Futsal Hungary
Hírek
2012.09.05. Archívum Olvasási idő: 3 perc
Magyar Kupa sorsolás!

Magyar Kupa sorsolás!

 

A héten elkészült a Magyar Kupa sorsolása. Mivel egy sportszervezet egy csapatot indíthat, 37 együttes küzd meg idén a díszes trófeáért. Az elsõ fordulóban kiemeltnek számítottak az elmúlt kiírásban a legjobb 8 közé jutó csapatok, így õket nem sorsolhatták be az elsõ körben. A Maradék 29 sportszervezetbõl, úgy mond „vak sorsolással” 10-t kisorsoltak, 5 párba, ahonnan az öt gyõztes továbbjut a második fordulóba. A többiek, úgy mond, elõnyerõként kerültek tovább. Az 5 továbbjutó mellé csatlakozik a 8 kiemelt, illetve a most ki nem sorsolt 19 csapat, így kialakul a 32-es fõtábla.

Fortuna úgy hozta, hogy egyetlen elsõ osztályú csapatnak kell pályára lépnie, méghozzá a Csömörnek, akik az NBII-ben újonc Hegyvidékhez látogatnak. Izgalmas összecsapásnak ígérkezik az NBII nyugati csoportjából, a várhatóan élcsapatoknak számító Fehérváriak váci vendégszereplése. Igazi presztízs csatának tûnik a Vasas-Kalafa és a Külker találkozása, hiszen mind a két együttesbõl többen még tavaly a Kis János vezette Vasasban játszottak egymásért, míg most egymás ellen küzdenek. Az Újpest Futsal megmérkõzhet a szegedi egyetemistákkal a kupában is, nem csak a bajnokságban. A legszerencsétlenebbül a Monor járt, legalábbis ami az utazást illeti, hiszen messzebbi ellenfelet nem nagyon kaphatott volna a viharsarki együttesnél. A Békéscsaba így nem csak a bajnokság 3. fordulójában, hanem a kupában is vendégül láthatja a monori alakulatot. A párharcok egy találkozón dõlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd ha ott sincs döntés, akkor büntetõk következnek, kivéve a csömöriek találkozóján, ahol a döntetlen a Hegyvidék számára jelentene továbbjutást, alacsonyabb osztályú együttesként.

1. forduló

HEGYVIDÉK SE – RUBEOLA FC CSÖMÖR
VÁCI FUTSAL SE – FEHÉRVÁR F-BALOGH 2000 SE
SZTE EHÖK SE – ÚJPEST FUTSAL
VASAS KALAFA SE – KÜLKER SC-DUPONT
PIONEERS VIHARSARKI FC – MONOR SE