Futsal Hungary
Hírek
2013.01.25. Archívum Olvasási idő: 5 perc
Magabiztos UTC-győzelem Csömörön

Magabiztos UTC-győzelem Csömörön


A két gárda összecsapásai szorosan szoktak alakulni, legalábbis az eddigiek tükrében ezt lehetett sejteni. A vendégek gólvágójukat nélkülözve, egy Gyõr elleni elképesztõ iramú találkozó után vágtak neki a csömöri túrának, ám a fáradtságnak úgy tûnt nyoma sincs a Brinszky-alakulaton, hiszen Juhász Imre góljával – Hegyesi Zsolt remek elõkészítése után – vezetést is szereztek. Egy-két rövid idõszaktólé eltekintve kezében tartotta a mérkõzést az újszegedi alakulat, s a félidõ hajrájában elõbb egy gyors gólváltást követõen – az UTC-nél Pataki Sándor, a hazaiaknál Horváth Bence volt eredményes – tartotta, majd az utolsó másodpercekben Takács Renátó révén növelni is tudta elõnyét a csapat (1-3). Fordulás után bátrabb szellemben játszott a Rubeola, s egy védelmi rövidzárlatot kihasználva Smeló Dávid révén felzárkóztak 3-2-re, ám egy hasonlóan buta hibát követõen közvetett szabadrúgásból Koncz Zsolt góljával, majd egy szépségdíjas akció végén Fülöp Tibor befejezésével 5-2-re húzott el az UTC. Varga Csaba révén szépített a hazai egység (3-5), ám a szegediek ezt követõen még tovább növelhették volna elõnyüket a hazaiak hamar kigyûlõ faultjait követõ büntetõkbõl, nem volt szerencséjük, Koncz ítélet végrehajtásánál Horváth Gergely, Trucz Zsolténál a felsõléc hárított. A hajrában kétgólos hátránya ellenére is létszámfölényes játékra váltott a hazai alakulat, s Tvaruska Attila révén az utolsó percben be is találtak, ám egyenlíteni már nem tudtak.

Az UTC ezzel a gyõzelemmel visszavette a szabadnapos Gödöllõtõl a tabella harmadik pozícióját, s innen várhatja a február 4-i hazai folytatást – elõtte, január 30-án még egy formalitásnak tûnõ visszavágó a kupában a Rákosmenti otthonában -, amikor újabb rangadó következik: jön a Berettyóújfalu!

Rubeola FC Csömör – UTC Futsal Team 4-5 (1-3)
Csömör, városi sportcsarnok, 100 nézõ. Vezette: Kovács G., Rózsa, Makk.
Csömör: Horváth G. – Tõsér, Tihanyi, Horváth B., Varga Cs.
Csere: Smeló, Vadászi, Érsek, Fülep, Tvaruska, Hosszú, Lakos (kapus).
Vezetõedzõ: Takó Csaba.
UTC: Tombácz – Trucz, Fülöp, Puskás, Dürgõ.
Csere: Koncz, Hegyesi, Pataki, Juhász, Takács, Béry (kapus).
Edzõ: Brinszky Adrián.
Góllövõk: Horváth B. (17′), Smeló (25′), Varga Cs. (29′), Tvaruska (40′), ill. Juhász (5′), Pataki (16′), Takács (20′), Koncz (26′), Fülöp (27′).
Sárga lap: Varga Cs. (31′), Smeló (39′)

Brinszky Adrián: „Nagyszerû játékunk nagyobb arányú, magabiztosabb gyõzelmet érdemelt volna, de nincs okom az elégedetlenségre idei elsõ gyõzelmünk kapcsán. Nagyon fontos lépést tettünk ezzel, az alapszakaszbeli minél jobb helyezés eléréséért. A hétfõi, Gyõr elleni remek játékunkat át tudtuk menteni a mai napra is. Fizikálisan az e heti terhelés sokat vett ki belõlünk, de elégedett vagyok a csapat teljesítményével.”
Forrás: szegedma.hu

Az NB I állása

 

hely               csapat   M   GY   D   V   LG  KG   P
1. RÁBA ETO 15 14 0 1 98 24 42
2. MVFC-BERETTYÓÚJFALU 16 12 1 3 71 39 37
3. UTC FUTSAL TEAM SZEGED 17 10 3 4 75 55 33
4. GÖDÖLLÕI BIKÁK-V. PHITEN 17 10 2 5 56 59 31 (-1 pont)
5. COLORSPECTRUM ARAMIS 16 8 4 4 58 40 28
6. SWIETELSKY- HALADÁS VSE 15 6 1 8 64 67 19
7. RUBEOLA FC CSÖMÖR 17 6 1 10 74 91 19
8. ÜLLÕ FC CSÕ-MONTAGE 16 4 1 11 57 82 13
9. 1. FC VESZPRÉM 16 3 3 10 43 62 12
10. DEAC FUTSAL CLUB 16 3 2 11 64 101 11
11. MAFC BME DOCLER AKADÉMIA 17 2 4 11 49 89 10