Már élesben zajlanak a küzdelmek a Liga Nacional de Fútbol Sala-ban, hiszen a hétvégén letudták az alapszakasz utolsó fordulóját, sõt már az elsõ mérkõzésen is túl vannak a rájátszásban.
Az elsõ nyolcba utolsóként a Barcelona Senseit, a Lobelle de Sanatiago, és Playas de Castellón futott be, köszönhetõen a jó hajrájuknak. A 28. fordulóban például a „katalánok” az Interviú-t is „lelépték”.
A fináléba természetesen a két nagyágyút, az El Pozo-t és Interviú-t várják a szakemberek, ám addig még hosszú az út.
Sõt, ahogy Marquinho, a „zöldek” csapatkapitánya fogalmazott az AS spanyol sportnapilapnak „akár kanyargós is lehet”.
Talán megérzett valamit, hiszen rögtön vereséggel kezdtek hazai pályán a Lobelle ellen hosszabbításban. Ez azért lehet veszélyes, mert egyrészt két gyõzelemig tart a párharc, másrészt a második meccset idegenben kellene „hozni” ahhoz, hogy a Világkupa gyõztes ne „szálljon ki” idõ elõtt.
A többi negyeddöntõben viszonylag papírforma eredmény született, talán csak a Barca nagyarányú sikere (1-7) meglepõ a Benicarló ellen, akik a harmadik helyen zárták az alapszakaszt, kedden viszont esélyt sem kaptak.
Folytatás szombaton, ahol valószínûleg már lesz olyan csapat, aki „elintézi” a továbbjutást, és esetleg többet tud piheni azokkal szemben, akik 3 meccsre kényszerülnek.
Eredmények:
Interviú Fadesa – A. Lobelle de Santiago 4 – 5
El Pozo Murcia – Playas de Csatellón 4 – 0
Carnicer Torrejón – Azkar Lugo F.S. 1 – 3
Benicarló Onda Urbana – F.C. Barcelona Senseit 1 – 7