Ismét egy magyar lány Olaszországban
2019.09.17 | 14:47
Csepregi Gabi, Nagy Tündi és Kota Gabi után újabb magyar futsalos lány játszik a következő szezonban Olaszországban. A Móczik Alexandrával készült interjúnkat olvashatják kedves olvasóink.
Kezdjük a beszélgetést a Ferencvárossal. Az osztályozón kiharcoltátok a feljutást tejesen megérdemelten. Nyilván nagyon boldog voltál emiatt és készültél az NB1-re. Aztán történt valami… Mikor tudatosult benned, hogy a vezetőség nem vállalja az élvonalbeli szereplést? Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad?
- Őszintén szólva, eléggé rosszul érintett, mert tulajdonképpen másodszorra történt meg, hogy végigküzdöttem a szezont meg az osztályozókat, feljutottam a csapatommal nb1-be és végül nem nyílt lehetőségem rá, hogy ott játszhassak. Az osztályozót követően viszonylag hamar elkezdtük érezni, hogy ebből nem lesz nb1, de azért bizakodtunk, mert a fiúknál is az utolsó pillanatban történt csoda. Egy darabig persze kattogtam rajta, hogy miért alakult így, de aztán lezártam és továbbléptem, mert fölösleges olyan ajtók előtt ácsorogni, amik bezárultak, inkább kell keresni olyat, ami nyitva van.
Összességében minként emlékszel vissza a Ferencvárosnál töltött időszakra?
- A Fradiban töltött egy év nagyon jó élmény volt számomra. Csapatszinten erős közösség voltunk, - ami annak is köszönhető persze, hogy a nagy részük nagypályán is együtt játszik – a klub pedig pozitívan állt hozzánk, a lehető legjobb körülményeket biztosították. A Ferencváros az ország egyik legnagyobb klubja, és azt gondolom, hogy kiváltságos érzés egy ilyen egyesület tagjának lenni. Az pedig szintén különleges, hogy Fradis életérzésen keresztül új barátságok, ismeretségek is kötődnek, és én is olyan sportolókat, stábtagokat ismerhettem meg, akiknek az elhivatottsága, mentalitása kiemelkedő és követendő. Az egyik legjobb ilyen példa a Ferencváros jégkorongozója, Hegyi Ádám, akivel egy fradis rendezvényen találkoztunk, és akit nagyon inspiráló személyiségnek tartok.
Mindent összevetve a fradis szezonom nagyon különleges volt és bízom benne, hogy valamikor lesz még lehetőségem magamra ölteni a zöld-fehér mezt.
Az új idényben már hiába keressük a nevedet az MLSZ adatbankjában, miután Olaszországba igazoltál. Nem is volt itthoni ajánlatod?
- De igen, volt itthoni ajánlatom is. Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy két jó lehetőség közül kellett választanom. A Testnevelési Egyetem szívesen látott volna ismét a játékoskeretében, és amennyiben otthon maradtam volna, vissza is tértem volna hozzájuk, de úgy gondolom, ha az embernek van külföldi lehetősége, akkor azzal mindenképpen élni kell.
Miként kerültél ki Csepregi Gabriella klubjához?
- A kikerülést leginkább Üvegnek köszönhetem. J Októberben begurós kapusként részt vettem a csapatával egy nemzetközi futsaltornán és a Hollandiában töltött napokban sokat beszélgettünk a hazai és az olasz futsalról. Mivel a tornán sikerült jó teljesítménnyel segítenem a csapatot, így úgy döntöttünk, hogy megér egy próbát a dolog és Üveg elküldte a videóimat egy kinti ismerősének. Ő látott bennem fantáziát, így július közepén elhívtak egy kinti edzésre, de ez már inkább csak formaság volt, hogy a vezetőedző is megismerhessen személyesen.
Könnyen sikerült egyezségre jutnotok? Meddig szól a megállapodás?
- Gyakorlatilag a kinti edzésem után elég hamar meg is egyeztünk. A megállapodás a 2019/2020-as szezonra szól.
Ha nem indiszkrét a kérdés, az anyagi vagy a szakmai előrelépés miatt választottad a légióskodást?
-Egyértelműen a szakmai miatt. Imádok futsalozni, a kapuban töltött idő minden percét élvezem, így mindenképpen a szakmai fejlődést helyezem előtérbe. Úgy gondolom, hogy mindig kell keresni a lehetőséget a fejlődésre, a tanulásra. Otthon néhány meccset leszámítva „csak” másodosztályban játszottam, így kifejezetten jó lehetőség lesz külföldi bajnokságban is kipróbálni magamat. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog hozzátenni a fejlődésemhez.
A kapusposzt igen speciális. Mi az, amiben jobban tudsz fejlődni, mint itthon?
-Alapvetően úgy látom, hogy otthon a legtöbb csapatnál nem fordítanak megfelelő figyelmet a kapusokra. Én kifejezetten szerencsésnek mondhatom magamat, mert az elmúlt 3,5 évben olyan kapusedzővel dolgozhattam együtt, aki nem csak a kapus poszt technikai és fizikai részére fordított figyelmet, hanem a mentálisra is, ami kifejezetten fontos a pályán. Móra Ákos keze alatt rengeteget tanultam és folyamatosan fejlődtem. Itt kint Olaszországban alapvetően magasabb az edzésszám és olyan kapusedzővel dolgozom, aki az olasz mellett spanyol bajnokságban is szerzett tapasztalatot. Emellett pedig otthon javarészt egyedül voltam az edzéseken, míg itt két másik kapussal is együtt dolgozom, ami többféle és kombináltabb feladat végrehajtását teszi lehetővé. Emellett pedig azt gondolom, hogy minden edző más és mindenkitől lehet valami újat tanulni.
Nem újkeletű az ismeretségünk, így pontosan tudom, milyen komolyan veszed a futsalt. Mindig kapus akartál lenni?
- Ide jöhetne most valami nagy sztori arról, hogy mindig is erről álmodtam, de a valóság ennél sokkal snasszabb, de talán pont ezért is különleges. Gimiben lejártunk heti egyszer fociedzésre, bár azért a normális edzésmunkától messze álltunk. Mivel az addigi kapusunk leérettségizett, ezért egy alkalommal beálltam a kapuba és aztán már ki sem jöttem. Mondhatnánk, hogy véletlenül alakult így, de nem hiszek a véletlenekben. Szóval csak egy sima edzés és életre szóló szerelem lett belőle. Az egyetemmel párhuzamosan pedig már kapusként kezdtem el játszani az ELTE futsalcsapatában.
A futsal mellett dolgozni is fogsz kint?
- Egyelőre nem terveztem. Ezt a szezont főként a futsalnak szánom, minél többet szeretnék fejlődni benne, illetve szeretnék minél több olasz tudást is magamra szedni. Amennyiben sikerülne hamar használható szintre hoznom az olaszt, abban az esetben viszont nagyon szívesen edzősködnék itt kint valamilyen UP csapatnál, mert nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Az otthoni klubomnál a Kelen SC-nél U7-es korosztálynál dolgoztam vezetőedzőként, illetve ¾ pályás bajnokságban szereplő U14-es csapatnál kapusedzőként és ez már most nagyon hiányzik.
Miként kell elképzelni egy átlagos olasz hétköznapodat?
- Reggel normális időben kelés, általában közös reggeli a lakótársakkal, utána pedig vagy közösen csinálunk valami programot, vagy az átlagos napi teendőket végezzük, bevásárlás, mosás. Minden nap főzünk magunkra, ebéd után pedig elmaradhatatlan a kávézás. A délután főleg tanulással telik, mert az olasz nyelv terén van mit behozni, de mindig fordítunk időt a regenerálódásra is (hengerezés, mobilizáció-stabilizáció). Este pedig természetesen edzés, ami 1,5-2 órás szokott lenni. Utána gyors vacsi, és aztán az edzés időpontjától függően alvás, vagy még egy kis közösségi élet. Így néz ki röviden összefoglalva egy átlagos nap, természetesen hétvégente mérkőzéseink lesznek, a szabadidőnkben pedig felfedezzük a környéket, és persze Rómát sem hagyjuk ki.
Nem biztos, hogy minden női futsalt szerető képben van az olasz bajnokságot illetően, így kérlek, meséld el nekünk, hogy mit kell tudni újdonsült klubodról!
- A Citta di Capena egy újonnan alakult csapat, aminek a keretét három ország játékosai adják. A csapat magja olasz, közülük többen az előző bajnokságban is együtt játszottak, emellett brazil légiósok is szerepelnek a csapatban, illetve mi ketten Csupival magyar futsalt képviseljük. Ami a szezont illeti: szeretnénk minél jobb helyezést elérni a kupában, a bajnokságban pedig a feljutást tűztük ki célul.
Első számú kapusként számítanak rád?
- A keretben hárman vagyunk kapusok, egyelőre még nehéz lenne rangsorolni, hiszen a harmadik kapustársunk majd csak októberben csatlakozik az edzésekhez. Azt gondolom, hogy a befektetett munka nem függ attól, hogy ki hányadik számú, így ezen a kérdésen nem is nagyon pörgetem magam. Igyekszem mindent megtenni, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatomat és bízom benne, hogy ez legalább olyan jól fog sikerülni, mint otthon az elmúlt két idényben, ahol végig stabil kezdőként számítottak rám.
Mi a magyarázata Üveges Katalin menedzseri erényén kívül, hogy a magyar játékosok egyre inkább kelendők a világ egyik legerősebb bajnokságában?
- Azt gondolom, hogy a magyar futsaljátékosok alapvetően jó képességűek, de otthon kevés lehetőség van rá, hogy „valódi” futsalt tanuljanak, játsszanak. Így aztán ha valaki magasabb szintre szeretne jutni, akkor keres rá lehetőséget. Az olasz bajnokság pedig az egyik legjobb lehetőség erre. Szóval a tehetség megvan a hazai játékosokban arra, hogy akár a világ egyik legerősebb bajnokságában is helyt álljanak, ha nyitottak a fejlődésre és hajlandóak belefektetni az energiát.
Bajnoki cím a Fradival, szerződés Olaszországban…Boldog embernek tartod magad?
- Igen, boldog embernek tartom magam. A nagymamám mondta egyszer és nagyon igaza van ebben, hogy adjak hálát azért, hogy van valami, ami ennyire boldoggá tud tenni az életben, mert az emberek nagy részének ez nem adatik meg. Én pedig most nap, mint nap a futsallal foglalkozhatok, ott lehetek a kapuban és fejleszthetem magam. Emellett jó hangulatban telnek a napjaink is a brazilokkal közös lakásban és van időm sok mindenre, ami otthon az állandó rohanásban kimaradt. Persze mindehhez elengedhetetlen, hogy a családom mindenben mellettem áll, és van egy „második családom” is, az otthoni klubom és a barátaim, akik szintén támogatnak.
Persze azért mindig van valami, ami az ember boldogságához hozzátehet, mindig vannak újabb célok kitűzve. Számomra ilyennek mondható a futsalválogatottság, hiszen azt gondolom, hogy egy sportoló életében az egyik legnagyobb dolog, ha magára húzhatja a hazája címeres mezét.
