Az emberek aggódnak. Érdeklõdnek, kérdezgetnek, de kiérzõdik hangjukból, aggódnak amiatt, mert nem biztosak benne, hogy mit hoz a jövõ a város futsalegyüttesének, a Székelyudvarhely SK-nak. Ennek kapcsán kerestük meg Szász Jenõt, a klub elnökét.
A beszélgetésbõl kiderült, ezt a klubot, ezen a szinten mûködtetni csak a városvezetés közremûködésével lehet, ugyanakkor azt sem szeretnék, hogy pár ember döntésén múljon: lesz-e még futsal Székelyudvarhelyen.
- Hat éve van futsal Udvarhelyen. Körül lehetne ezt írni mindössze egy szóval?
- Igen, van erre lehetõség, mert gyakorlatilag ez egy sikertörténet. Bizonyíték arra, hogy jó választás volt, az elején mellette döntöttünk néhányan, gondolok itt a csapatalapításnál bábáskodó emberekre. Látogatottságát tekintve a sport, a teremfoci összevethetõ bármelyik városi intézménnyel, tehát úgy is kell kezelni, mint egy intézményt. Ezért döntöttünk úgy (mikor még az SK egyesületként mûködött), hogy a folytatást illetõen a legjobb megoldás, ha a Sport Klubot közkincsé tesszük, és 50 százalékát átengedjük a városnak, hadd legyen egy olyan intézmény, ahol nem csak a teremfociról szólhat hosszú távon az élet, hanem asztaliteniszrõl, atlétikáról, birkózásról is. Hadd említsem meg, olyan sportágakról van szó, ahol nem feltétlenül kell sok pénzrõl beszélni. Ott vannak például a kiváló eredményeket elért ifjú sportolóink, akiknek nincsen kifutásuk a felnõtt csapatok irányában. Néhány kiemelkedõ egyéni teljesítményt nyújtó sportolónak az anyagi terheit csak megbírja a város és a klub közösen, amennyiben van erre akarat. Abban reménykedünk, hogy nem lesz törés ebben az elképzelésben, a városháza hozzáállásának következtében.
- A válasz függvényében, ami erre a kérésre jöhet a városvezetéstõl, milyen forgatókönyvek vannak a folytatást illetõen? Van olyan például, hogy „legrosszabb változat"?
- A város hozzájárulása nélkül a csapatnak a fenntartása gyakorlatilag ellehetetlenül. Nincs az a mozgástér, amibõl egymagunk fenn tudnánk tartani a csapatot. Nem szeretnék ilyen szomorú forgatókönyvekbe belefogni, reménykedünk, hogy a város nem fogja megtagadni a támogatást. De ha nem, akkor azzal szembe kell nézni, hogy egészen biztosan egyfajta regresszió következik majd a csapat életében. Leszûkülnek a lehetõségeink. S megoldásként minden szóba jöhet. Például udvarhelyi üzletembereknek is átadnánk, egy vállalatnak, amely jó marketinglehetõséget lát benne. Nyitottak vagyunk jóhiszemû társaságok irányában. Ha városon kívülrõl jönne ilyen, és meggyõzõdnénk a jóhiszemûségérõl, akkor úgyszintén. De én úgy gondolom, hogy mindenekelõtt ez városi intézmény kellene maradjon, ezért vagyok bizakodó, vagy legalábbis ezért bízom a városvezetõség bölcsességében, beleértve tanácsosokat és polgármestert egyaránt.
- Ez most úgy hangzik, hogy „a túlélés érdekében gazdát keres a klub", feltéve, hogy nincs támogatás.
- Ne menjünk el ilyen messze. Ezért van ez a fele-fele arányú felépítés az egyesület és a város között, hogy a döntésekben ott legyünk mi is. Mert megtörténhet, hogy valaki, akinek átengedjük a klubot, utólag úgy dönt, hogy bezárja azt. Mi bebizonyítottuk, éltetni akarjuk ezt a társaságot. Az utánpótlást elindítva, azt erõsítettük meg, hogy hosszú távon gondolkodunk. Szándékunk az, hogy a csapat tovább éljen a várossal közösen. Nekem senki nem mondhatja, hogy nincs erre lehetõség. Ha nemet mond, akkor ott az akarat hiányzik. A város tartozik ezzel a hozzáállással, ennek megfelelõen ezt a fajta nyitottságot kérjük, és tanúsítjuk a magunk részérõl.
- De jöhetnek az ellenzõk is, mondván, hogy a régi városvezetés nem áldozott a kézilabdára, az meg tudott élni egyedül is, miért ne tudna a Sport Klub?
- Hát ha a kézilabdáról kell beszélni, én csak örülni tudok, hogy idõközben felépült egy kézilabdaklub is. Sõt, egy kicsit büszke is vagyok arra, hogy a teremfoci sarkallta arra, hogy legyen kézilabda is. Ha egyébhez nem is, a születésekor bábáskodtunk. Persze közvetetten, a puszta létünkkel. A kérdésre válaszolva azt mondhatom, hogy ha a kézilabdások is hasonlóképpen gondolkodnak, és átengedik a klub felét a városnak, akkor a kézilabda is legyen egy kiemelt támogatást élvezõ intézménye Székelyudvarhelynek, akkor az is meggyõzõdésem, hogy tudok támogatást szerezni néhány tanácsos körében, hogy ezt a kérdést felkarolják. Nem a bezárásoknak, hanem az építkezéseknek vagyok a híve. Nem szeretnék polgármesteri dolgokat belekeverni ebbe a beszélgetésbe, de hát a valósághoz hozzátartozik.
- Megkockáztatom a gondolatot: az SK döntése, hogy a klub felét átengedje a városnak, a túlélés biztosítása érdekében volt?
- Amikor a téli szünetben megszületett a döntés, egy csomó dolgot még nem tudtunk. Nem számoltunk olyan tényezõkkel, amelyek azóta már bizonyossággá váltak, hogy esetleg nem én vagyok a polgármester, vagy hogy lesz-e bajnoki cím és Bajnokok Ligája. Felötlött, hogy az SK más sportágban tevékenykedõ udvarhelyi sportolónak is lehetõséget nyújthat a folytatásban. Az egyesület bejegyzésekor tudatosan nem teremfoci-klubnak neveztük, hanem sportklubnak. Tágabb keretekben gondolkodtunk az elsõ pillanattól. Ez egy jó keret, ezt a keretet szeretnénk felkínálni mindenkinek. Hívjuk a városvezetést, hogy legyenek ebben partnerek, reménykedve abban, hogy ami már megvan, azt fenntartjuk, hisz mi is, és gondolom, mindenki más szeretné elkerülni, hogy ne legyen Udvarhelynek Sport Klubja.
Szász Csaba
Forrás: Udvarhelyi Híradó
