Sírtam, amikor az 1972-es müncheni olimpia öttusa számának utolsó métereit futotta. Bár már akkor, több világ és olimpiai bajnoki cím birtokosa volt, egyéniben azonban a dobogó legfelsõbb fokára addig még nem sikerült felállnia. Potyogtak a könnyeim a himnusz alatt is, mert egy igaz embert, egy valódi sportembert láttam révbe érni. Négy év múlva aztán láttam a Küldetés címû filmet róla, és nyugodtan mondhatom, sokadmagammal a hatása alá kerültem. Kamaszkorom legmaradandóbb élményei közé sorolom ezt a filmet, amely még mindig élénken él bennem. Ebben a fekete-fehér alkotásban már nem egy élsportoló, hanem egy gondolkodó, esendõ, de a hitében és erkölcsösségében a teljességre törekvõ igaz ember szólt hozzánk. A bibliát és József Attilát idézte, de az õ világképét láttuk magunk elõtt. Megismertük gyötrõdését, és szenvedéseit is, de a végén egy õszinte tiszta ember képe tárult elénk. Balczó András az EMBER volt számomra.
Akkor még nem értettem, ezt a nagyszerû sportolót, akit abban az idõben sokan választottak példaképükké, aki tízszeres világ és háromszoros olimpiai bajnok, miért mellõzi szeretett sportága és a magyar sport. Egy ilyen embernek istállót kell takarítania és a lovak által levert akadályokat visszaraknia? Belovaglóként, olykor istállófiúként, nagy alázattal, tíz évig segítette még a magyarok olimpiai sikersportágát, az öttusát, aztán többé feléjük sem ment. Milliók csodálták, a Kárpát hazában, nem volt olyan ember, aki ne hallott volna róla, mégsem kapott feladatot. Nem volt hely sehol, egy igazmondó ember számára! Barátai arra bíztatták, hogy hagyja el azt az országot, amely ilyen mostohán bánt vele, de õ maradni akart. A közéletben ugyanígy járt, mint a sportban. Szókimondása és õszintesége miatt sehol sem szerették. Féltek a szemébe nézni, talán, mert attól tartottak, hogy abban saját hibáikat látják visszatükrözõdni. Ma már tudom, hogy egy hamis világban, egy tiszta erkölcsû embert rendszerint kirekesztenek, mert aki megalkuvás nélkül él, és nem hajlik a hatalommal, az elárulja a pillanatnyi érdekekbõl ide - oda billegõket és a pálfordulókat azzal, hogy szilárdan a helyén marad. Kellemetlen ember, mert puszta létével tükröt tart mindenki elé, szembesít embereket önmagukkal. A hibájukat pedig nem igen szeretik viszontlátni a szemében. Neki azonban ez a küldetése.
A napokban megadatott, amirõl egykor álmodni sem mertem, a film bemutatása után 32 évvel kezet szoríthattam vele. Többedmagammal együtt vacsoráztunk az idén már a hetvenediket is betöltõ fiatalkori bálványommal. Mindannyian kellõ csodálattal és illõ derûvel hallgathattuk anekdotázásait. A 12 gyermekérõl, a hitérõl, a célzóvíztõl, a lovakig, a boroktól a politikáig minden szóba került, és mindenhez volt egy találó hasonlata. Jellegzetes hangján ugyanolyan bölcseleteket hallottam tõle a maga egyszerû megfogalmazásban, mint akkor, amikor 1976-ban a Küldetés címû filmjében láttam. Bár alakja és mozgása meglehetõsen öreguras, a szemében még mindig az a tiszta életerõs ragyogás látszik. Melegség és õszinteség, amely oly ritka manapság ebben az értékválságban leledzõ, lelkeket manipuláló világban.
Megalkuvás nélkül futott egykor a gyõzelemért, mely az egész nemzet gyõzelme volt. Ma ugyanúgy él, ahogy futott. Életének azonban már nem az olimpiai aranyérem a célja, hanem az, hogy Jézus Krisztus elfogadja õt olyannak, amilyen. Számomra pedig, aki eleinte csak a sportteljesítményét csodáltam teljesen világossá vált, hogy amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.
KOZMA MIHÁLY
Udvarhely, 2008.04.08.
