Magabiztos újvárosi győzelem
2017.05.30 | 11:09
Magabiztos újvárosi győzelem
A mérkőzés nagyobbik részében fölényben játszó Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata 3-1-es sikert aratott a Veszprém elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este, s újabb győzelmével megerősítette második helyét a bajnoki tabellán.
A felsőházi rájátszás 8. fordulójában lépett pályára ma este hét órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely ezúttal a Veszprém együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A találkozó előtt a hazaiak a második, míg a vendégek a negyedik helyen álltak a tabellán, s mivel a két gárda legutóbbi meccsét a Dunaferr nyerte 9-4-re, ezért a hazai drukkerek természetesen ezúttal is sikerben bízva várták az összecsapást. A kezdésre egyik oldalon sem nagyon lehetett panasz, nagy iramban vágtak neki a meccsnek a felek, az egyik oldalon Revelandnak, míg a másikon Schmidmajer kapusnak kellett bravúrral védenie egy-egy próbálkozást. A 3. percben Fekete sarkazását fogta a veszprémi hálóőr, ám egy perccel később már ő sem tudott csodát tenni, mert egy, a vendégek számára balszerencsés felszabadítási kísérlet pont Fekete lábát találta el, s a kapu felé pattanó labda szépen lassan át is csorgott a gólvonalon (1-0). A folytatásban igyekezett magasabb tempóra váltani a Veszprém, de előbb a kapufa, majd Reveland nagy bravúrja akadályozta meg őket az egyenlítésben. A félidő derekához érve mindkét gárda valamivel taktikusabb játékra váltott, kevesebbet kerültek helyzetbe a csapatok, de érezhető volt, hogy aki hibázik, az könnyen ráfaraghat. Erre a 15. percben került végül sor, mikor Horváth Norbert szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd egy remek lövéssel kétgólosra növelte a hazaiak előnyét (2-0). A látogatók persze nem adták fel, s a 17. percben Finta kissé szerencsés találatával szépítettek is, de a szünetig már nem változott az eredmény, így 2-1-es hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A térfélcserét követően szűk öt percnek kellett eltelnie az első komolyabb lehetőségig, ám hiába futott el a szélen remekül Fridrich, majd tekerte el a kifutó kapus mellett is a labdát, pár centivel eltévesztette a kapu bal oldalát. Bár a Dunaferr a következő percekben is fölényben játszott, nagyon kellett figyelnie a veszprémi kontrákra, melyekben rendre benne volt a gólveszély. A hazaiak aktívabb játéka a 28. percben hozott eredményt, miután Hosszú Ádám szánta el magát lövésre tíz méterről, s mivel Fekete remekül takart a kapus előtt, a labda akadálytalanul vágódhatott a bal alsóba (3-1). Kétgólos vezetésük tudatában ezúttal a hazaiak húzódtak valamivel hátrébb, s a biztos védekezésből indított kontrákkal igyekeztek zavarba hozni ellenfelüket. A 32. percben Horváth Norbert szólója után védett Schmidmajer, majd Klacsák felszabadítása került el a hazai kaput, így hiába nem volt túl nagy az iram, akadt azért izgalom. A hajrához közeledve a vendégek öt a négy elleni játékra váltottak át, de a Dunaferr védelme jól vizsgázott sőt, ha Fekete, vagy Klacsák pontosabb az ellenfél kapuja előtt, a 37. percre végleg el is dönthette volna a pontok sorsát. Az utolsó percekben mindent elkövetett a felzárkózásért a veszprémi alakulat, de már esélye sem volt a gólszerzésre, így a Dunaferr végül megérdemelt, 3-1-es sikerrel erősítette meg második helyét a bajnoki tabellán. Dunaferr DUE Renalpin FC – FC Veszprém 3-1 (2-1) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Vezette: Deme Rajmund-Juhász Bálint-Tihanyi Norbert Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland, Horváth, Németh P., Klacsák, Fekete. Csere: Fridrich, Józsa, Hosszú, Varga, Németh T., Gorjanácz, Csányi. Vezetőedző: Fehér Zsolt. FC Veszprém: Schmidmajer, Tatai, Gulyás, Boromisza G., Bognár. Csere: Hoffer, Erdősi, Petróczi, Tar, Püspök, Finta. Vezetőedző: Madarász János. Gólszerzők: Fekete, Horváth N., Hosszú Á., illetve Finta. Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - Jó mérkőzés, jó hangulat jellemezte a tegnapi találkozót! Örülünk a győzelemnek, mivel ezzel biztos dobogós a csapat! Sok sikert kívánok  edző kollégámnak illetve csapatának a hátralevő találkozóikhoz! 1111Madarász János: - A mérkőzés alapján szerintem nem érdemeltünk vereséget. Egyenrangú partnerei voltunk a Dunaújvárosnak, de ők jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, és ezért sikerült megnyerniük a mérkőzést. Elégedett voltam a csapatom játékával! Viszont, ha egy ilyen mérkőzést megszeretnénk nyerni, akkor a kapu előtt jobb döntéseket kell hoznunk, hiszen rangadót csak úgy nyerhetsz, ha gólokat is szerzel. Ezzel együtt gratulálok ellenfelünknek a győzelmükhöz!  - Dunaujváros Online - vbn    
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink