Kota Gabriellának gyerekkori álma volt a válogatottság
2019.08.28 | 11:02
Kota Gabriella női válogatottunk első számú centere fejlődése érdekében nyáron elhagyta a HTE-t és Olaszországban folytatja pályafutását. A vele készített interjúból sokan erőt meríthetnek. Gabi elmondása szerint nem számított tehetséges játékosnak, küzdeni tudásával, mentalitásával azonban igenis elérte azt, hogy nemcsak korábbi klubjaiban, hanem a nemzeti csapatban is kulcsjátékosnak számít.
Emberi értékeidről mindent elárul, hogy amint realizálódott olasz egyesületeddel a megállapodás, köszönetedet fejezted ki korábbi klubjaidnak (MVFC, DEAC, HTE), csapattársaidnak, ellenfeleidnek, edzőidnek, családodnak, barátaidnak, s talán még a sarki fűszeresnek is, hogy idáig eljuthattál. Mostanság olyan világot élünk, amikor a hála már kiveszőben van, mindenki a jelenben él. Otthonról hoztad magaddal ezeket az amúgy igenis fontos értékeket?
Szerintem ezek teljesen alapvető dolgok, az is furcsa, hogy külön meg kell említeni. Nagyon sokat köszönhetek a hozzám közel álló embereknek, így nem volt kérdés, hogy valamilyen módon meg kell köszönnöm nekik, bár ez az egy kiírás valószínűleg nem igazán változtatott a helyzeten, akiknek hálás vagyok, hogy így alakult, azok pontosan tudják. Ettől függetlenül fontos az, hogy amit én elérek, nyilván nagyrészt az én munkám eredménye, de ahhoz, hogy egyáltalán ez a munka végbemehetett, rengeteg ember áldozata volt szükséges – ezért is köszöntem meg nekik. Kérdésedre válaszolva, nem tudom honnan hoztam, ilyen az értékrendem, ennek a kialakulását meg nyilván több dolog is befolyásolta.
15 évesen kezdted futsalos pályafutásodat az MVFC színeiben. Esetedben mi adta a késztetést, hogy a futsal mellett köss ki?
Igazából nem igazán volt más választásom, előtte nagypályán játszottam az U17-es országos bajnokságban, belső védő poszton, és őszintén szólva nem nagyon tetszett. A környéken más nagypályás csapat akkor nem volt, ami esetleg szóba jöhetett volna, úgyhogy a legjobbkor jött a Mezei-Vill megkeresése. Kíváncsi voltam arra, hogy miben másabb a futsal, így gondoltam elmegyek pár edzésre, de hamar rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem, mint a nagypályás focit, és visszaadta nekem a sportág szeretetét, amit belső védőként kezdtem elveszíteni. Az tetszett meg a futsalban, hogy sokkal gyorsabb, taktikusabb játék, rengeteget kell gondolkodni a pályán, és az sem mindegy, hogy milyen gyorsan hozza az ember a (lehetőleg jó) döntéseket.
Hamar kiderült, hogy nem mindennapi tehetséged van a sportághoz?
Én a mai napig úgy gondolom, hogy sosem volt különösebb tehetségem se a focihoz, se a futsalhoz. Az egyetlen, amiben viszont mindig is kiemelkedtem az a küzdeni akarásom, esetleg még az erőfölényem. Erre szerencsére az évek alatt rakódott egy-két technikai és rengeteg taktikai elem, amik alkalmassá tettek arra, hogy a legjobbakkal játszhassak. Ettől függetlenül számtalan dologban kell még nagyon sokat fejlődnöm, hogy amikor visszanézem a játékomat, ne mindig csak a rengeteg hibát lássam, de szerintem (szerencsére) jó úton haladok.
Miként emlékszel vissza a Berettyóújfaluban töltött időre?
Aki a Mezeiben kezd futsalozni, azok közül kevesen választják hosszútávon a nagypályát.. Olyan szakmai alapokat kaptam Újfalun, amivel itthon nagyon kevés más egyesület tud versenyezni, mind férfi, mind női futsalról beszélve. Itt szerettem bele ebbe a sportba, és ezt egyértelműen az MVFC-nek, illetve Trenyónak köszönhetem. A saját futsalkarrierje mellett időt és energiát nem kímélve foglalkozott velünk, még ha sokszor kilátástalannak is tűnt a női csapat helyzete. Rengeteget tanultam tőle, amit természetesen a mai napig használok, kiváló alap volt, ha nem itt kezdek futsalozni, nem biztos, hogy maradok ennél a sportnál. De aki belépett már a Pálfiba, pontosan tudja, hogy miről beszélek. A Mezei-Vill FC egy egyedülálló jelenség!
Már ismert játékosként igazoltál a 2015-2016-os idényben a DEAC-ba ahol tonnaszámra termelted a gólokat. Fejlődésed szempontjából mennyit tett hozzá az ott töltött másfél bajnoki év?
Főleg a rutinszerzés szempontjából volt fontos ez az időszak, mert hiába játszottam a Mezeinél is felnőttek között, azért még kevés igazán erős meccs volt a lábaimban. A DEAC-cal aztán megnyertük az NB II-t, majd sok jó meccset játszottuk NB I-ben is, de a szezon során azért kijött a többi csapat előnye velünk szemben. A DEAC-nál végig klasszikus centert játszottam, a csapat játékstílusa is kevésbé volt mozgós, illetve sikerült alapemberré kinőnöm magam, ezek miatt volt gólok szempontjából egy kifejezetten sikeres szezon.
Nem lehet elhallgatni azt sem, hogy a futsal mellett a nagypályás focit is kipróbáltad, és voltak sikereid ott is. Miért döntöttél mégis a kispálya mellett? Mire vitted volna nagypályán?
Az az igazság, hogy kipróbálni kipróbáltam, mivel nagyon szerettem focizni, de az talán túlzás, hogy sikereim voltak, U17-ben belső védőként kifejezetten utáltam játszani, aztán a DEAC-os csapattársaimmal többé-kevésbé kényszerből játszottunk páran nagypályán is a futsal mellett, bár ott már középpályásként sokkal jobban élveztem a játékot. Nem volt nehéz döntés a kispályát választani, bár igazából nagypályán sose próbáltam ki magam magasabb szinten, lehet, hogy tetszett volna, de természetesen nem bánom, hogy így döntöttem. Most is így döntenék.
Időrendben haladva a Hajdúböszörményben lettél tehetséges játékosból klasszis, háromszoros bajnok és válogatott futsalos. Más ülne a babérokon, Te viszont vállalva a kihívást otthagytad sikereid színhelyét, Magyarországot is, s Olaszországba igazoltál egy Serie A2-es csapatba. Miért és mikor döntöttél a váltás mellett?
Két éve már voltam kint egy próbajátékon, ami egyébként sikeres volt, és akkor is tetszett a hangulat, illetve a körülmények, de még nem éreztem késznek magamat arra, hogy mindent hátrahagyva külföldre menjek, az egyetemet is el kellett kezdenem. Viszont amikor most nyár elején kint voltam Fondiban, rögtön tudtam, hogy nekem itt a helyem. Több csapat is megkeresett, a többi a Serie A Elite-ből, mentem is volna még máshova próbajátékra, vagy körbenézni, de annyira megfogott amit Fondiban tapasztaltam, hogy már akkor eldöntöttem, hogy nem lehet kérdés, hogy hol folytatom a pályafutásomat.
A váltás előtt kik voltak azok, akiknek kikérted véleményét?
Sokat beszélgettem a kint játszó, vagy játszott játékosokkal, főleg Üveges Kati segített rengeteget, ő is fontos szerepet játszott abban, hogy a Fondit választottam.
Mit kell tudni a Vis Fondi csapatáról? Van e konkrét célkitűzésetek?
2011-ben alakult csapat, itt a környéken azért elég ismert is, többen Rómából járnak át ide edzeni és játszani. Erősnek tűnik a keret, 1-2 embertől eltekintve mindenki többé-kevésbé hasonló szinten van, nagy harc lesz a játékidőért. A céljaink közé tartozik a bajnokságot megnyerni, illetve jó sorsolással a kupában is minél tovább jutni (ahol egyébként pár meccs múlva Nagy Tündiékkel is találkozhatunk). Van egy külön kupa csak a Serie A2 csapatainak, ott pedig a legjobb nyolcba kerülés a minimum cél.
A felkészülés mikor kezdődik?
Már elkezdtük, augusztus 26 óta edz együtt az egész csapat, előtte pedig augusztus második hetétől mindenki csinálta az egyéni edzéstervet, amit kapott.
Mekkora izgalom van benned? Véleményed szerint mennyi időnek kell eltelnie, hogy felvedd az ottani ritmust?
Izgulni nem izgulok, a legnagyobb nehézséget a nyelv jelenti, de remélem hamar megtanulok olaszul, tekintve, hogy itt senki nem beszél semmilyen más nyelven. Remélhetőleg pár hét alatt hozzászokok az itteni életstílushoz, de azért vannak meglepetések. Napközben elviselhetetlen a hőség, nem véletlenül edzünk késő este. Bár azért az továbbra is furcsa, hogy éjfélkor még simán beül a csapat vacsorázni, vagy még vacsi után, 1-2 fele kávézni.
Olyan védővel még nem találkoztam Magyarországon, aki szeretett ellened játszani. Agresszív és kemény játékstílusoddal, mentalitásoddal érted el sikereidet itthon. Vajon Itáliában is sikerre számíthat az előbb említett “KotaGabis” védjegy?
Bízom benne, hogy igen, pláne látva, hogy kevés az olyan center, aki jól meg tudja tartani a labdát, akár Magyarországon, akár itt kint. Szinte mindenki elég technikás, jól cselez, így az nem megy ritkaságszámba, de erőcenterből nincs túl sok. Remélem Olaszországban se lesz egy védő se, aki szeret ellenem játszani..
Mi az, amiben a legtöbbet kellene fejlődnöd, hogy idővel a Serie A-ban is a legjobbak közé tartozzál?
Dombó János szövetségi kapitány bizalmát beiktatása óta élvezed. Miként látod a válogatott eddigi szereplését, van jövője ennek a társaságnak?
Vegyes volt a válogatott eddigi szereplése, többször volt szerencsére kiemelkedő, de azért néha szembesültünk vele, hogy kicsit más színvonalat képvisel a nemzetközi mezőny, mint a hazai bajnokság. Szerintem van jövője a csapatnak! Sok a fiatal, de rutinosnak számító játékos, nem is beszélve azokról a tehetségekről (akikből szerencsére van bőven), akik 1-2 éven belül felnőtt válogatottak lehetnek. Rengetegen vannak még a legjobb labdarúgó korban, a húszas éveik közepe-vége felé, páran harminc körül. Ideális tehát az összetétel, az egyetlen szépséghibája a dolognak az új nagypálya/futsal szereplésre vonatkozó szabály, ami hosszútávon lehet, hogy a futsal válogatott fejlődését fogja szolgálni, de rövidtávon azért elég nagy érvágás nekünk ennyi kulcsjátékos kiesése. Persze az sem elhanyagolható, hogy a legtöbben munka mellett válogatottak, így sokszor nehéz megoldani egy többnapos túrát, akár pénzügyi, akár szabadság szempontjából sem mindegy az a pár nap kiesés. Nagyon nehéz, és lemondásokkal járó így a lehető legjobb keret összerakása.
A tanulást is komolyan veszed ezt jelzi a “Jó tanuló, jó sportoló” díj amit a közelmúltban kaptál. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi biztonsági és védelempolitika szakra jársz. Mikor fogsz lediplomázni? A jövőddel kapcsolatban mik az elképzeléseid?
