Még javában tombol a nyár, de az első osztályú futsal csapatoknak véget ért a “nyaralás”, ma este már élesben kell bizonyítaniuk. Az első fordulóban két találkozóra kerül sor péntek este, ahol a Nyírbátor fogadja az Aramist, míg a másik összecsapáson a Veszprém látogat a HOPE gárdájához. Az idei szezontól a beharangozóban minden fordulóban megkérdezzük egy-egy csapat játékosát, mondja el véleményét a hat találkozóról, hogyan látja. Az első játéknapon Szentes-Bíró Tamás, a Nyírbátor csapatkapitánya véleményezi a mérkőzéseket, igaz nincs könnyű dolga, hiszen nehéz több csapat erősségét így rögtön az elején megítélni, játék nélkül.

Tavaly fej-fej mellett küzdött a két csapat az ötödik-hatodik helyért, amiből végül a bátoriak jöttek ki győztesen, a rájátszás végén. Tavaly négyszer csaptak össze a felek, és két budaörsi siker mellett, két nyírbátori győzelem született. A nyáron aztán átrendeződtek az erőviszonyok. A vendéglátónál együtt maradt a csapat gerince, és mellé két minőségi légióst igazoltak. Egyiküket nem kell bemutatni, hiszen évek óta itt játszik Magyarországon. Matheus a Veszprémtől érkezett, aki ha egészséges, sok gólhoz segítheti csapatát. A másik érkező a chilei Milan De La Paz, aki tagja hazája nemzeti válogatottjának, ő is sokat segíthet a Trencsényi legénységen. Ami a másik oldalt illeti, a nyár egyik legjobb igazolása az Aramisé, hiszen a válogatott első számú kapusát, Alasztics Marcellt sikerült magukhoz csábítani, a Kecskemétről visszatérő Moga Edvin mellett. Viszont a távozók sora nagyon hosszú. Büki, Bognár, Komáromi, Bogdán, Pintér, Alexa, Molnár, Gellérfi, Szeghy, így kijelenthető, hogy erőteljesen meggyengültek a budaörsiek és idén nem a felsőház lehet a cél, hanem a kiesés elkerülése. Ezek fényében nem kérdés, hogy a hazaiak a mérkőzés esélyesei megfiatalított vendég fiatalokkal szemben.
Szentes-BÍró Tamás: – Az Aramist fogadjuk az első fordulóban. Az ellenfél felkészüléséről sokat nem tudunk, próbálunk magunkra koncentrálni. Bár 2 felkészülési meccsünk is elmaradt az alapozás során, a tervezett munkát elvégeztük, az igazolásainkkal kiegészülve pedig sikeresen bemutatkozhatunk szurkolóinknak. Remélem, sokan kilátogatnak, és megfelelő alaphangot adhatunk ennek a szezonnak, mindenképpen nyerni szeretnénk!

Mind a két együttes jelentősen átalakult, nem csak a játékoskeret, de a szakmai stáb is. A vendéglátónál visszatért Tánczos Tibor a kispadra, míg a veszprémieknél Dróth Zoli vette át a szakmai irányítást. A keretet illetően a Hope-nál volt a nagyobb mozgás, legalábbis az érkezők oldalán. Több EB-t megjárt, válogatott játékossal erősített. Többek között Bencsik, Faragó, Kajtár is a maglódi együttesnél folytatja. A bakonyi együttesnél távozott több meghatározó játékos, mint Hadházi, Dorogi, Horváth és Matheus, de érkezett Haász és Kovács. A veszprémiek jó pár hete elkezdték a felkészülést, így vélhetően előrébb tartanak a csapatépítésben és az összeszokottságban, mint ellenfelük, akiknél viszonylag későn állt össze a keret, így nem olyan rég kezdődött el a közös munka. Ez akár döntő tényező lehet, így nem lepődnénk meg ha a vendégcsapaté lenne a három pont, de a Hope egy jó teljesítménnyel szintén sikeres lehet. Jó meccsnek ígérkezik kettejük csatája.
Szentes-Bíró Tamás: – A H.O.P.E. számomra a tavalyi év meglepetés csapata volt. Az alapszakaszban több olyan mérkőzésük is volt, ahol bravúr pontot vagy pontokat szereztek, ezáltal fokozták az izgalmakat a bajnoki tabellán. Az alsóházban is stabilak voltak és teljesen megérdemelten tartották meg NB I-es tagságukat. Nagy játékos mozgás volt náluk a nyáron, de az érkezők névsorát elnézve akár komolyabb céljaik is lehetnek. A magyar kupa címvédő, bajnoki bronzérmes veszprémi csapat is nagy átalakuláson ment át a szünetben. Több meghatározó játékosuk is távozott, de az új stáb és az érkezők is biztosan mindent meg fognak tenni, főleg a hazai közönségük előtt, hogy idén is sikeresek legyenek. Ezen az összecsapáson vendég sikert várok.