Megismétlődik a két évvel ezelőtti kupadöntő!
2021.05.23 | 16:13
Megismétlődik a két évvel ezelőtti kupadöntő!

Két izgalmas elődöntő után, vasárnap este következik a döntő, ahol a Veszprém és a Mezei-Vill találkozik. A két fél ellentétes utat járt be előző délután. Míg a Veszprém hátrányból fordítva, magabiztos második félidő után nyert, addig a Berettyóújfalu nagyon sima meccset tett szorossá magának és a legvégéig izgulnia kellett a győzelemért.

Ráblék már 5-0-ra is vezettek, majd 6-2-re, de az Újpest nem adta fel és feljött egy gólra, és az utolsó egy-két percben komoly lehetőségei is akadtak az egyenlítésre, ami végül nem jött össze, így a Mezei hetedik kupadöntőjére készülhet. Ellenfele az a Veszprém lesz, aki a Nyírgyulaj ellen hátrányba került és sokáig nem talált fogást riválisán, de egy kiállításnak köszönhetően egalizált, majd a vezetést is megszerezte a szünet előtt. Ez annyira megnyugtatta Pál Patrikékat, hogy a második játékrészben magabiztosan játszva újabb két gólt szereztek és egy percig sem forgott veszélyben a győzelmük.

A két döntős ebben a bajnokságban már négyszer is találkozott egymással. Kétszer az alapszakaszban, kétszer a rájátszásban. A mérleg elég egyoldalú, hiszen mindannyiszor a Mezei-Vill örülhetett. Legutóbb Berettyóújfaluban csaptak össze bő két hete és ez hozta a legszorosabb mérkőzést. Mezei Dávidék csak 2-1-re diadalmaskodtak, viszont a többi három bajnoki elég sima volt. Ezek fényében a kelet-magyarországi alakulat az esélyesebb, de egy kupadöntőn bármi megtörténhet, főleg ha Ráblék nem koncentrálnak végig, mint ahogy tegnap tették. Két évvel ezelőtt Szigetszentmiklóson találkoztak a fináléban és akkor is a Berettyóújfalu számított az esélyesnek, és egy végletekig kiélezett csapatában, csak hosszabbítás után tudtak nyerni. Most is nagy küzdelem várható, és a kérdés, hogy a Veszprém fel tud-e nőni a feladathoz és borítja-e a papírformát, vagy negyedszer ünnepelhet az MVFC.

A helyszín az Elek Gyula Aréna, a belépés díjtalan, mindössze védettségi igazolványra van szükség. Aki nem tud kilátogatni, az az M4 spot+ sportcsatornán élőben követheti az eseményeket.

BALATON BÚTOR FC VESZPRÉM – MVFC BERETTYÓÚJFALU
19:30 Népliget, Elek Gyula Aréna
Élő közvetítés: M4 Sport +

Pál Patrik, Veszprém: - Nagyon nehéz elődöntőn vagyunk túl, ahol jó játékkal tudtuk legyőzni a Nyírgyulaj csapatát és megérdemelten jutottunk a döntőbe. Nagyon nehéz mérkőzés lesz a Berettyóújfalu ellen a finálé is, de fel kell nőjünk a feladathoz. Mindenkinek a legjobb formáját kell nyújtania, csakis akkor lehet esélyünk arra, hogy elbódítsuk a kupát. Egy mérkőzésen bármi megtörténhet, ezért is vagyok benne biztos, hogy a végsőkig küzdeni fogunk. Azt is remélem, hogy egy színvonalas mérkőzést fogunk játszani, es a kilátogató, illetve a tv előtt ülő nézők is élvezni fogjak.

Horváth Norbert, MVFC: - Izgalmas meccset várok, kiélezett csatát. Az idei szezonban négyszer találkoztunk már, és mindannyiszor nyertünk, de ebből nem szabad kiindulni! Minden mérkőzés más, főleg egy kupadöntő. Azt gondolom, hogy ha mi a megfelelő hőfokon fogunk égni és nem követtünk el olyan egyéni hibákat, mint mostanában tettük, akkor miénk lehet a kupagyőzelem, de ehhez 100%-os koncentráció kell mindenkitől. Hajrá Mezei!

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink