Mezei József régi álma válik valóra: sportkollégium épül Berettyóújfaluban
2021.01.30 | 08:05
Mezei József régi álma válik valóra: sportkollégium épül Berettyóújfaluban

Az egész világot megrázta 2020-ban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, ami sajnos még mindig jelen van az életünkben.

A sportklubok is megsínylik ezt az időszakot, sok versenysorozatot eltöröltek, manapság is rendszeresek a halasztások, általánossá vált a bizonytalanság a sportéletben is. A Napló Mezei Józsefet, a Mezei-Vill FC elnökét kérdezte, hogy ilyen viszontagságos időkben milyen terveik vannak az előttük álló esztendőre. – Legelőször is bízom benne, hogy a vírushelyzet engedi, hogy legalább ilyen körülmények között, ha szurkolók nélkül is, de lejátszhassuk a szezont. Ha lesz végeredmény, bajnokot és helyezetteket is hirdetnek, az már eleve a csapatoknak, főleg a gyerekeknek reményt adhat, hogy nem hiába dolgoztak – mondta.

Nem mindenki teheti meg

Az MVFC a futsal Bajnokok Ligájában bejutott a legjobb 16 csapat közé a ciprusi Omonia Nicosia legyőzősével. A múlt heti sorsoláson az újfalui gárda az SL Benficát kapta ellenfeléül, az egymeccses párharcra Lisszabonban – az UEFA honlapja szerint –, február 20-án kerül majd sor. A portugál sztárcsapat az esélyesebb, viszont a magyar bajnok teher nélkül léphet pályára. De itthon is várnak feladatok az együttesre. A klub elnöke elmondta, hogy az NB I.-ben és a Magyar Kupában is – mint minden évben – a végső győzelem a gárda célja.

A futsalcsapat sikerein kívül azonban van egy másik, régóta dédelgetett álma Mezei Józsefnek, ami 2020 végén elindult a megvalósulás útján. Egy olyan kollégium létrehozásán munkálkodnak majd Berettyóújfaluban ebben az évben, aminek a célja, hogy sportolni vágyó fiatalok intézményi körülmények között részesüljenek oktatásban.

„Nekem már 20-25 éve elhatározásom, sőt egész életemben foglalkoztatott az, hogy itt a környékben élő gyerekek is kapjanak esélyt arra, hogy élsportolók lehessenek.”

Ez egy országszerte adott lehetőség, de nem minden réteg tud eljutni ilyen helyekre. Egy itteni vagy valamelyik szomszédos településről származó család nem biztos, hogy megengedheti magának, hogy mondjuk Budapestre járassák a csemetéjüket. Az a célunk, hogy ebből a körzetből szedjük össze a tehetséges sportolni vágyó ifjúságot, és őket helyezzük el ebben az újonnan épülő sportkollégiumban. Nyilván az első szempont a labdarúgás és a futsal lesz, hiszen nem titkolt szándék, hogy a saját utánpótlásunkat is erősítsük. Azonban mellette több sportág is beleilleszthető a programba, és ezért szeretnénk majd felvenni a kapcsolatot különböző klubokkal, ahol majd adott esetben akár folytathatják a pályájukat a növendékek.

A tervek szerint 2023-ra készül el az épület, hogy aztán minél több fiatal tehetséges sportolónak adjon otthont | Fotó: Mezei-Vill FC

Szakemberek kiválasztása

A Mezei-Vill elnöke elmondta, hogy az épület kivitelezésén kívül az is nagy feladatuk, hogy a nevelési rendszert kifejlesszék. Az elképzelésük az, hogy az élsportoktatást beillesszék a délelőtti, iskolai tananyagba. Ezenkívül pedig az általános oktatáshoz szükséges szakemberek toborzása is a fontos teendők között van, cél az is, hogy legalább egy idegen nyelvet tanuljanak majd a diákok.

„Mivel az anyagi források egy része már rendelkezésre áll, a továbbiakat pedig meg fogjuk kapni, ezért eldőlt, hogy ezt a kollégiumot fel fogjuk építeni.”

Minden részletre kiterjedően ki kell dolgoznunk a forgatókönyvet, például, hogy kik és milyen minősítéssel tanítanak majd nálunk, szakemberek segítségével a programot össze kell állítanunk. Természetesen úgy, hogy szem előtt tartjuk a magyar oktatási rendszer előírásait és elvárásait. Továbbá szeretném, ha személyi edzők foglalkoznának a srácokkal, ha a számukra legmegfelelőbb étrendet állítanák össze. Fontos, hogy pszichológus is a rendelkezésükre álljon, ha szükségük lenne rá. Rehabilitációs részleget is ki fogunk alakítani, hogy az esetleges sérülésekből visszatérőkkel is lehessen foglalkozni. Arra törekszünk, hogy itt a gyerekek felszedjék magukra az élsporttal együtt járó rutinokat, hogyha esetleg egy profi egyesülethez kerülnek majd, akkor ne legyen idegen számukra a közeg.
A tervek szerint az épület 2023 elejére készül majd el, de addig is rengeteg munka vár még Mezei Józsefékre, hogy aztán elindulhasson a képzés a megálmodott intézményben.

Bakos Attila - haon.hu

Címkék

Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink