Most már tényleg itt a TF ideje. Háromcsapatos harc a bennmaradásért?
2021.03.14 | 16:38
Most már tényleg itt a TF ideje. Háromcsapatos harc a bennmaradásért?

Véget ért az NB II Nyugati csoportjában az alapszakasz, a rájátszás pedig csak a jövő héten kezdődik meg, ezért most visszatekintünk az eddigi mérkőzésekre, eredményekre, megnézzük a legjobb góllövőket, a statisztikát, valamint természetesen esélyt is latolgatunk!

ALSÓHÁZ

Kezdjük hátulról, már csak azért is, mert a rájátszás során azért elsősorban a felsőházra koncentrálunk majd, most még kapjon némi fókuszt a kiesés ellen küzdő hat csapat is! Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy egy újabb olyan szezon után, amit áthatott a koronavírus-járvány, még nagyobb kérdés lesz, a következő szezonban ki tudja vállalni az NB II-t – mind a másodosztályban bent maradó, mind a harmadik vonalból feljutó együttesek közül. Így elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy egy csapat nem esik ki, de nem tudja vállalni a folytatást, míg olyan is, hogy valaki kiesne, de nem lesz elég NB III-as csapat a következő idényre, így bent marad.

Az alapszakasz utolsó helyén a Hidegkút zárt, amely már az előző szezonban is a kiesés ellen küzdött, idén is hasonló célokkal vágott neki a szezonnak. Bár a harmadik fordulóban le tudta győzni a Tihanyt, aztán egészen 2021-ig kellett várnia az újabb pontokig. A hazai pályáját a covidhelyzet miatt elvesztő együttes az utóbbi időben azonban egyre jobb formába került, a közvetlen riválisoktól (BAK, Érd) hét pontot ellopott, valamint legyőzte a Pécset is, így felzárkózott a mezőnyre, és ha így folytatja, abszolút reális esélye van a bennmaradást jelentő pozíciót megszerezni.

Négy ponttal gyűjtött többet az újonc BAK, amely az első NB II-es alapszakasza után egyáltalán nem szégyenkezhet emiatt, ám az őszét minden bizonnyal jobbra tervezte. A Temesi Norbert, Apatini Márk, Kulik Renátó, Karacs Dániel alkotta, jelentős NB I-es múlttal rendelkező első sorban talán több volt, de az ősz végére mindannyian távoztak, azóta több fiatal is megmutathatta magát a másodosztályban náluk. Náluk is problémás volt a hazai pálya, többnyire az Aramis pályáján fogadták az ellenfeleket, ráadásul talán a legkisebb költségvetéssel a kék-feketék rendelkeznek. Ennek ellenére kevés olyan mérkőzésük volt, ahol nem volt benne a pontszerzés, többször is közel álltak nagy bravúrhoz, kérdés, ezeket a pontokat be tudják-e gyűjteni a folytatásban, ha igen, akkor meglehet a bentmaradás, ha nem, akkor már a rájátszás elején könnyen bajba kerülhetnek.

Az Érd tavaly is az alsóházban kezdte meg a rájátszást, mielőtt félbeszakadt a szezon, akkor megnyugtatóbb helyről várhatták a folytatást, most közelebb van a kiesőzóna. A 5 Stars nagyon rapszodikus csapat: az együttes jobb napján le tudta győzni a TF-et és a Haladás II-t is, rosszabb napján viszont az alsóházas csapatoktól is kikapott. Ezek alapján most úgy látjuk, a fenti három csapat lesz a legnagyobb küzdésben a menekülésben a kieséstől.

A szezon egyik legnagyobb negatív meglepetése volt a Nagykanizsáé. Az előző idényt a második helyen záró csapatról az idény elején azt is gondolhattuk volna, hogy a TF kihívója lehet a feljutást illetően, ehhez képest nagyon mély gödörbe került, és már az alapszakasz vége előtt hetekkel le kellett mondania még a felsőházi folytatásról is. Nagy kérdés, hogy sikerül-e rendet rakni a csapat háza táján a folytatásra. Ha nem, még a kiesés réme is felmerülhet, ha igen, akkor viszont nem lehet gond ezzel, a keret erőssége alapján meg kellene, hogy legyen a bentmaradás.

Szintén nagy meglepetés, hogy a PEAC az alsóházban folytatja a bajnokságot. A pécsiek sokáig biztos felsőházi résztvevőnek tűntek, sőt, a dobogóra is aspiránsok voltak, 2021-ben valami viszont megtört, kezdve a BAK-tól elszenvedett vereséggel, ami után a Hidegkúttól is kikaptak. Aztán jöttek bravúr- és kötelező győzelmek, ám a közvetlen riválisok ellen a végjátékban nem jött elég pont, így a nyolcadik helyen zártak. Nagy meglepetés lenne, ha a kiesés ellen kellene küzdeniük, Pécsről várhatóan kevés csapat távozik majd ponttal, ha a hazai meccseket behúzzák, szinte biztosan NB II-esek lesznek a 2021-2022-es szezonban is.

Az utolsó mondatot a Tihanyról is leírhatjuk, amely nagyon közel volt a felsőházhoz, és csak nüanszokon múlt, hogy nem lett meg a legjobb hat. Mindezek, és annak ismeretében, hogy jól erősített a Balaton-parti csapat, meglepődnénk, ha az utolsó fordulókban még bármi miatt izgulnia kellene.

FELSŐHÁZ

Hatalmas hajrával elérte a felsőházas folytatást a REAC, az utolsó három meccsén hozott kilenc ponttal meglett a bravúr a rákospalotaiaknak. Akik így elérték első számú céljukat, és bent maradtak az NB II-ben, nem tartjuk túl valószínűnek, hogy feljutási reményeik lennének, így a hátralévő mérkőzéseken már teljesen felszabadultan futsalozhatnak, lehetőséget, tapasztalati esélyt kaphatnak a fiatalok, aztán ki tudja, lehet, hogy összejön néhány bravúr is!

Például az ELTE ellen, amely ellen valamiért mindig nagyon jól megy a sárga-kékeknek. Na, de rátérve az egyetemistákra, velük kapcsolatban az is némi meglepetés volt, hogy az utolsó hetekben még izgulniuk kellett a felsőház miatt. Ebben a keretben abszolút benne van még a dobogó lehetősége is, de a REAC-hoz hasonlóan várhatóan felszabadultan, nyomás nélkül játszhatnak a felsőházban.

Szintén igencsak erős kerete van az UTE-nak. A lilák nagyon rosszul kezdték a szezont, de aztán magukra találtak, majd a télen remekül erősítettek. Ezt követően úgy tűnt, akár az élmezőny kérdéseibe is beleszólhatnak, ám a TF és a Haladás II már nagy falat volt. Abszolút esélyesek az újpestiek a dobogó harmadik fokára, már csak azért is, mert remekül zárták a szezont, és a két közvetlen riválist magabiztosan legyőzték.

A két csapat közül az egyikkel, az ELTE-vel már foglalkoztunk, a másik a Szigetszentmiklós. Az újonccsapat negyedikként zárt, persze a két évvel ezelőtt még az élvonalban szereplő csapatra nehéz volt így tekinteni, várható volt, hogy ebben a szezonban is erősek lesznek. A szezon első felében még sok különféle eredményt értek el, így volt egy időszak, amikor még kihívásnak tűnt a felsőház, aztán az előző év végén és az új esztendő elején fontos pontokat gyűjtöttek magabiztosan, ezért nem lehetett kérdés a legjobb hat, és aztán egészen a harmadik helyig meneteltek. Arra kevés esélyt látunk, hogy a bajnoki cím sorsába bele tudnak szólni, de éremszerzés abszolút lehet ebből, ezért az ELTE-vel, valamint az UTE-val kell majd várhatóan megküzdeniük.

Most pedig eljutottunk az élcsapatokig, elsőként a Haladás II-ig. A szombathelyiek nagyon sokáig meneteltek százszázalékosan, aztán teljesen váratlanul kikaptak a REAC-tól, ezt követően pedig az ELTE, az UTE és a Pécs is legyőzte őket, majd ikszeltek az Érddel és ismét vereséget szenvedtek a rákospalotaiaktól. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően már nem volt esélyük visszaszerezni az első helyet, de az alapszakasz végén oda-vissza legyőzték az első helyen álló TF-et! Nagyon nagy kérdés a kis Halinál mindig, hogy éppen hányan tudnak visszajátszani az első csapattól, az alapszakasz végén például többen is tudtak, még brazil légióst is bevetettek, de ez nem lesz mindig így, ezért valószínűbbnek tartjuk, hogy a második helyen zárnak.

Így aztán gyakorlatilag nem lehet kérdés, hogy a TF-nek idén összejön a feljutás. Tavaly nagyon fájó volt Csernai Gáborék számára, hogy a koronavírus-járvány miatt nem mehettek fel, ennek is tudták be, hogy nem sikerült jól a szezonrajtjuk, és sokáig csak üldözték a Haladás II-t. A BAK elleni pontvesztés után hatmeccses győzelmi szériát indítottak, aztán viszont az UTE két, az Érd három pontot lopott el tőlük, az alapszakaszt pedig szörnyen zárták: oda-vissza kikaptak a Haladás II-től, majd a Nagykanizsa is legyőzte őket. Így csupán egypontos előnnyel zárták az alapszakaszt, de a lényegen ez nem változtat: maximális ponttal jöttek a rájátszásra, az első számú riválisuk, a Haladás II nem juthat fel, a szombathelyieken kívül pedig nem látunk reális kihívót: ezek alapján tehát egyenes az út a TF-nek az NB I felé! Nagyon meglepődnénk, ha másképp lenne.

ÉRDEKESSÉGEK

Kezdjük a góllövőlistával: a legeredményesebb játékosa a TF-nek volt: Szalmás Zoltán 29 találatig jutott. Az nem meglepő, hogy a listavezető rendkívül tehetséges futsalosa lőtte a legtöbb gólt, de azért érdekes ez kicsit, mert sokáig olyan meccseket játszott a „címvédő”, melyeken sok különböző játékos is betalált.

A második helyen az UTE centere, Genczler Kornél zárt, akit nagyszerűen szolgáltak ki Czerman Márkék, és aki nemcsak lövőerejét, hanem gólérzékenységét is bizonyította, hiszen 26 találattal zárt.

Őt Reznek Donát követi, a Szigetszentmiklós tehetsége sokáig vezette is a listát, ám az utóbbi meccseken már nem termelt olyan ütemben, ugyanakkor a 24-re így is nagyon büszke lehet. Érdekesség, hogy utánuk hárman is 21 találattal zártak: Csernay Dávid (Tihany), Czerman Márk (UTE) és Nagy Roland (Szigetszentmiklós).

A felsőházi csapatok közül a REAC-on kívül mindenki 100 gól felett zárt, a TF lőtte a legtöbbet (121) és kapta a legkevesebbet (65-öt). A harmadik Szigetszentmiklósnak sokkal rosszabb a gólkülönbsége, mint az üldöző UTE-nek és ELTE-nek, és az is érdekes, hogy a REAC az egész mezőny harmadik legrosszabb gólkülönbségével a felsőházba jutott! Tanulság: jókor kell rúgni a gólokat…

Az alsóházban a Nagykanizsa áll a legjobban a ponton kívüli számokkal: egyre volt a 100 szerzett góltól és a TF legyőzésével pozitív gólkülönbséggel ment a rájátszásba. A legkevesebbszer viszont a Tihany kapuját vették be az ellenfelek: a 87 kapott gól az egész mezőny negyedik legjobb adata!

Hamarosan jövünk a Keleti csoporttal!

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink