Tíz percig bírta a Nyírgyulaj a győri nyomást, utána kijött a két csapat közötti tudáskülönbség, Amrani ismét négy gólt szerzett, Pallai pedig tíz alatt tartotta bravúrjaival a győri találatok számát.
Az ETO úgy kezdte a játékot, ahogy egy idegenben egy bajnokesélyes csapattól elvárható. Az első pillanattól kezdve magához vette az irányítást, magukhoz ragadták a győriek a kezdeményezést. Helyzet-helyzet hátán, a hazai csapat Nyírgyulaj nem állt be védekezni, próbáltak kontrákból veszélyeztetni, kevés sikerrel. Meglepetésre a 11 percre tudta megtörni a hazai csapatot a bajnok, egy oldalberúgást követően Pallai kiütötte a labdát, Amrani ebből gyorsan léc alá bombázta a labdát (0-1).Nem sokkal később Alex Constantino próbálkozott többször is, de blokkolták lövéseit. Miután Dróth Zoltán mesterien lekésztette a labdát a számára, nagy erővel lőtt a bal felső sarokba megszerezve a Rába második találatát (0-2). A szünet előtt két perccel Juanra éppen aktuális csodacselét előhúzva játszotta tisztára magát, de a hazai védő elhúzta lábát a hatoson belül. Büntetőt ítélt a játékvezető! A 6 méterest Dróth Z. elemi erővel tüzelte Pallai kapujának bal felső sarkába (0-3).

Lovas Norbert: Igazából, amit kértem a srácoktól azt teljesítették. Tudni kell, hogy a Rába ETO-val, Magyarország legjobbja ellen játszottunk. Meg voltam elégedve az első 10 perccel, Azután pedig buta gólokat kaptunk, bár úgy érzem ennyi most nem volt a két csapat között, kár az utolsó háromért, öngólt is lőttünk, addigra már nagyon elkészültünk az erőnkkel. Edzünk tovább, lesz ez még jobb is, ha erőnlétünk is rendben lesz, akkor remélem, szorosabb meccset is tudunk játszani.
NYÍRGYULAJ KSE– RÁBA ETO 1-9 (0-3)
Nyírgyulaj: Pallai G. – Varga D., Angyalos A., Kovács I., Siska G.
Csere: Végső Zso., Czerula Zs., Erdei Z., Pénzes Á., Lovas N., Szabó D., Fekete G., Szép T., Kriston D.
Vezetőedző: Lovas Norbert
ETO: Alasztics M. – G. Rick, Alex, T. Drahovsky, M. Seidler
Csere: Amrani, Juanra, Lódi T., Dróth Z., Harnisch Á., Sáhó K., Jakatics Á., Matkovics G.
Vezetőedző: Jordi Illa Solé
Gólszerzők: Kovács I. (37’), illetve Amrani (11’, 31’, 38’, 40’), Alex (16’, 39’), Dróth Z. (18’), G. Rick (25’), M. Seidler (33’)
Sárgalap: Czerula Zs. (24’), Dróth Z. (22’)
forrás: www.etofutsal.hu