Keleti csoport
ENERGIA SC GYÖNGYÖS – SZTE EHÖK SE
19:00 gyöngyös, Városi Sportcsarnok
Rangadók rendeznek a keleti csoportban, ahol a szegediek Gyöngyösre utaznak. Érdekesség, hogy ebben a felállásban már találkoztak idén a felek tétmeccsen, hiszen a kupában is összekerültek. Akkor a vendégek örülhettek, méghozzá úgy hogy gólt sem kaptak. A bajnoki rajt is a Szegednek sikerült jobban. Ők hazai pályán könnyedén győztek, míg a gyöngyös kikapott a Maglódtól, ráadásul egyik legjobbjuk piros lapot kapott, aki most nem szerepelhet. Ezek fényében a vendégek a találkozó esélyesei.
CSENGER FUTSAL – KASTÉLYDOMBI SE
19:00 Csenger, Városi Sportcsarnok
Mind a két csapat gólfesztivált rendezett az első fordulóban. A hétvégén Csengerben alma fesztivált tartottak, ahol bíznak benne, hogy a fesztivál hangulat a hétfői esti összecsapásig kitart. A vendéglátók hiába győzték le tavaly kétszer is mostani riválisukat, fűtheti őket a visszavágási vágy, hiszen a kupában a Kastélydomb diadalmaskodott és jutott tovább két hete. A vendégek kissé foghíjasan érkeznek, ami nagyban befolyásolhatja a végkimenetelt. Bravúr lenne a vendégek részéről, ha ismét meglepnék ellenfelüket.
MVFC BERETTYÓÚJFALU II. – MAGLÓD TC
19:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
A Maglód a Gyöngyös legyőzésével jelezte, hogy komolyabb tényezője lesz a keleti csoportnak, mint sokan előzetesen gondolták. Most ismét bizonyíthatják, hogy ez valóban így lesz, bár legalább olyan nehéz dolguk lesz a Mezei második csapatának otthonában. A vendéglátóknál vélhetően pályára lépnek az első keret tagjai, akik nincsenek a válogatottban, amivel elég erőteljesen megnő az esély, hogy otthon tartsák a három pontot.
NAGYKÁTA FUTSAL – ALUKONSTRUKT ECS
19:30 Nagykáta, Városi Sportcsarnok
Minden kezdet nehéz, ahogy szokták mondani. Ez a hazaiakra ráillik, akik az első fordulóban nagy pofonba szaladtak bele. Most legalább olyan nehéz dolguk lesz, hiszen a nyíregyháza látogat hozzájuk, akik jelenleg nagyobb játékerőt képviselnek. A vendégek most debütálnak a bajnokságban, ahol fény derül mire jutott új csapatával Kis János.
KINCSEM LOVASPARK SE – FISE
19:30 Tápiószentmárton, Városi Sportcsarnok
A vendég Gödöllő az első körben megtapasztalhatta, hogy milyen a másodosztály a honi futsalban, egy stabil középcsapat ellen. Most megtapasztalhatja, milyen egy bajnokesélyes ellen. A vendég egyetemisták célja nem lehet más, mint a tisztes helytállás, és a tanulás. Csak a gólarány lehet kérdéses.
UFC GYÖMRŐ – DEAC
20:00 Gyömrő, Városi Sportcsarnok
Mind a két csapat vereséget szenvedett az első játéknapon, így rájuk fér a javítás. A Gyömrő a Szeged otthonában kapott ki, míg a DEAC hazai környezetben veszített az utolsó pillanatokban a Kincsem ellenében. A nagyobb rutin a debreceniek mellett szól, és ha teljes létszámban el tudnak utazni az összecsapásra, akkor ők az esélyesebbek. Ellenkező esetben van keresni valója a hazai alakulatnak.
Pénteken játszották:
MAG-LOG TEAM CFT Gödöllő – REAC SPORTISKOLA SE 10-5 (3-4)
Közép csoport
PTE PEAC FUTSAL – SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC
21:00 Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
A hazaiak még nem léptek pályára, így most debütálnak, míg a vendégek átestek a tűzkeresztségen, igaz sok sikerélményük nem volt. A Kecskemét a Kinizsitől kapott ki otthon, méghozzá rúgott gól nélkül. A két újonc csatájában egyelőre nem lehet tudni, ki az esélyesebb. Ahogy szokták mondani, bármi előfordulhat.
INTER CDF SE – GARVITTAX
21:00 Budapest, Sport11 Sportcsarnok
A hazaiak most debütálnak a honi futsalban, ahol egy kellemes ellenféllel találkoznak, hiszen a vendég Garvittax nem tartozik a legyőzhetetlen kategóriába. Annak ellenére, hogy az első fordulóban pontot szereztek a Déli vendégeként, ahol közel álltak a győzelemhez. A nagyobb rutin mellettük szól, ahol kiderül, hogy ez mire lesz elég.
ÚJPEST FC-220 VOLT – ROMHÁNY SE
21:20 Budakalász, MegAréna
Mind a két fél jól rajtolt. A lilák a Tolna otthonában szereztek értékes pontot, míg a Romhány kapott gól nélkül nyert az UTE ellen. Ezen az estén mind a két fél bizonyíthatja, hogy nem volt véletlen a múlt heti jó eredmény. Az esélyek a hazaiak mellett szólnak, a kérdés, hogy a pályán is tudják-e érvényesíteni, vagy újabb meglepetést tud okozni a Romhány.
Pénteken játszották:
DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL – BRAND MISSION TOLNA-MÖZS 3-2
1988 DÉLI FC – PAFC-MITRE 7-3 (3-1)
MMSZ SE – PTE ÁOK-PETŐFI SE – ELMARADT
VÁROSGAZDA UP. AKADÉMIA – UTE 14-5 (7-1)
Nyugati csoport
AIRNERGY FC – TFSE
19:30 Budapest, Gyulai István Általános Iskola
Az Airnergy túl van az első bajnokiján, ahol egy huszáros hajrával magabiztosan verték a Corvinust. Most egy újabb egyetemi csapat vár rájuk a TF személyében, akik csak egy kupa meccset tudhatnak a hátuk mögött, ahol vereséget szenvedtek a Fraditól. Tavaly a TF a nyugati csoport meghatározó csapatává vált, és vélhetően ez idén is így lesz, de ehhez az ilyen találkozókat nyernie kell. A hazai fiatalok idén szeretnének előrébb végezni, amihez bravúrokra is szükség van, Ehhez itt a remek alkalom, hogy megmutassák, nem mehet ellenük senki biztosra. A vendégek a találkozó esélyesei, de jó mérkőzésre van kilátás.
BŐNY-SZAVILL CONSULTING – GYŐRLADAMÉRI SASOK
20:30 Bábolna, Városi Sportcsarnok
Két újonc csapat játékerejét egy forduló után nehéz lemérni, de az eredményeikből lehet következtetni. A Bőny egy szoros meccsen nyert, míg a vendégek a nem túl acélos Villámtól szenvedtek vereséget hazai környezetben. Ezek fényében nem kérdés, hogy a vendéglátók a találkozó esélyesei.
AC VILLÁM-GEOBUSZ.HU – BARÁTI FUTSAL CLUB
20:30 Érd, Treff Sportcsarnok
A hazaiak idegenbeli győzelemmel kezdtek a bajnokságban és ritkán látott előkelő helyen állnak a tabellán. Hogy ezt a pozíciót megőrizzék, ismét nyerni kellene, ami nem tűnik lehetetlen feladatnak a nyáron meggyengült Győrújbarát ellen. A vendégek vereséggel kezdtek, de jobb teljesítménnyel javíthatnak is.
Pénteken játszották:
TÖRÖKBÁLINTI FSE – KELEN SC 1-4 (0-2)
CORVINUS-TOTALLSPORT.COM – ELTE-BEAC 3-1 (1-0)
Későbbre halasztva:
BME FC – ALBA REGIA FUTSAL
Szabadnaposak: ASTERIX SC, FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA