Javíthat a Kecskemét, bemutatkozik a TF!
2021.08.22 | 12:09
Javíthat a Kecskemét, bemutatkozik a TF!

Második játéknap következik az NBI-ben, ahol ismét nem rendeznek teljes fordulót, hiszen a Hali BL kötelezettsége miatt az ő mérkőzésük későbbi időpontban kerül megrendezésre. Egyébként ezután a kör után két hét szünet következik válogatott program miatt.

NYÍRGYULAJ FUTSAL – VESZPRÉM FUTSAL
18:30 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok

A Veszprém nagy skalpot begyűjtve kezdte a szezont, hiszen két vállra fektette a Haladást, megmutatva, hogy idén is számolni kell velük és komolyak a szándékaik. Ezt egy újabb győzelemmel akár tovább is erősíthetik, de ez nem lesz könnyű. A Nyírgyulaj annak ellenére, hogy vereséggel kezdett, közel állt a pontszerzéshez Berettyóújfaluban, és csak kevésen múlt, hogy vesztesen hagyták el a pályát. Amennyiben az ott látott teljesítményt meg tudják ismételni, vagy esetleg felül tudják múlni, meglephetik Tataiékat, de ellenkező esetben nem tudják megállítani a veszprémieket. Érdekes meccs lesz, ahol a vendégcsapat a favorit.

 

SG KECSKEMÉT FUTSAL – KISTARCSA FUTSAL
19:00 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Mind a két fél vereséggel kezdte a bajnokságot. Ebből inkább a Kecskemété volt a meglepő, bár már talán nem is volt váratlan, hiszen Debrecenben nem igazán megy Koós Károly fiainak. A jelentősen megerősített keret még gólt sem tudott szerezni. Viszont sok idő nincs a kesergésre, mert már itt az újabb feladat, így itt a javítási lehetőség is. Az újonc Kistarcsa érkezik, akik ellen kötelező a győzelem. A vendégek újoncként nem vallottak szégyent az első élvonalbeli meccsükön. Megnehezítették az Újpest dolgát, de ez csak a tisztes helytálláshoz volt elég, a pontszerzéshez nem. Persze idő kell, míg teljesen felveszik az élvonal ritmusát, de az biztos, hogy addig is a többi csapat dolgát is megnehezítik. Vélhetően ez így lesz hétfőn este is. Nem Bitáék az esélyesek, de nem feltartott kézzel utaznak el. Hazai győzelem prognosztizálható.

 

ÚJPEST FC-220 VOLT – MVFC BERETTYÓÚJFALU
20:45 Újpest, UTE Labdarúgó Akadémia

Mind a két fél eléggé megszenvedett a győzelemért az első játéknapon. A Mezei-Vill hiába vezetett már két góllal, mindössze a hajrában tudta csak bebiztosítani a három pontot a Nyírgyulaj ellen. Hasonló cipőben járt az Újpest is, akik az újonc ellen csak a legvégén tudták bebiztosítani a sikert egy kisbüntetőből. Aki meg szeretné őrizni hibátlan mérlegét, annak lényegesen jobb teljesítményre lesz szüksége. A hazaiaknak jobb helyzetkihasználásra, míg a vendégeknek nagyobb koncentrációra kell figyelni. Az előző szezonban többször is találkoztak a csapatok, hiszen a kupában is megmérkőztek és mindannyiszor a Mezei örülhetett, és talán most is ők az esélyesebbek. A fővárosiak persze borítanák a papírformát, ami egy jó játékkal  nem is elképzelhetetlen.

 

TFSE-BESTRONG – DEAC
20:30 Budapest, Vasas Sportcsarnok

Egy egyetemi összecsapáson mutatkozhatnak be a fővárosiak az élvonalban. A TFSE sok éve szeretett volna feljutni az NBI-be, ami már tavaly összejött volna, ha nincs a koronavírus. De a Csernai legénység nem adta fel, és a legutóbbi kiírást már fölénnyel megnyerte, így végre összejött az első osztályú tagság. Az első fordulóban halasztásra került az Aramis elleni mérkőzésük, így nem derült még ki milyen játékerőt képviselnek. Ami biztos, hogy nem volt túl nagy mozgás a keretben. Az egyik legígéretesebb tehetségük, Szalmás Szombathelyre igazolt, míg az érkezők oldalán egy kapus, és két brazil játékos szerepel, akik közül pont az egyikük még a tavalyi szezonban a mostani riválist erősítette. A DEAC is kissé átalakult, de ez sem akadályozta meg őket, hogy jó teljesítményt nyújtva, kiváló rajtot vegyenek és értékes három ponttal gazdagodjanak, a Kecskemét legyőzésével. Elek Gergő fiai jól játszva, kapott gól nélkül hozták le az első bajnokit, ami kellő önbizalmat adhat fiatal csapatának. Amennyiben most is ezzel a játékkal rukkolnak elő, magabiztosan gyűjthetik be az újabb három pontot. A vendéglátó egyelőre sötét ló, és nagy kérdés, mire mennek az első osztályban, de a valószínűbb, hogy a debreceniek érvényesítik a nagyobb játékerőt.


Később rendezik:

HALADÁS VSE – ARAMIS SE

A budaörsiek bemutatkozása továbbra is várat magára. A Haladás Albániában vitézkedik a bajnokok ligájában, így ezt a mérkőzést automatikusan elhalasztották. A találkozót vélhetően októberben fogják pótolni.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink