Futsal Hungary
Hírek
2016.06.11. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 7 perc
Igazságos döntetlen az első meccsen!

Igazságos döntetlen az első meccsen!

Nem bírtak egymással a felek! 

 

KINCSEM LOVASPARK SE – BŐNY-SZAVILL CONSULTING 2-2 (2-0)
Tápiószentmárton, 300 néző

Játékvezetők: Futó, Czene-jó

Kincsem: Balla – Vörös, Fülöp, Tóth, Lovasi
Cserék: Reiner – László, Horváth
Játékos-edző: Vörös Péter

Bőny: Takács – Horváth, Zobák, Pinczés, Bieder T.
Cserék: Lanzendorfen – Bieder G., Nagy B., Nagy M., Balogh, Lauko, Namuquita
Játékos-edző: Zobák Csaba

Gólszerzők: Lovasi, Fülöp illetve Namuquita, Horváth

Sárga lap: Bieder T., Lauko

Két olyan csapat találkozott az NBII fináléjában, akik talán saját maguk sem gondolták, hogy eljutnak idáig, de ha már itt vannak, akkor szeretnék megnyerni. A vendégek teljes kerettel érkeztek, hiányzók nélkül, de ellenfelük nem mondhatta el ugyanezt magáról. A Kincsemnél három alapembere sem léphetett pályára, így igen foghíjasan, mindössze két mezőnycserével vághattak neki a finálénak. A bőnyi csapatot egy nagyobb szurkolótábor is elkísérte, így igazi futball hangulat fogadta a bevonuló csapatokat.

13401060_1330968976917190_1468173294_n

Az első helyzet a vendégek előtt adódott, rögtön a kezdés után, de nem tudtak élni vele, majd egy gyors kontra végén a vendéglátók örülhettek. Egy kiugratást követően Lovasi talált a kapuba, megszerezve a vezetést. 1-0 A folytatásban a Kincsem tartotta a labdát, és várta, hogy hibázzon ellenfele, ami a félidő derekán bekövetkezett. Egy újabb hazai támadás végén a kapus még védeni tudott, de a kipattanóra Fülöp csapott le szemfülesen, és közelről megduplázta az előnyt. 2-0 A Bőny rohamozott a szépítésért, de a hazai kapus remekelt, vagy a kapufa mentett. Ahogy telt az idő, egyre jobban fáradtak a Kincsemesek, de ellenfelük nem tudta kihasználni erőfölényét, így szünetre maradt a két gólos hazai előny.

A szünet jót tett a vendéglátóknak, akik ki tudták fújni magukat, ami meg is látszódott a játékukon. A térfélcserét követően ismét maradt némi energiájuk a támadásokra, legalábbis néhány percig. A meccs legjobbja, Vörös növelte majdnem háromra előnyüket, de távoli bombája a felsőlécen csattant. A hazaiak energiája nem tartott sokáig, és egyre nagyobb fölénybe játszott a bőnyi alakulat, így idő kérdése volt, mikor szépítenek. A 27. percben egy hazai labdavesztést követően megiramodtak a bőnyiek, és Namuquita érkezett remekül a hosszú kapufánál, ahol már nem volt nehéz dolga. 2-1 A szépítést követően lendületben maradtak a vendégek, és három perccel később már az egyenlítésnek örülhettek. Horváth maradt üresen elől, akinek a lövését elsőre még védte a kapus, de a kipattanónál már tehetetlen volt. 2-2 Ekkor még a félidő fele hátra volt, de a hazaiak teljesen elkészültek az erejükkel, szinte csak másodpercekre volt náluk a labda, így nagy nyomás nehezedett rájuk, de a vendégekből ezúttal hiányzott a Fradi ellen látott átütőerő, és a jó helyzetkihasználás. Több lehetőségük volt megszerezni a vezetést, de rosszul céloztak. A legvégén a meccslabda a Kincsem lábában volt, de a vendégek kapusa nagy bravúrral hárított, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

13393537_1330968893583865_1220474213_n

A hazaiaknak, amíg volt erejük, megmutatták, hogy miért is jutottak el idáig, de ismét bebizonyosodott, hogy ilyen rövid kispaddal nagyon nehéz egy éles találkozó. Mindent elmond, hogy a kezdő ötösből egy játékos kivételével mindenki végigjátszotta a bajnoki döntőt. Minden dicséretet megérdemelnek, mert nagyot küzdöttek és helyenként szép dolgokat mutatva játszottak. A visszavágóra könnyebb dolguk lesz, mert három alapemberük eltiltása lejár, így nagyobb variációs lehetőségeik lesznek. A bőnyiek ezúttal nem játszottak olyan jól, mint tudnak, és csak magukat okolhatják, hogy nem tudtak előnyt szerezni a visszavágóra. Az első meccset követően nem dőlt el semmi. Az hogy ki lesz a bajnok, abszolút nyitott kérdés.

Zobák Csaba, a Bőny játékos-edzője: – Egy rutinos csapattal találtuk szembe magunkat, akik kihasználták hibáinkat. Sikerült szerencsére egyenlíteni, de a végén majdnem felelőtlenül eltámadtuk magunkat. Köszönjük a szurkolóink bíztatását.

Bozsik Gábor, A Kincsem csapatvezetője:Nehéz szavakat találni a csapat teljesítményére. A játékosok nem foglalkoztak vele, hogy kik hiányoznak, és hányan vagyunk. Az 7 ember mindent megtett, szívét lelkét kitette a pályára. A végére érthető okokból elfáradtunk, de ha van egy kis szerencsénk az utolsó pillanatokban, akkor előnnyel utazunk a visszavágóra. Egy jó csapat ellen értünk el olyan eredményt, ami után van esélyünk a végső sikerre is.

 

Bajnoki döntő második mérkőzése:

2016. június 13. hétfő

BŐNY-SZAVILL CONSULTING – KINCSEM LOVASPARK SE
19:00 Bábolna, városi sportcsarnok