Nagyot változott a világ két hét alatt. Az alapszakasz pofozógépéből mára az alsóházban mindenkire veszélyes csapat lett. Természetesen a Nyírgyulajról beszélünk, akik két remek igazolással egy hét alatt másodszor is legyőzték az alsóház listavezetőjét, a Fradit.
Míg az alapszakasz utolsó meccsén egy békésnek mondható találkozón nyertek Csoma Alpárék 8-4-re, addig a rájátszás nyitómérkőzésén, egy viharos meccsen győztek ismét a nyírségiek. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy ismét hazai győzelem születik, hiszen az első félidőben magabiztos 2-0-ra vezetett a Fradi Büki és Harmati öngóljával.
A második félidő egy csatlakozó Csoma góllal indult, és a Nyírgyulaj mindent elkövetett az egyenlítésért. A találkozó fordulópontjának mondható a 30. perc, amikor egy rossznak mondható Rábold zárás után szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. (Az ismétlést megnézve kétségtelen, hogy Csoma Alpár is minden rutinját bevetette a fault érdekében, de befújható volt az eset.) Ezt követően azonban elveszítették a fejüket, és ezzel talán a koncentrációjukat is a Fradi játékosai. Tumultus alakult ki a helyszínen, és a játékvezetők kiállították a vendégek addigi legjobbját, Bognár Bencét reklamálásért. Az emberelőnyt kihasználták a hazaiak Nagy révén, így kezdődhetett minden elölről. Az eredmény nem sokáig maradt döntetlen, mert a Gyulaj brazil légiósa, Luiggi egy váratlan távoli bombával megszerezte a vezetést a hazaiaknak, és máris a Fradinak kellett futnia az eredmény után. Levitték a kapust, és ebből Hosszú szép egyéni játékból egyenlített. Egy talán igazságosnak mondható döntetlen helyett azonban, az utolsó percben előbb 10 métereshez jutottak a hazaiak Fekete kezezése után, melyet Luiggi értékesített, majd a Fradi labdavesztése után ismét ő volt eredményes az üres kapura. A hazaiak körtánccal ünnepeltek, a Fradi játékosai pedig nehezen viselték el a vereség tényét, sokáig ment a vita a játéktéren.
A hazaiak, ha nem is domináltak a mérkőzés folyamán, de mindent megtettek a győzelem érdekében, és kihasználták az ellenfél hibáit. A Fradi egy kicsit saját magának is köszönheti a vereséget, mert a vélt, vagy valós sérelmek rossz irányba vitték az energiájukat. A döntetlenre mindenképp rászolgáltak volna, de ez intő példa lehet a következő fordulókra, elég, ha a csütörtöki Újpest elleni derbire utalunk.
Mindenesetre az alsó ház további szakaszában az ellenfelek egy megváltozott, megerősödött Nyírgyulajra számíthatnak majd, ami jót tesz a bajnokságnak.
Nyírgyulaj KSE – FTC-Fisher Klima 5-3 (0-2)
NYírbátor Városi Sportcsarnok
Vezette: Belicza – Takács – Forgács
Nyírgyulaj: Dobó – Luiggi, Matheus, Vlasovych, Csoma
Csere: Opre, Szabó Á, Vass, Nagy B, Fedor, Harmati, Domokos,
Edző: Lovas Norber
FTC: Tóth – Horváth Sz, Öreglaki, Fekete, Hosszú
Csere: Nyerges, Gellérfi, Sámson, Rábold, Büki, Cseri, Bognár B, Östör
Edző: Machalek Attila
Góllövők: Luiggi 2, Matheus, Csoma, Nagy B, Büki, Hosszú, Harmati (öngól)

