Futsal Hungary
Hírek
2012.05.05. Archívum Olvasási idő: 8 perc
Moszkvában a női válogatott

Moszkvában a női válogatott

Moszkvai meghívásnak tesz eleget a nõi futsal válogatott. Az immár hagyományos „Gyõzelem napja” tornán vesz részt csapatunk.
A szövetségtõl Várhidi Péter kapott megbízást, hogy felkészítse a lányokat a tornára. Pénteken délután az FTC Népligeti Központjában gyülekezett a csapat, majd hat órától már edzést vezényelt a kapitány.
Szombaton 10:30-or repültek el Moszkvába a lányok, és a jól ismert Akvárium Hotelben szállásolták el õket a helyi szervezõk. A gyors snack közben már találkoztak is a szintén részt vevõ portugál delegációval, és üdvözölték egymást. Este 19:00-tól szintén edzést tartott a mester, amikor is az orosz lányokat váltották a center pályán.
Meg kell birkózni az idõeltolódással is, hiszen Moszkvában már este 22 óra van, amikor Budapesten még csak 20 óra, tehát nehéz idõben elaludni. Vasárnap már kezdõdik is a torna, és rögtön a nagy esélyes portugál csapattal kell megmérkõzni. Róluk annyit kell tudni, hogy tavaly legyõzték azt a spanyol válogatottat egy spanyol mini VB tornán, akik bizony legutóbb nagyon elvertek bennünket.
A feladat tehát nem könnyû, viszont nehéz!

A torna programja: (magyar idõ szerint)
                           Vasárnap: 14:00 Portugália – Magyarország
                                         16:00 Oroszország – Irán

                           Hétfõ:      14:00 Irán – Portugália
                                         16:00 Oroszország – Magyarország

                           Szerda:    14:00 Magyarország – Irán
                                         16:00 Portugália – Oroszország

A magyar csapat kerete:
                                   Kapusok:            Vincze Anikó            Tolna-Mözs
                                                           Lóderer Kitti             FTC

                                   Mezõnyjátékosok Schumi Dorottya       Galaxis
                                                           Sebestyén Györgyi    Galaxis
                                                           Csepregi Gabriella      Miskolci Vénusz
                                                           Újvári Krisztina          Miskolci Vénusz
                                                           Bernáth Csilla            Miskolci Vénusz
                                                           Ganczer Hajnalka       Tolna-Mözs
                                                           Üveges Katalin          Univerzum-Aramis
                                                           Varga Adél               Univerzum-Aramis
                                                           Horváth Hanna          Univerzum-Aramis
                                                           Jakab Kata               Astra
                                                           Meggyes Ágnes         Astra

 

Az elsõ két napról készült fotókat a futsal-hungary facebook oldalán láthatják.