Háromesélyes mérkőzés várt hétfőn a tavalyi ezüstérmes Berettyóújfalu otthonában az SG Kecskemét Futsal együttesére. Nagy csata után bravúros győzelmet ünnepelhettek Koós Károly tanítványai.
Hadnagy kapufával kezdődött az összecsapás, majd kontrázott az MVFC, Rigó pedig nagy bravúrt mutatott be. Biró is helyzetbe került egy rögzített szituációt követően, az ebből induló kontrát Mánya csak sárga lapot érően tudta megállítani. Szabó és Rábl is közel járt ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést a hazai alakulatnak, de a befejezések pontatlannak bizonyultak. A 10. percben Biró szerzett labdát a félpályánál, majd indult a támadással, Mánya pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta őt, 0-1. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a kék oroszlánok, Rafinha centerezett Ráblnak, aki sarokkal továbbított a bal alsóba, 1-1. Ristic löketét Sándor védte akrobatikusan, a kecskeméti feltolt védekezés nem ízlett a piros mezes hajdúságiaknak, négy perccel a félidő előtt időt kért Trencsényi János vezetőedző. Szabálytalanságok tördelték a játékot, ám ez sem szegte kedvét Risticnek, aki többször is próbálkozott még átlövéssel, gól viszont nem született, így 1-1-es döntetlennel ért véget az első húsz perc.
Letámadtak a második etap elején a hazaiak, és több nagy helyzetet is kidolgoztak, míg a hírös városiak kontrákra építkeztek. Rigó tartotta meccsben csapatát óriási bravúrokkal, egy MVFC szabadrúgásból viszont Öreglaki iramodhatott meg a 29. percben, és egy az egyben a kapussal nem hibázott, 1-2. Nagy erőket mozgósított a Berettyóújfalu, ám jól állta a sarat a kecskeméti védelem. Vészesen fogyott az idő a hazai együttes számára, négy minutummal a vége előtt időt kértek. Létszámfölényes taktikára váltottak, de dadogott a játékszer a lábakon, vagy pedig bevetődve állták útját a labdának Hadnagyék. Megőrizte egygólos előnyét az SG Kecskemét Futsal, és bravúros győzelmet szerzett a tavalyi ezüstérmes otthonában.


MVFC Berettyóújfalu – SG Kecskemét Futsal 1-2 (1-1)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Vezette: Újhelyi – Takács – Balla
2021.09.13., 18:30
Góllövők: Rábl 10′ illetve Bíró 10′, Öreglaki 29′