2012. szeptember 28-án pénteken az MLSZ által felajánlott (köszönet illeti Õze Tibor urat és Petrika Ibolya hölgyet az ebbéli közremûködésükért!) busszal utaztunk el Prágába, a négyestorna helyszínére, ahol még aznap este edzhettünk egyet a mérkõzéseknek otthont adó szép sportcsarnokban.
Cseh futsalvezetés addig harcolt az illetékes szerveknél, amíg ki nem járta a rendezvényt teljes anyagi támogatását egy projekt keretében. Ennek köszönhetõen minden igényt kielégítõ, gyönyörû hotelben szállásolták el a részvevõket, korlátlan svédasztalos reggelit és vacsorát adtak a fiúk legnagyobb lelkesedésére.
A torna cseh-szlovén meccsel kezdõdött, amelyen a szlovének szervezett játékkal esélyt sem hagyva a házigazdáknak 5-0-ra megnyerték a nyitómeccset. A mieink szlovákokkal kezdett, akiknél utolsó pillanatban 3-4 játékosuk mégsem tudott a csapattal tartani, így is nehezen lendültek bele fiaink. Részben azért is, mert mindannyiuk számára ez volt az elsõ válogatott mérkõzésük, másrészt a túlzott lelkesedésük gyakran átment kapkodásba, rengeteg helyzetet rontottak el, 1-1-gyel fordultak pihenõre. Attila edzõ nyugtatta a fiúkat, a második félidõre kidomborodott a nagyobb tudás, 6-2-re megnyertünk az elsõ válogatott mérkõzésünket.
Ezt követõen került rögtön sorra a magyar-szlovén derbi, amelyen magas taktikai csatát hozott, érezhetõen az ellenfél irányította a játékot, így is 2-1re vezettünk. Mérkõzés vége felé egyéni hibákból kaptunk az egyenlítõ gólt, és így döntetlennel zárult. A másik, cseh-szlovák derbin a tapasztaltabb szlovákok 4-1-re elhúztak, de a rövid kispadjuk végül visszaütött: csehek 4-4-re egyenlítettek, szlovákok a vége felé újra átvette a vezetést, de a csehek az utolsó másodpercben esett góljával döntetlenre mentette a mérkõzést.
Így a fiúk elkezdtek számolgatni, kinek mennyi góllal kell megnyerniük a csoportelsõséghez. A szlovének eltakarították útjukból a szlovákokat (6-0), pedig a helyzetek alapján akár 6-6 is lehetett volna, de ezen az estén az északi szomszédainknak semmi sem sikerült.
Magyaroknak így 7 góllal kellene megnyerni a meccset a tornagyõzelemhez, pedig külön felhívta az edzõjük a srácok figyelmét arra, hogy a csehek látványosan feljavultak, azaz szorosabb mérkõzésre lehet kilátás. És valóban, nagy küzdelemben „csak” 2-1-re vezettünk, majdnem a mieink végig iráyították a játékot, csak a 3. biztonságot jelentõ gól sehogy sem akart összejönni, míg végül a csehek megint az utolsó másodpercekben egyenlítettek váratlan csúsztatott fejesgóllal, bár ez a gól már se nem osztott, se nem szorzott, a magyar válogatott 2. lett a tornán.
Következõ évben sem a szlovénok, sem a szlovákok nem mernek majd bevállalni egy ilyen négyestorna megrendezését, mi viszont meg tudnánk rendezni, de ehhez minél elõbb megnyugtató rendezésre lesz szükség az MHSSZ-szel a további terveket illetõen.
Részletes eredmények:
1 – 4 Czech Republic – Slovenia 0:5 (0:2)
Gól: Buljubašiæ, Jovic, Šmid, Osterc
2 – 3 Slovakia – Hungary 2:6 (1:1)
Gól: Horniak, Teplan – 3x Pfeifer, 2x Lábas, Bajusznács
4 – 3 Slovenia – Hungary 2:2 (1:1)
Gól: 2x Buljubašiæ – Araczky, Lábas
1 – 2 Czech Republic – Slovakia 5:5 (1:4)
Gól: 2x Gajdošík, Holan, Várka, Žmolík – 2x Štefanèin, Kopaèík, Sagula, Fabišik
Sárgalap: Štefanèin (Slovakia)
2 – 4 Slovakia – Slovenia 0:6 (0:2)
Gól: 3x Buljubašiæ, 2x Dvoranèic, Žnidar
Sárgalap: Buljubašiæ (Slovenia)
3 – 1 Hungary – Czech Republic 2:2 (1:1)
Gólok: Nemes, own – Gajdošík, Žmolík
Sárgalap: Dalanics (Hungary)
Legjobb játékos: Gajdošík Tomáš (Czech Republic)
Legjobb kapus: Vuèetiæ Boban (Slovenia)
Gólkirály: Buljubašiæ Mustafa (Slovenia) 7 goals
Helyezés:
1. Szlovénia
2. Magyarország
3. Csehország
4. Szlovákia
Hérincs Róbert



