Kialakult az NBI mezőnye!
2022.07.15 | 18:09
Kialakult az NBI mezőnye!

Hétfőn kora délután volt a férfi NBI nevezési határideje, ahova minden érintett együttes élt az indulási jogával, és teljesítette a feltételeket. Hosszú idő után ismét 12 csapatos lesz az élvonal, ahol összesen öt újonc fog szerepelni. Az előző szezonban kiesett a TFSE és a Kistarcsa, így ők egy osztállyal lejjebb szerepelhetnek, míg a megszűnő Nyírgyulajnak a Nyírbátor lett a jogutódja. Rajtuk kívül két év szünet után tér vissza az élvonalba a Rubeola FC, míg három abszolút újonc, az ELTE, az MFA, és a Nyíregyháza. Az egyetemistákat leszámítva mind a három együttes két éve még a harmadosztályban indult, vagyis két év alatt két osztályt léptek előre.

A lebonyolítás nem változik az előző évekhez képest. Az alapszakaszt követően felső és alsóházra oszlik a mezőny, csak nem öt, hanem hat-hat együttessel. Ott szintén két kört játszanak a felek, és az alsóházban az utolsó két helyezett kiesik. A felsőházban a 3-4. helyen végző együttesek a bronzéremért, míg az első két helyezett a bajnoki címért küzd három győztes meccsig tartó párharcban.

A sorsolásra már hétfőn sor kerül, így hamarosan kiderül, hogy az augusztus közepén induló bajnokságban melyik csapat kivel kezd a bajnoki rajton.

Hírdetés

Videók

Aramis SE - HOPE Futsal (2025.10.31, stream)
2025.10.31 | 14:56
DEAC-Futsal Kecskemét /NB I. 10.forduló/
2025.10.27 | 17:31

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.11.10 | 10:00
2025.10.24 | 19:43
2025.10.15 | 11:45
2025.10.11 | 13:19
2025.10.05 | 14:30
2025.09.25 | 12:36
Támogatóink

Partnereink