Megkoronázta félelmetes idényét a korosztályos FK
2022.05.17 | 08:15
Megkoronázta félelmetes idényét a korosztályos FK
 

Bukarestbe utazott a Futsal Klub Székelyudvarhely U19-es ifjúsági csapata, ahol – kupagyőztes lévén – favoritként vágott neki az országos bajnokság négyes döntőjének. A Rapid Sportcsarnokban szombaton az elődöntőket, vasárnap a kisdöntőt, illetve a döntőt rendezték.

A legjobb négy között a CFR Turnu Severin következett Jakab Zoltán együttesének, amelynek több játékosa idén a felnőtt csapatban is alapemberré játszotta magát, mint Bálint Andor, Csomor Máté vagy a korosztály válogatottjának csapatkapitánya, Kerestély József. Ők hárman öt gólt termeltek az elődöntőben, amelyet 8-5 arányban nyert meg a csapat, Csog további két és Hegyi egy góljával.

Következett tehát a döntő a másik elődöntő győztesével, a Temesvári CFR-vel, amelyet éppen a kupadöntőben győzött le az udvarhelyi együttes U19-es csapata. Mondhatni, a temesvári futsalvilág nem idén lesz FK-rajongó, hiszen a héten a felnőtt bajnokság bronzcsatájában is nagyon kikaptak Jakab Zoltán együttesétől.

A vasárnapi U19-es bajnoki döntő szoros csatát hozott, „de a sértődött szörényvári játékosokból verbuválódott szurkolótábor és a talán néha túl szigorú játékvezetői ítéletek sem tudták megakadályozni, hogy elhozzuk az U19-es Elit Liga bajnoki trófeáját a fővárosból”, írja Facebook-bejegyzésben az együttes.

A találkozó egyébként Bálint Andor szépségdíjas találatával indult a hetedik percben, egy kényszerítő után kapta vissza a labdát, átcselezte magát két védőn, majd kisodródva a szélre, nagyon nehéz szögből emelte át a temesváriak kapusát. A YouTube-on újranézhető közvetítésben ez a 15. perctől látható. Bálint Andor később egy véleményes piros lapot kapott egy belépőért, miután neki is ugrott a temesvári kispad, ehhez a felvétel 33. percéhez kell futtatnunk.

A második játékrész szintén udvarhelyi góllal indult, Kerestély tett be erősen és laposan egy szögletet a kapu elé, és a labda a temesvári Triont érintve került a hálóba. A mérkőzés végén a játékvezetők Csog kezezése miatt büntetőt ítéltek a temesváriaknak, amelyet Trifa értékesített, de ennél közelebb már nem tudtak zárkózni, 2-1 arányban nyert az FK.

Ha a csapat idényét vizsgáljuk számokban, magáért beszél a teljesítmény: mind a 19 lejátszott mérkőzésüket megnyerték idén, ezzel a bajnoki címet és a kupát is, 181 gólt lőttek, míg 47-et kaptak, 4 játékost adtak az ifjúsági, egyet a felnőtt válogatottnak.

A csapat kerete: Sandrin Tompea, Vass Dávid és Bálint Lukács kapusok, Bálint Andor, Péter Miklós, Csomor Máté, Csog Csongor, Jakab Gergő, Szfárli Hunor, Miklós Árpád, Kerestély József, Boga Richárd Bence, Hegyi Attila, Denis Partene és Csíki Zsolt mezőnyjátékosok.

 
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink