Másodszor is egygólos győzelem
2022.08.29 | 07:45
Másodszor is egygólos győzelem

Férfi futsalosaink kétgólos hátrányból fordítottak Kuvait ellen, és végül 4-3-as győzelmet arattak a budaörsi Aramis-csarnokban.

A magyar futsalválogatott szombaton szoros meccsen diadalmaskodott a vendég kuvaiti együttes felett, amelynek vasárnap délután nyílt lehetősége a visszavágásra a budaörsi Aramis-csarnokban.
 
A vendégek nagy elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe, és Altawel szabadrúgásával már az 1. percben megszerezték a vezetést. A magyar válogatottnak szüksége volt néhány percre, mire felpörgött a megfelelő fordulatszámra, előbb Suscsák Máté, majd Sipos Gergő járt közel az egyenlítéshez. A kuvaitiak kontrákra építettek, és egy ellentámadásból Alabasi révén a 4. percben megduplázták az előnyüket. A folytatásban sem sikerült átvenni az irányítást, nem voltunk kellően pontosak és határozottak a labdakihozataloknál, a vendégek hatékonyan védekeztek ellenünk.
 
Jót tett Turzó József időkérése, a 12. percben sikerült átjátszani a vendégek védelmét, és Pál Patrik higgadtan értékesítette az adódó lehetőséget. Egy perccel később Pál Patrik szabadrúgását követően Büki Baltazár továbbított a hálóba, 2-2-re alakítva az állást.
 
A félidő hajrájára emberelőnybe kerültünk, sikerült ziccerig játszani egy akciót, de Rábl János közelről a kapufát találta el, így döntetlennél ért véget a játékrész.
 
A fordulás után közel egy percig emberelőnyben játszottunk, ekkor még nem találtunk be, de azonos létszámban sikerült átvenni a vezetést, Pál Patrik lőtt 10 méterről a hálóba (3-2). A második félidő pörgős játékot, sok helyzetet hozott, és az indokoltnál kissé feszültebb volt a hangulat a pályán. Mindkét oldalon volt kapufa, sárga lap, de a mieink több lehetőséget hagytak kihasználatlanul, mint az ellenfél.
 
A 31. percben Harnisch Ákos megduplázta a magyar előnyt, de egy perccel később Aloushabi gondoskodott arról, hogy izgalmas maradjon a meccs, és közelről 4-3-ra alakította az állást. A kuvaitiak hét perccel a vége előtt átálltak támadásban az öt a négy elleni játékra, és komoly nyomás alatt tartották a kapunkat a hajrában, több nagy gólszerzési lehetőséget is elhibázva. A vereséget azonban nem tudta elkerülni a vendégegyüttes, a magyar csapat a szombati 2-1-es siker után ezúttal 4-3-ra győzött.
 
A mieink legközelebb szeptember 19-én lépnek pályára, Izraelt fogadják Szombathelyen világbajnoki selejtezőn.
 
Javultunk a szombati mérkőzéshez képest, de még mindig messze nem volt az igazi a játékunk. Az első félidőben a rutinosabb játékosokat pihentettem, ez is közrejátszott abban, hogy a mérkőzés elején kétgólos hátrányba kerültünk. A csapat megmutatta, hogy van tartása, megfordítottuk a mérkőzést, és ha nehezen is, de ismét sikerült nyernünk. Az első vb-selejtezőnkig még három hét van hátra, bízom benne, hogy a most szerzett tapasztalatokat is felhasználva jelentősen javulni tudunk az Izrael elleni összecsapásig – mondta a mérkőzés után Turzó József szövetségi kapitány.
 
Magyarország-Kuvait 4-3 (2-2)
Magyarország: Krajcsi Bence - Fekete Márk, Dávid Richárd, Pál Patrik, Suscsák Máté
Cserék: Spandler Mátyás, Rábl János, Tatai József, Harnisch Ákos, Komáromi Péter, Nagy Imre, Vas Ádám, Bíró Attila, Hajmási Milán, Sipos Gergő, Büki Baltazár
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink