NYUGATI CSOPORT
FERENCVÁROS – AC VILLÁM GEOBUSZ.HU
19:30 Budapesti Spartacus Sportcsarnok
Nagy kérdõjelek nincsenek a mérkõzés kimenetelét illetõen. A vendégnek egy gyõzelemmel érne fel, ha elkerülnék a nagy arányú vereséget, és megúsznák 10 kapott alatt. A Fradi heroikus közdelemben jutott tovább a kupában Békéscsabán, ami után nem biztos, hogy a legfrissebb lesz a csapat. Szerencséjükre ezen az estén nem kell majd megszenvedni a három pontért.
TÖRÖKBÁLINTI FSE – KELEN SC
20:30 Törökbálint, Bálint Márton Ált. Isk és Gimnázium
Két nulla pontos csapat találkozik Törökbálinton, de míg a hazaiak három simának mondható vereséget szenvedtek, addig a vendégek két esetben is gyõzelmet szalasztottak el, és minimális vereséget szenvedtek, ami a rutintalanság számlájára írható. A Kelen jobb csapat annál, mint ahol a tabellán áll jelenleg. Valószínûleg ezen az estén megkezdi a felzárkózást, mert õk a találkozó esélyesei. Meglepõ lenne, ha elmaradna elsõ sikerük.
ASTERIX SC ÉRD – FEHÉRVÁR FUTSAL
21:00 Érd, Batthyány Tornacsarnok
Fehérváron tavaly hozzászoktak a sikerhez, így kicsit talán váratlanul érte õket a nyitányon a Göcsej elleni vereség, amit utána fokoztak azzal, hogy nem utaztak el a Fradi ellen. A legutóbbi bajnokira aztán sikerült kicsit rendezni a sorokat és a gyõri fiatalokat ha nehezen is, de végül legyûrték, így 3 ponttal állnak a tabellán. Szerdán szerepeltek a kupában, ahol remek második félidõvel, három gólos hátrányból felállva jutottak tovább a Külker ellenében. Remélhetõ, hogy ez a siker lökést ad nekik a folytatásra. A kérdés már csak az, hogy milyen összetétellel tudnak elutazni Érdre, ahol idén komolyabb álmokat szövögetnek, mint az elmúlt években. A hazaik eddig hozták a kötelezõket, így jól állnak a tabellán. Amennyiben kijön nekik a lépés meglephetik a fehérváriakat is.
KÜLKER SC-DUPONT – CSÕ-MONTAGE BFC-ÚJBUDA
21:20 Solymár, Városi Sportcsarnok
A mérhetetlen rutin találkozik a fiatalos lendülettel, amibõl egy érdekes mérkõzés lehet a forduló rangadóján. A hazaiak bizonyították eddig, hogy jók az öregek a háznál, és nem kell õket leírni. A fiatal vendégek az elsõ két fordulóban kiütötték ellenfelüket, ami nem volt mértékadó a számukra. Az elõzõ játéknapon lejátszották elsõ rangadójuk, ahol csak néhány másodperc választotta el õket a gyõzelemtõl. Most vélhetõen teljesen a végéig szükség lesz a koncentrációra, ha eredményesek akarnak lenni. Három esélyes a találkozó, ahol bármi megtörténhet.
KÖZÉP CSOPORT
DECATHLON TOLNA-MÖZS – UTE
20.30, Tolna Városi Sportcsarnok
Valamelyik csapat kilép péntek este a 0 pontosok táborából. A Tolna három meccsen, három vereséget szenvedett. Az UTE mindössze egy találkozót játszott, amit el is vesztett az ELTE vendégeként. A Dream Team meccsük elmaradt, míg a Kinizsi ellen el lett halasztva. A hazai pálya segítheti a Tolnát, ám ehhez jobb játék kell, mint az idén eddig mutatott. Szoros csata várható.
GARVITTAX – DF GREEN PET FC
20.30, Budapest, Vasas Sportcsarnok
Továbbra sem tudott még pontot szerezni az újonc Garvittax. Ha a pontgyûjtés útján a 4. fordulóban akarnak elindulni fel kell kötniük a felkötendõt, hiszen a dunaújvárosi egyetemisták érkeznek hozzájuk, akik rangadón verték az ELTE-t, majd a Tolnát, és mindössze a Dunakeszi ellen botlottak, ahol közel álltak a bravúrhoz. Hiába kell utazniuk, õk a találkozó toronymagas esélyesei.
DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL II – ELTE-BEAC
21.00, Dunakeszi, Radnóti M. Gimnázium
Öröm és üröm. Ezzel a két szóval kell foglalkoznia mostanában a Dunakeszinek. Kezdjük a rossz hírrel. Az amúgy sem kevés sérült (Bita Laci, Hosszú Ádám, Csopaki Zeze, Safar Tony, Monspart) mellé újabb név került. A szerdai kupameccsen Érden Tóth Krisztián részleges külsõ bokaszalag szakadást szenvedett. Ez az a rossz hír, ami belerondított az amúgy örömre készülõ csapat felkészülésébe, hiszen péntek este dupla mérkõzést rendeznek. Az NBI mellett az NBII-es csapat is pályára lép pénteken! A maródiak hosszú listája miatt nem nagyon tud senki visszajátszani, így megnõtt a vendég ELTE esélye a találkozón a pontszerzésre. Nagy kérdés, hogyan sikerül a kevés játékossal gazdálkodnia Fehér mesternek.
KELETI CSOPORT
MONORI SE – VASAS FUTSAL
18:30 Üllõ Városi Sportcsarnok
A két együttes érdekelt volt a kupában és mind a kettõ drámai körülmények között esett ki. A hazaiak a Mezei-Villt látták vendégül, és mindössze egy góllal maradtak alul úgy, hogy néhány másodperccel a vége elõtt kapufát rúgtak. A Vasas hátrányból állt fel a Törökszentmiklós ellen, hosszabbításra mentve a találkozót, de a ráadásban végül elvérzett. Ami a bajnokságot illeti, a hazaiak nyeretlenek. Egy döntetlen, és egy vereség szerepel a nevük mellett, míg a vendégek hibátlanul állnak a tabella tetején. A Monor játékos kerete sokkal többre hivatott, és ha versenyben akar lenni az elsõ két helyért, akkor sok botlást már nem engedhet meg magának, így a nyomás inkább rajtuk van, mint az angyalföldieken. Kérdés melyik csapat lesz kevésbé fáradt. Annak jó esélye van a gyõzelemre.