Ki lesz a spanyol bajnok?
2020.06.28 | 20:17
 Ki lesz a spanyol bajnok? Kedden rendezik a spanyol bajnokság döntőjét, ahol az Inter Movistar tizennegyedik, a Valdepeñas első alkalommal nyerheti meg a trófeát. Tavaly az Internek nem sikerült fináléba jutnia, ám idén a villám rájátszásban kétszer is 3-1-re győzve újra bajnoki döntőt játszhatnak. A Jaén elleni negyeddöntő még óvatosabb játékot hozott, az utolsó tíz percben azonban behúzták a győzelmet, de a Jaén eléggé megnehezíttette a dolgukat. A Palma ellen is nehéz pillanatokat éltek át, dominált a mallorcai csapat, Jesus Herrero kapus jó formája is kellett ahhoz, hogy végül a Palma vészkapus játékát kihasználva bebiztosítsák a döntőbe jutást. A Valdepeñas első alkalommal jutott fináléba, az alapszakasz harmadik helyén álltak 23 mérkőzés után, s ennek volt is jelentősége később. Az Osasuna az utóbbi években bizonyította, hogy remek játékosokból álló remek csapat és volt is esélyük arra, hogy ők jussanak tovább. Már 4-0-rs is vezettek a baszkok, ám jött az utolsó három perc és a valdepeñas-i fetámadás, hihetetlen hajrával egyenlítettek és az alapszakaszbeli jobb helyezésük juttatta őket tovább. Az elődöntőben a szintén remek hajrával a Barcát kiverő Levante volt az ellenfél. A Valdepeñas végig vezetett a meccsen, de a Levante nagy erőket mozgósítva közel állt az egyenlítéshez, ám kisbüntetőt is hibáztak. Végül itt is a az ellenfél vészkapus játékát kihasználva szerezte meg a győzelmet a Valdapeñas. 3181 Az alapszakaszban egyszer találkozott a két döntős, az Inter volt a házigazda és 1-1-es döntetlen született. A Spanyol Kupa elődöntőjében is összecsapott a két gárda, s akkor a Valdapeñas nyert 3-2-re, s jutott döntőbe, ahol a Barcától szenvedett egygólos vereséget. A mérleg nyelve tehát ebben az évben összesítésben a Valdapeñas felé billen, játékosállományuk is elég erős ahhoz, hogy bajnokok legyenek. Soraikban tudhatják például Rafael Rato-t, aki nyolc évet töltött el az Inter Movistarban, s nem véletlenül igazolt tavaly a nagy terveket szövögető Valdapeñashoz. Az Inter mellett az alapszakasz elsőség, a hatalmas rutin szól és az, hogy bár győztek az első két találkozón a rájátszásban, még mindig nem nyújtották azt, ami valójában ebben a keretben benne van. Mi nézők a rájátszás eddigi meccseivel már nyertünk, a döntő pedig hab lesz a tortán. Érdekes kérdés a győztes kiléte mellett, hogy ki indulhat majd a Bajnokok Ligájában. Erre pedig októberig mindenképpen várni kell. A spanyol bajnokság két csapatot indíthat a BL-ben, ez alapesetben a két döntős csapat, ám mivel a Bajnokok Ligája győztes automatikusan részt vesz a következő évi kupában, így az októberi négyes döntőben szereplő két spanyol csapat, a Murcia vagy a Barca végső győzelme azt jelentené, hogy ők biztosan indulnak, így a bajnok csatlakozik hozzájuk másodikként. Ha azonban a Tyumen vagy a KPRF diadalmaskodik, akkor az Inter és a Valdepeñas a BL résztvevő. A döntő időpontja: június 30, 15:30 fotók: lnfs.es    
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink