Skorpió SE-1. DFC Group Salgótarján – Tolna-Mözs
2010. 04. 25, vasárnap 14:30
Salgótarján, Salgótarjáni Sportcsarnok
A jelenlegi harmadik és hatodik csatájáról van szó. A mérkõzésnek szinte csak „csoda” esetén lenne nagyobb jelentõsége, mivel ha a Tolna 14-0-ás, vagy annál nagyobb vereséget szenvedne, akkor a Miskolc a táblázat harmadik pozíciójába ugrana. Annak, hogy a Salgótarján ilyen mértékû gyõzelmet arasson elég kevés esélyt érzünk, de voltak már érdekes események a nógrádi megyeszékhelyen.
Gondolhatunk itt a miskolci botlásra az õszi szezon folyamán, amikor a Skorpió 4-4-es döntetlent játszott a késõbb rájátszásba jutott Miskolccal.
A két csapat eddigi mérlegét tekintve nem túl acélos tolnai sikerek szerepelnek, mivel eddigi gólarányuk 12-2 a Tolna javára.
Abban biztosak vagyunk, hogy a hazaiak egy meglepetés gyõzelemmel szeretnék zárni az idei szezont.
A vendégek fejben már az Univerzum elleni rájátszásra készülnek, amit majd budapesten kezdenek.
Tippünk: vendég gyõzelem.


Vesta-Cityline K és 3S – Szegedi AK Boszrokányok
2010. 04. 25, vasárnap 15:30
Budapest, Sportmax Hegyvidék
Mint a nap korábbi mérkõzésén, itt sincs potenciális tét, bár a Vestának elég motivációt jelent, hogy tovább õrizze a már 17 mérkõzés óta tartó veretlenségi sorozatát, s egyben 15 mérkõzés óta tartó gyõzelmi sorozatát is. További motivációt jelenthet, hogy pontszerzés esetén elérjék a fél-száz pontot a bajnokságban.
Az esélyek a bajnokjelölt mellett szólnak, mivel mindkét korábbi mérkõzést nagy fölényel nyerte a székesfehérvári együttes, de nem szabad elfelejteni, hogy Zimányi-Kovács Anikóék okoztak már meglepetést az idei szezonban.
A mérkõzés legnagyobb kérdése, hogy ki lesz az idei gólkirálynõ? Két Vestás játékosnak van esélye erre, az idén visszatért Dombai-Nagy Anettnek illetve 5 gólos lemaradással, Pádár Anitának. A két játékosnak az alapszakasz utolsó fordulójában 20+20 perce van, hogy eldöntsék ki lesz az idei futsal gólkirálynõ.
A szegedi lányok az év szenzációját okozhatják azzal, ha pontot vinnének haza a Vesta otthonából.
Tippünk: hazai gyõzelem.