A tabellán elfoglalt helyezések alapján (az MVFC a harmadik, a Szigetszentmiklós az ötödik helyen állt a mérkőzés előtt) szoros meccsre számíthatott egy kívülálló, azonban a futsalban járatos szurkolók valószínűleg inkább a Berettyóújfalu sikerére fogadtak volna.Szigetszentmiklós Futsal-MVFC Berettyóújfalu 2-3 (1-2) 2018 november 19., hétfő, 20:30 Szigetszentmiklosi SportcsarnokSzigetszentmiklós: Klicsó - Gál M., Schrancz, Gergály, Fülöp. Cserék: Matus, Bihari, Reich, Kovács A., Faragó, Varga, Pászti, Östör, Nagy R. Vezetőedző: Somogyi GáborMVFC: Tihanyi - Javi Sanchez, Nagy I., Rábl, Gál I. Cserék: Mezei, Nagy T., Daróczi, Szabó P., Amílcar, Nagy D, Takács Vezetőedző: Sergio Mullor CabreraSárga lap: BihariGólszerzők: Bihari, Östör illetve Javi Sanchez 2, Gál I.Az első gólra a tizedik percig kellett várni, ekkor a spanyol Javi Sanchez vette be a szigetszentmiklósiak kapuját, s egy kicsit a szerencse is a berettyóújfaluiakkal volt ennél az esetnél, hiszen többször is hozzájuk pattant a labda a lövések után, s végül a spanyol játékos volt eredményes közelről. Az előnyt nem tudta növelni a bihari gárda, sőt, a félidő végén egy labdaszerzést és több egyérintős passzt követően, Bihari Dávid egyenlített. Azonban hogy mégis vezetéssel forduljon az MVFC, arról Gál István gondoskodott, egy védelmi hibát kihasználva a lecsorgó labdát juttatta kilenc méterről a kapuba.A szünet után ismét csak gólcsend következett, hosszú ideig nem láthatott gólt a közönség, s imét Javi Sanchez szakította meg a góltalanságot, akit Rábl labdaszerzése után ugratott ki, s higgadtan lőtt a kapuba a hispán fiú. S hasonlóan az első játékrész végéhez, most is hamar jött a válasz másik oldalról. Itt is egy labdavesztés és egy gyors kontra eredményezte, hogy Östör szépített.Kis különbséggel nyert a Mezei-Vill és nem is nyújtotta ezen a meccsen, amit valójában tud, ám így is megszerezte a három pontot Sergio Mullor Cabrera együttese.