Már csak néhány nap van a bajnoki rajtig, így lassan mindenhol fény derül az új játékosok kilétére. A legtöbb klub már bemutatta új igazolásait, de néhányan az utolsó pillanatkora hagyták, így mostanra megpróbáltuk összeszedni a jelentősebb igazolásokat, a teljesség igénye nélkül. A nyáron folyamán több helyen is nagy volt a bizonytalanság az első osztályban, de miután kiderült, hogy megmarad a támogatás, belelendültek a csapatok az erősítésekbe. És a bajnokság ugyan kezdődik pénteken, de az átigazolási időszaknak csak a hónap végén van vége.
Arról korábban beszámoltunk, hogy a HOPE gárdája elég jól igazolt, több válogatott játékossal erősítettek. Faragó Ádám, Bencsik Roland, Kajtár Mátyás, Horváth Benedek, illetve Gellérfi Sándor is a Pest megyei együttesnél folytatja, és a kispadra visszatért Tánczos Tibor, aki egyszer már irányította az együttest, igaz akkor nem sikerült a bennmaradás. Most az együttes komolyabb célokért is küzdhet.
Újpesten is viszonylag nagy volt a jövés-menés. Távozott a csapatkapitány, Östör Martin, aki a civil életére koncentrál inkább. Szintén nem a bajnokcsapatnál folytatja Medveczki Máté, és Kinics Bálint, ahogy Kártik Zsombor sem, ő visszatér nevelőegyesületéhez, a Mezeihez. Kovács Benjamin a TF-hez igazolt a több játéklehetőség reményében. Az átadólistára került Sipos Gergőnek is megvan az új klubja, ő Olaszországban folytatja pályafutását. Az érkezők oldalán két válogatott, Szalmás Zoltán és Rutai Balázs, akik vélhetően még erősebbé teszi a lila-fehéreket. Rajtuk kívül ketten érkeztek Budaörsről, Bogdán Rajmund, és Alexa Ákos. Utóbbi a fiatal szabály bevezetését követően került képbe a fővárosi együttesnél, és vélhetően sok játék lehetőség jut neki majd. A fővárosi együttes keretét nézve nem túlzás kijelenteni, hogy jó esélyük van a címvédésre.
A Berettyóújfalunál is sok a változás. Szabó Péter abbahagyta a játékot, míg Szalmás Újpestre igazolt. Rajtuk kívül talán a legnagyobb érvágás, hogy Szabó Lajos visszatért Nyíregyházára, és a hírek szerint Harmati Tamás is követte őt. Szintén nem Turzó József kezei alatt kezdi meg az új idényt Petró Martin sem, aki kevés szerepet kapott a kapuban. Tayson, a brazil játékos fél évet volt itt, de teljesítményével nem győzte meg a szakmai stábot, hogy érdemes lenne megtartani. A Mezei-Vill viszont így sem marad légiósok nélkül, mert érkezett két kolumbiai játékos, akik a hírek szerint jobb teljesítményre lehetnek képesek. Visszatért Kártik Zsombor, aki az elmúlt két idényt Újpesten töltötte, bár rögtön kihagyás várhat rá, egy kézműtétet követően. Rajtuk kívül érkezik Varga Zoltán és Vincze Szabolcs. Tavaly sem volt túl hosszú az MVFC kerete, és úgy tűnik, ez idén sem változik.
Az Aramisnál volt talán a legnagyobb mozgás, de inkább csak a távozók oldalán. Az egyik kapus, Molnár Gábor és Petroff Norbert a TF-hez, míg Bogdán Rajmund, és Alexa Ákos Újpestre igazolt. A rutinos alapemberek közül szinte csak a csapatkapitány, Vattamány Dávid maradt. Bognár Bence a harmadosztályú Fehérvár igazoltja lett, míg Komáromi és Büki a fővárosi Airnergy játékosa lett, ráadásul a fiatal UP válogatott Pintér Ákos is velük tartott. A szintén alapembernek számító Gellérfi Sándor sem maradt, aki a Hope együttesénél folytatja. A hírek szerint Szeghy Szabolcs sem marad, de egyelőre neki nincs meg az új klubja. Az érkezők oldala ehhez képest elenyésző. Visszatért Moga Edvin, aki Kecskeméten volt legutóbb. Mellette a nyár egyik legnagyobb fogása viszont a budaörsi együttesé, hiszen sikerült leigazolniuk a válogatott kapusát, Alasztics Marcellt, aki Nyíregyházától teszi át a székhelyét Budaörsre. Az Aramisnál erre a szezonra a fiatalok kerülnek előtérbe, és a tavalyi szezon után idén még nagyobb feladat vár rájuk.
A Veszprémnél is volt változás bőven. Legelőször a szerb mester köszönt el, akit a kispadon Dróth Zoltán vált, mint játékos-edző. Ami a keretet illeti, távozott Horváth Benedek a Hope-hoz, Matheus Nyírbátorba, Hadházi Sándor, Knizs Olivér és Dorogi Benjamin Lengyelországba, míg Juhász Márk a TF-nél folytatja. Az érkezők oldalán két játékos, Haász Benjamin és Kovács Máté, akik Kecskemétről teszik át a székhelyüket. Ami még erősítés lehet a veszprémieknek, hogy felépült sérüléséből Nagy Kevin, aki teljes mértékben a csapat rendelkezésére áll.
A bajnoki ezüstérmes Nyíregyházánál is akadt távozó szép számmal. Alasztics ősztől már nem a Nyíregyháza kapuját védi, hanem az Aramisét. Dávid Richárd abbahagyta, míg Vatamaniuc-Barta a spanyol első osztályba igazolt. Szintén légiósnak állt Rafinha, aki Lengyelországban folytatja. A két székely játékos, Hadnagy István és Bálint Andor hazatért. Ami jó hír, hogy a gólkirályt, Manecat sikerült megtartani, de testvére, Paulinha nem tér vissza, ő a hírek szerint a DEAC játékosa lehet. Helyette visszatér Gregory, aki már egyszer letette névjegyét Nyíregyen. Akadnak magyar érkezők is. Visszatér Szabó Lajos és a hírek szerint Harmati Tamás is Berettyóújfaluból, míg Győri Balázs a Debrecent hagyta ott a nyírségi együttes kedvéért. A Stúdió a tavaszt eléggé foghíjasan zárta, ami a bajnoki címébe is került, de nem úgy tűnik, hogy sikerül(t) bővebb keretet kialakítani.
A DEAC gárdájánál is inkább távozók voltak, mint érkezők. Az egyetemistáknál mind a két légióstól elköszöntek. Szabó Ábel, Krajnyák Zsolt és Balázsi Attila sem marad a klub alkalmazásban. A válogatott hálóőr, Faragó Ádám a HOPE-nál folytatja, míg Győri Balázs a Nyíregyháza játékosa lesz. Az együttes másik kapusa, Vincze Szabolcs is távozott, ő az MVFC-nél folytatja. Miután mind a két kapus távozott, így mindenképen erre a posztra igazolni kellett, így nem meglepő, hogy Krajcsi Bence visszatért, aki itt kezdte első osztályú karrierjét. Mezőnyben viszont mindössze két játékos érkezett. A brazil Everton a Hope mezét cseréli debrecenire. A másik légiós igazi sztárigazolás lett volna, hiszen leigazolták Luiggi Longot, de közben befutott neki egy komoly ajánlat és a klub nem gördített akadályt a távozása elé. A hírek szerint a nyíregyházi gólkirály öccse, Paulinha helyettesítheti. A sok változást követően nehéz lesz az egyetemistáknak megismételni a tavalyi előkelő negyedik helyet.
A Nyírbátornál nyugodtabb volt a nyári holtszezon, ahol a légiósaikat lecserélték. Igazoltak egy chilei válogatott játékost, illetve magukhoz csábították Matheust, aki Veszprémből érkezik. Neki nem lesz ismeretlen a környezet, hiszen még a Nyírgyulaj színeiben itt kezdte magyarországi pályafutását. Rajtuk kívül még a Hope-tól érkezett Molnár Szabolcs. Amennyiben az együttest elkerülik a sérülések, akár a tavalyi előkelő ötödik helyüket nem csak megismételhetik, de akár túl is szárnyalhatják.
Az újoncok közül az Airnergy volt a legaktívabb az átigazolási piacon. Az Aramistól leigazolták az UP válogatott Pintér Ákost, Komáromi Pétert, Büki Baltazárt. Amennyiben ők megfelelő állapotba kerülnek, nagy erősítés lehet a fővárosi együttesnek. Az érkezők oldalán van Juhász Donát is, aki szintén az Aramis játékosa volt sokáig, de tavaly a Kecskemétet erősítette, ahonnan még a válogatottba is bekerült. Amennyiben sikerül összeszoknia az együttesnek meglepetésekre lehetnek képesek, de kiesési gondjaik biztosan nem lesznek.
A másik fővárosi újonc, a TFSE is szorgoskodott új igazolások kapcsán és több fiatalt is igazolt. Juhász Márk Veszprémből, Kovács Benjamin Újpestről, Hajnal Noel Kecskemétről érkezik. Molnár Gábort és Petroff Norbertet az Aramistól sikerült átcsábítani. Utóbbi számára nem lesz gond a beilleszkedés, mert az egyetemistáktól ment a budaörsi együtteshez. Ha a felkészülési meccsekből ki lehet indulni, akkor a fővárosi együttes lehet a szezon egyik meglepetéscsapata.
A végére maradt a harmadik újonc Kincsem Lovaspark és a Magyar Futsal Akadémia. Mind a két együttes úgy gondolta, hogy a tavalyi kerettel vág neki az új szezonnak, így sem érkező, sem távozó nincs egyik félnél sem. Mind a két klub filozófiája hasonló, a saját nevelésű fiatalokat részesíti előnybe, igaz a fővárosi klubnak van pár év rutinja már.
Fotó: MTI/Bognár Boglárka