Komoly erősítések a Ferencvárosnál!
2020.06.29 | 20:27
Komoly erősítések a Ferencvárosnál! Lassan már a feledés homályába merül a félbeszakadt bajnokság és az előttünk álló szezonra összpontosítanak a csapatok. Így tesznek a Ferencvárosnál is, ahol úgy néz ki, együtt tartják a dobogó esélyes alakulatot. Az már korábban kiderült, hogy továbbra is Madarász mester irányítja a zöld-fehéreket. Ami a keretet illeti, több játékost is szerződtettek. Az Aramis egyik alapembere, Sámson Zoltán az első érkező, akit három csömöri követ. Az utánpótlás válogatott, Milavecz Kevin, a felnőtt válogatott, Horváth Szabolcs, illetve Érsek Róbert. Utóbbinak nem lesz ismeretlen a Népliget, hiszen a zöld-fehéreknél nevelkedett, ahol fiatalon tagja volt az NBI-ben bronzérmet szerzett együttesnek. Ezzel a kerettel a Fradinál bátran gondolkodhatnak hasonló eredményben, mint amikor lefújták a bajnokságot. Akkor a fővárosiak a harmadik helyen álltak a Berettyóújfalu és Haladás mögött. fh maha 3Machalek Attila: - Sokat dolgoz(t)unk a háttérben, hogy megerősítsük a csapatot, és azt gondolom, jó úton járunk. Több olyan játékost sikerült megszerezni, akikkel elérhetjük a céljainkat. A keret nem végleges, szeretnénk egy-két játékost még igazolni, akikkel tárgyalásban vagyunk. Ami fontos a játékoskeret kialakítása mellett, hogy többet tudunk együtt készülni, mint az eddigiekben, amivel még többet fejlődhetünk. Természetesen lesznek távozók is, nagyjából 4-5 játékos. Van olyan, aki nem tudja vállalni a több edzést, de akad olyan is, akit kölcsön adnánk a több játéklehetőség reményében, hogy tudjon fejlődni.  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - MFA (2025.04.04, stream)
2025.04.04 | 11:36

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
2025.03.21 | 11:30
2025.03.19 | 11:27
Támogatóink

Partnereink