A héten elkezdõdnek a 2010-es magyarországi futsal Európa-bajnokság végsõ selejtezõ körének mérkõzései. A magyar válogatott természetesen már ott van a viadalon, csak kívülállóként tekintünk a kvalifikációs tornákra. Az egyik legkiegyensúlyozottabb négyes Romániában szerepel, ahol a házigazdák ellenfelei Andorra, Hollandia és Ukrajna lesznek. Keleti szomszédunk szövetségi kapitányát, Jakab Zoltánt kérdeztük a torna elõtt. Milyen volt a felkészülési idõszak a román válogatottnál?
Március 10. óta vagyunk Marosvásárhelyen edzõtáborban, abban a szállodában lakunk, amely majd a tornán is szálláshelyéül szolgál a csapatoknak. Kedden érkeznek a hollandok, szerdán pedig az ukránok és Andorra. Azt mondhatom, hogy a feltételek nagyon jók, nem lehet okunk panaszra. A mérkõzések helyszínén edzünk, napi kétszer. Volt két edzõmérkõzésünk is, szombaton játszottunk a marosvásárhelyi gárdával, majd vasárnap a Brassó futsal csapatával.
Milyennek tartja a keret összetételét?
Tizenöt játékos vonult edzõtáborba, amelybõl csak tizennégyet nevezhetek, így egy embertõl meg kell válnunk. Úgy döntött a szakvezetés, hogy három kapussal és tizenegy mezõnyjátékossal vágunk neki a megmérettetésnek. Pozitívum, hogy mindenki jelenleg egészséges, remélem a hátralévõ idõben sem sérül meg senki sem és a legjobb összetételû csapattal játszhatom le a mérkõzéseket. A játékosállományról azt kell tudni, hogy nem nagyon változott az elõzõ évekhez képest, a portói Eb-keret is majdnem ilyen összetételû volt. Nekünk is hasonló a probléma, mint Kozma Misi barátomnak Magyarországon, hogy nincs igazán nagy konkurencia a csapatba kerülésre, mint mondjuk Spanyolországban vagy Olaszországban. Mióta kapitány vagyok, öt éve, azóta gyakorlatilag ugyanazzal a húsz játékossal dolgozom folyamatosan. Az nehéz feladat, hogy úgy motiváljuk az embereket, hogy nem igazán veszélyezteti semmi a pozíciójukat, nincs mögöttük rivális, aki a posztjára törne. Többen közelednek a pályafutásuk vége felé, talán az utolsó lehetõség, hogy egy újabb világversenyen részt vegyenek. Nagyon fontos állomás ilyen szempontból is ez a marosvásárhelyi torna. Ha sikerülne kijutni a Magyarországon megrendezendõ viadalra, akkor nem lehetnénk szomorúak, hiszen 2003-ban volt Romániában az elsõ futsal bajnokság, és ez azt jelentené, hogy hat év után részt vehettünk két Eb-n, a mostani reménybeli továbbjutást is bekalkulálva. Legutóbb pedig csak egy hajszállal buktuk el a vb részvételt.
A csoportjuk talán a legnehezebb az összes közül. Hogyan látja az esélyeket és mik az elvárások?
Mi is úgy ítéljük meg, hogy talán ez a legkiegyensúlyozottabb csoport. Természetesen az elvárások megemelkedtek az eddigi eredményeink alapján, és optimistán, bizakodóan vágunk neki a meccseknek. Azt hiszem, mivel mi vagyunk a torna rendezõi is, az egyértelmû célkitûzés az Európa-bajnoki részvétel kivívása. Tiszteletben tartjuk, hogy Ukrajna azért minden világversenyen ott van, és jól is szerepelnek. Az erõt ad nekünk, hogy egy éve a magyar válogatott megverte az ukránokat. A holland csapat esetében azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy visszaesés érzõdik náluk. Nem lennénk akkor sem szomorúak, ha csak a második helyrõl jutnánk ki a kontinenstornára. Ez is növeli az esélyeket, hogy a létszámemelés miatt a négy legjobb második is kvalifikálja magát. Kishitûek lennénk, hogyha nem bíznánk a továbbjutásban, mert a nyolccsapatos Eb-re is kijutottunk, s ott mérkõzést is tudtunk nyerni. Tiszteljük az ellenfeleinket, de ez nem azt jelenti, hogy félünk tõlük, mi mindent megteszünk, ami tõlünk telik. A sorsolás is nagyon fontos a mi esetünkben, hiszen az elsõ mérkõzésünk a hollandokkal van, ezt tartom számunkra a torna legfontosabb összecsapásának. Gondolom ezt az ellenfél is így gondolja. Ha itt sikerülne gyõzni, utána Andorra kicsit könnyebbek ígérkezik, s végül egy kik-ki meccset játszhatunk az ukránokkal, amiben bármi benne van. Négy nap alatt eldõl úgymond egy kétéves ciklus munkája. Bízom abban, hogy most lesz szerencsénk is, ám az elvégzett munkában hiszek, és azért tenni is kell, hogy valakinek valami sikerüljön. A játékosokon azt látom, hogy megértették, hogy egy nagy lehetõség kapujában állnak. Az igazi nagy dolgokat magunknak akkor tudjuk kiharcolni, ha folyamatosan kijutunk a világeseményekre, mert nem mindegy, hogy melyik kalapból sorsolnak bennünket, de ehhez idõ kell. Optimistán kell közelíteni a dolgokhoz.
