépen, és okosan vitte le a szélre a labdát, majd a passz középre mesteri volt. A 6. percben közel álltak a Tisza-partiak az elõny növeléséhez, de Kalános János csak a kapufát találta el. Nem sokkal késõbb Kovács egyenlített, a 7. percben. Alig telt el fél perc, amikor Ferenczi András egy szöglet után újra megszerezte a vezetést. Ezek után kiegyenlített játék folyt. Amikor is a  13. percben Szurdok egyenlített, miután Herczegtõl csente el a labdát, és a kifutó Nagy mellett a kapuba gurított. Idõt kért Cserenkó Szabolcs, de a következõ támadásnál Titkó kihasználta, hogy a védekezõk között rés alakult ki egy rossz váltás miatt, így megszerezte a vezetést. Kovács tovább növelte az elõnyt a 17. percben, pedig elõtte még az egyetemisták rohamozták a másik kaput. A 18. percben Herczeg Szurdokot rúgta fel csúnyán, ezért kapott sárgát. Másodpercekkel a félidõ elõtt egy szöglet után Berndt duplázott és faragott a hátrányból. (4-3)
A második félidõre a hazaiak kapust cseréltek, Gergely állt be. Várnagy használta ki, hogy Gergely még nem vette fel a meccs ritmusát, és egyenlített a 23. percben. (4-4) A második játékrész elején a vendégek léptek fel támadólag és folyamatosan alakították ki a helyzeteket.
Ennek köszönhetõen a  25. percben egy szöglet után Várnagy lõtte ki a hosszúsarkot, így újra a vendégek vezettek. (4-5) De nem sokáig. A 28. percben Szabó kapufája jelezte, hogy kezdenek feltámadni a hazaiak. Egy szöglet után Vasas egyenlített. Megint Várnagy villant Herczeg szöglete után, majdnem a félpályáról bombázott Gergely kapujába, így a 29. percben 5-6 lett az állás. Badlaki a 31. percben Mikósnak és Nagynak egyszerre adott kötényt és így egyenlített. (6-6) Majd a 33. percben Bodrogi egy távoli szabadrúgásból megszerezte a vezetést. (7-6) Vígh egy bõdületes nagy góllal növelte kettõre a vezetést a 36. percben. (8-6) Ezek után az egyetemisták 5-4 elleni játékkal próbálkoztak. Sokszor bejött már ez a húzása Cserenkó Szabolcsnak, de most nem. Nem járt gyorsan a labda, így a diósgyõriek mindig jól tolódtak. Badlik nagy percei jöttek. Szurdok csent el egy labdát, majd Badlik elé tálalt. (9-6) Kalános János hibázott, a szinte üres kapu mellé rúgott. Ez az 5-4 elleni játékban gyorsan megbosszulja magát, mivel Nagy nem ért vissza idõben a kapujába, és hiába kúszott a levegõben, Badlik könnyedén gurította be, és ezzel kialakította a 10-6-os végeredményt.

Megint 2-3 buta gólt kaptak az egyetemisták, ami még annak köszönhetõ, hogy formálódik a csapat. Azonban hétrõl-hétre látva az egyetemisták fejlõdését, a szezon 2. felében simán meglehet a felsõház a csapatnak. És ez is a cél. Addig is rutinos játékosok viszik a hátukon a csapatot, és a fiataloknak kell felnõni hozzájuk.

Diósgyõri Futsal Club – SZTE EHÖK SE 10-6 (4-3)

Futsal NB II. Keleti csoport 6. forduló, Miskolc, Miskolci Városi Sportcsarnok 150 nézõ, Vezette:Nagy, Kubjus, Katona

EHÖK: Nagy – Várnagy, Herczeg, Kalános, Berndt Csere: Miklós, Ferenczi, Bacher, Kozma, Váci Vezetõedzõ: Cserenkó Szabolcs

Diósgyõr: Nótás – Szabó, Sütõ, Dorogi, Víg Csere: Titkó, Kovács, Szurdok, Vasas, Balogh, Badalik, Gergely Vezetõedzõ: Vincze Richárd

Gól: Kovács (7″, 17″)  Szurdok (13″) Titkó (14″) Vasas (28″) Badlaki (31″,39″,40″) Dorogi (33″) Vígh (36″) illetve Berndt (3″,20″) Ferenczi (7″) Várnagy (22″, 25″,29″)

Sárga lap: Herczeg (18″)

Cserenkó Szabolcs:A hosszú utazás ellenére jó szellemben kezdtük a meccset. Jól védekeztünk, nagyon sok kontratámadást indítottunk. A második játékrészre visszaestünk. Elfáradt az az 5-6 emberünk, akik rutinjuk és tehetségük miatt hátukon viszik a csapatot. Az utolsó három percben lehoztam a kapust, múlt héten ez 3 pontot hozott, most nem jött be. Nincs ezzel semmi gond, megyünk tovább, formáljuk a csapatot, hogy tavasszal meglepetést szerezzünk.

Radócz Csaba, Hökkentõ – A szegedi hallgatók lapja