Nehéz csoportba kerültek Dróth Zoliék
2020.09.02 | 15:11
Nehéz csoportba kerültek Dróth Zoliék

Elkészült a 2022-es férfi futsal Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolása. A magyar válogatott két roppant erős ellenféllel, a kazah és a fehérorosz csapattal is megmérkőzik.

Férfi futsalválogatottunk idén januárban kezdte meg szereplését a 2022-es hollandiai Európa-bajnokság selejtező sorozatában, és az első selejtezőkörben magabiztosan vette az akadályt: Litvániában a házigazdákat, valamint a törököket és az északíreket is legyőzve nyerte meg csoportját. A koronavírus-járvány miatt azóta nem játszottak mérkőzéseket a sorozatban, így a csoportkör teljes mezőnye sem vált még véglegessé, az UEFA ettől függetlenül elkészítette a csoportbeosztást.

Hibátlanul lett csoportgyőztes a futsalválogatott
Az Európa-bajnoki selejtezők rendszere a korábbiakhoz képest megváltozik, mostantól a négyes csoportokban oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással a csapatok. Az első fordulót a tervek szerint idén decemberben rendezik, az utolsót pedig 2021 áprilisában. A nyolc csoport első helyezettje, valamint a hat legjobb második kivívja az Eb-szereplést, a két legrosszabb csoportmásodik pedig 2021 novemberében rájátszás során dönt az utolsó Európa-bajnoki helyről.

A magyar válogatott a második kalapból várta a sorsolást, amelyen az első kalapból a kazah, a harmadikból a fehérorosz, a negyedikből pedig az Izrael-Ciprus párharc továbbjutóját kaptuk ellenfélként. A mieink december elején Kazahsztánban kezdik meg a sorozatot.

– A legkevésbé sem voltunk szerencsések, megkaptuk az előző Európa-bajnokság egyik elődöntősét, a kazahokat, valamint a harmadik kalap magasan legerősebb együttesét, a fehérorosz csapatot – mondta a sorsolás után az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány. – A célunk ezzel együtt nem változott, szeretnénk kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt, ami az ellenfelek ismeretében roppant nehéz feladat lesz. Meg kell mutatnunk, hogy csapatként és egyénileg is sikerült előrelépnünk, bízom benne, hogy a selejtezők során ez az eredményességben is megmutatkozik majd. Némi optimizmusra ad okot, hogy a kerettagjaink jól igazoltak a nyáron, és reményeim szerint tovább fejlődnek a következő időszakban. Sok még a kérdőjel a selejtezőkre való felkészülés kapcsán, bízom benne, hogy lesz alkalmunk a nyugodt felkészülésre az első tétmérkőzések előtt.

Forrás: mlsz.hu

Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink