Nehezen, de legyűrte az Újpestet a HVSE futsalcsapata
2021.09.28 | 14:54
Nehezen, de legyűrte az Újpestet a HVSE futsalcsapata

Az NB I-es futsalbajnokság 5. fordulójában a Haladás VSE nagy csatában gyűjtötte be a kötelező győzelmet az Újpest ellen.

Jó tempóban kezdtek a csapatok. Az Újpest pedig felvállalta a nyílt futballt, kitámadott. Érezhetően meglepte ezzel a házigazdát: több labdát is eladott a Haladás, nehezen tudta felépíteni a támadásait. Aztán a percek múlásával rendezte sorait a HVSE, fokozatosan magához ragadta az irányítást. Amit Vas Ádám kapufája is jelzett. Aztán Hajmási szerzett labdát, okosan passzolt középre, ott érkezett Dróth, aki higgadtan helyezett a kapuba (1-0).

És a Haladás nem lassított, nyomott tovább. Mégis kiegyenlített az Újpest – a meccs képe alapján teljesen váratlanul. És szinte lemásolva a hazai gólt: labdaszerzés, centerezés után került a hazai kapuba a labda (1-1). De még ki sem ünnepelhették magukat a vendégek, máris vezetett a Haladás: Luiggi távoli szabadrúgása pattant kapuba egy menteni igyekvő újpesti védő lábáról (2-1). Rohanós játékkal folytatták a felek, mindkét kapu előtt adódott helyzet. Aztán ismét a Haladás került fölénybe. Erre válaszként vészkapus játékra váltott az Újpest. Az első félidőt hazai kisbünető zárta: Dróth löketét azonban védte a kapus.

Fordulás után is változatos meccset láthattak a szurkolók. És nem igazán tudott ellenfele fölé nőni a Haladás. Jól harcolt, bátran futballozott az Újpest. Henrique látványos emelésénél a felső léc segítette ki az újpesti kapust. Aztán Dróth unta meg a szenvedést, látványos cselekkel két újpesti játékost is átvert, befordult, majd a kapuba bombázott (3-1) – igazán parádésra sikeredett a gólja. Rögtön bevetette a vészkapust a vendég – és egy bombával rögtön szépített (3-2). Sipos a kapufát találta el – azért szerencséjük is volt a vendégeknek. Rákapcsolt a Haladás, átvette az irányítást, több helyzetet is kidolgozott, de nem tudott kapuba találni. Az Újpest viszont igen, egy szép akció után jött az egyenlítés (3-3).

Felpörgött a meccs, keményedett a csata, mindkét csapat a győzelemért rohamozott. Mindkét fél megpróbálkozott a vészkapus játékkal. Fogyott az idő, és úgy tűnt, hogy nem tudják döntésre vinni a dolgot a csapatok. A hazaiak brazil légiósa, Luiggi Longo azonban másként döntött, amikor parádés mozdulattal, a hátrafelé, sarokkal szerzett gólt – ekkor már csupán 49 másodperc volt hátra a meccsből (4-3). És az eredmény már nem is változott. Ha nehezen is, de érvényesítette a papírformát a Haladás.

Haladás VSE–Újpest FC-220Volt 4-3 (2-1)
Szombathely, 400 néző, NB I-es futsalmérkőzés
Vezette: Kubicsek - Tamási - Imrő

HVSE: Alasztics – Kovács M., Luiggi, Sipos, Henrique.
Csere: Gyimesi, Szalmás, Nagy K., Hajmási, Dróth, Dávid, Vatamaniuc-Bartha, Gerencsér, Vas. 
Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

Újpest: Vámosi – Lucas, Szeghy, Suscsák, Harnisch.
Csere: Tyukász, Németh P., Béres R., Sánta, Nehéz, Horváth B., Ricardo, Panyi, Béres Játékos-edző: Németh Péter.

Gólszerzők: Dróth 2 (5., 27.), Luiggi 2 (8., 40.), ill. Suscsák (7.), Horváth B. (29.), Lucas (33.).

Tóth Gábor, vaol.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink